Tudás

Az acélnál is erősebb műanyagot hoztak létre

Az MIT kutatóinak egy olyan eljárással sikerült létrehozniuk az új anyagot, amiről mindeddig mindenki úgy gondolta, hogy lehetetlen.
Techno

A DeepMind nanoméretű anyagot szimulál a mesterséges intelligencia segítségével

A mesterséges intelligencia a sűrűség-funkcionális elméletet képes immár pontosabban felhasználni, amely lehetővé teszi a nanoméretű anyagok szimulálását.
Tudás

Egy lépéssel közelebb kerültünk annak megfejtéséhez, hogyan alakult ki az élet az élettelen anyagból

Az élet egyik legnagyobb rejtélyére japán kutatók keresték a választ, akik önszaporító elősejteket állítottak elő laboratóriumi körülmények között.
Tudás

Így érthetjük meg a legkönnyebben az atomok működését

Az atomok felépítését nem könnyű megérteni, egy új videóreprezentáció azonban épp ebben segít – hasznos lehet bárkinek, de diákoknak különösen.
Techno

A hajlítható bőráramkör megérkezett

A rugalmas kijelzőjű okostelefonok tempósan fejlődnek, néhányat már össze is lehet hajtani, vagy éppen kihúzni a saját mérete kétszeresére, de ezek mögött a megjelenítők mögött még mindig ott ormótlankodik egy negyed kilós fémdarab, melyet a Stanford Egyetem tudósai is nagyon helyteleníthetnek.
Ember

Rákdiagnosztika egy csepp vérből, hol hallottuk már ezt?

Amikor utoljára egy cég azt ígérte, hogy egyetlen csepp vérből komplex orvosi diagnózist készít majd, a Theranos történet vége sajnos az évszázad bukása lett, ennél most csak kicsivel kevesebbről van szó, és remélhetőleg nem ugyanúgy végződik.
Bolygó

Mágnesességgel a kígyóméreg ellen

A kígyókat ugyanúgy fenyegetheti a saját mérgük, mint prédáikat, ám néhány faj cseles védekezést fejlesztett, és egy új kutatás azt is kiderítette, hogy hogyan csinálják.
Tudás

Új, rendkívül erős kémiai kötést fedeztek fel

Az új típusú kötés valahol félúton lehet az eddig ismert kémiai kötések között, átjárhatóvá téve a közöttük húzódó, eddig szilárdnak gondolt határokat.
Tudás

Sikerült előállítani egy szobahőmérsékleten működő szupravezetőt

Bár még vannak leküzdendő akadályok, az új fejlesztés praktikusan azt jelenti, hogy a berendezésben energiaveszteség nélkül folyhat az áram.
Tudás

Átadták a 2020 évi kémiai Nobel-díjat, az evolúció szabászeszközeinek felfedezéséért

Az evolúció működéséhez, az adaptálódás kivitelezéséhez, ennek az összetett, hatalmas és alig ismert mechanizmusnak nyilvánvalóan szerteágazó és sokoldalú szerszámkészletre van szüksége. Az idei kémiai Nobel-díjat egy ilyen eszköz felfedezéséért adták át.
Bolygó

A kréta időszak rövidebb napjairól mesél az ősi kagyló

Egykor a Földön félórával rövidebbek voltak a napok – erről tanuskodik egy ősi kagyló.
Tudás

Létrehoztuk az univerzum leghidegebb kémiai reakcióját és egy forradalmian új kutatási módszert

A tudomány rendelkezésére álló eszközrendszerrel ma eddig elképzelhetetlen kísérletek is elvégezhetőek. A megdöbbentő felfedezés szinte garantált volt.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.