Tudás

Itt az új Facebook botrány, manipulatív kormányok és egy lehetőség a platformon, amivel visszaélnek

A Facebook története botrányok története. Hosszú nyomozás után hétfőn szenzációs leleplezést közölt a brit The Guardian a Facebook közösségi portál által eltűrt, az állami manipuláció széles körét megengedő gyakorlatról.
Tudás

Batman létezett a Közép-Amerikai mitológiában, és Camazotznak hívták

Az emberiség története mesék és mitológiák története, néhány főbb mítoszunkat a képregények és a belőlük készült filmek formálják, ám a mítoszok többnyire egymásra épülnek, így a képregény történetek mögött is ott ásít a múlt mélységes kútja.
Ember

Szomorú titkot rejt az aztékok emberi koponyából épített tornya

A 60 méteres átmérőjű torony Mexikóvárosban került elő. Sokáig azt hitték, hogy csak a legyőzött harcosok koponyáiból épült fel a torony – aztán kiderült, hogy tévedtek.
Bolygó

Trump mexikói fala halálos döfés a helyi ökoszisztémának

Az Egyesült Államok három és fél milliárd dollárt meghaladó összeget szán a déli határokon tervezett fal építésére, csakhogy az a terület jelenleg egy ökológiai csodaország. Az építkezés pedig huszonhárom veszélyeztetett faj kihalásához vezetne.  
Techno

Mexikóban egy egész falut nyomtatnak ki, és az első házak már fel is épültek

Az Icon nevű cég évek óta foglalkozik házak 3D-nyomtatásával, most pedig a New Story nevű szervezettel összefogva egy minden eddiginél ambiciózusabb projekt keretében mutatják be, hogyan alakíthatja át a technológia a világunkat.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.