Techno

Ha van az önjavító feladatlapokhoz hasonló innovatív ötletünk, akkor pályázhatunk a Vodafone 2022-es Digitális Díjára

Idén negyedik alkalommal hirdetik meg a díjat, amelyek korábbi nyertesei között olyan cégek találhatóak, mint például a Redmenta, ami az önmagát javító feladatlapokkal rengeteg időt spórol a tanárok számára a digitális oktatás során.
Techno

Lebegő városokban élhetnének az emberek, ha a Föld tartalékai kimerülnek

Százéves szovjet koncepció éled újra a világ újratervezésére kiírt versenyen.
Bolygó

Nemsokára új napelem-pályázat indulhat, tizenegy és félmillió forint is lehet a támogatás

Az új pályázat két héten keresztül véleményezhető és ősztől válik elérhetővé. Összesen háromféle beruházási célra lehet majd maximálisan tizenegy és fél millió forint vissza nem térítendő támogatást igényelni.
Techno

Magyar találmány lesz az a mobiltok, ami a fecskéket is védi

A hazai fecskeállomány 2000-2010 között összeomlott, ezért a Telenor, a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület (MME) és a Cellect Hungary közös kampányt indít a füsti és molnárfecskék fészkeinek megóvására, amelyre szeptember 26-ig várják a jelentkezőket.  
Tudás

Magyar művészek is versenybe szállhatnak a Huawei Next Design Awards fődíjáért

A pályázók hét kategóriában nevezhetnek, a feladat: tervezzenek háttérképet, ikonokat vagy akár komplett témákat okoskütyükre, köztük telefonokra, órákra és tabletekre.
Garázs

Akár 2,5 millió forintot is spórolhat, aki most vásárolna magának elektromos autót

A hétfő reggel nyolc órától elérhető pályázat keretében legfeljebb 17 millió forintos, tisztán elektromos hajtású, új autók vásárlásához igényelhető állami támogatás.
Garázs

Kiderült, mennyivel támogatja az idén a magyar állam a villanyautók vásárlását

Hosszas lebegtetés után ma délelőtt hozta nyilvánosságra az Információs és Technológiai Minisztérium az idei villanyautó-vásárlási pályázat részleteit.
Tudás

Március huszonnyolcadikáig várja a fiatal tehetségek jelentkezését a Telekom

A tavalyi sikeres bemutatkozás után most új lehetőségekkel jelentkezik a Telekom fiataloknak szóló platformja, a MagentaKraft, melyben a pályázók szakértők közreműködésével fejleszthetik befektetésre érett projektté saját ötleteiket edukátorok segítségével, támogatást kapva a kidolgozásától egészen a befektetők előtti bemutatásig.
Bolygó

Klímavédelmi projektekre vár a Google tízmillió eurója

A Google november hatodikáig várja a pályázatokat nonprofit szervezetektől, kutatóintézetektől, cégektől online felületén.
Garázs

Tegnapról mára elfogyott ez elektromos autókra szánt állami támogatás

Hétfő reggel 8:01 és kedd déli 12:00 óra között lehetett beadni a pályázatokat a villanyautó-, elektromos robogó- és taxivásárlási támogatásra.
Tudás

Újra itt a 2,5 milliós fődíjas pályázat fenntarthatósági projektekre

Az idén is díjazza a legjobb fenntartható, energiatudatos és zöld kezdeményezéseket az E.ON.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.