Tudás

A Monty Python alapítója húszmilliárdot kér egy digitális firkájáért

A digitális gyűjtő és műgyűjtő őrület újabb és újabb szereplőket vonz: most a Twitter vezérigazgatója és a Monty Python társulatból ismert John Cleese bocsátották áruba egy-egy alkotásukat.
Techno

Az Apple az oroszoknak, a Twitter a törököknek hódolt be

Egyre nehezebb a dolga a tech cégeknek a világ kormányainak akaratával és elképzeléseivel szemben.
Ember

Egy új tanulmány szerint a közösségi média kihozza belőlünk az állatot. Konkrétan a patkányt

Egy új tanulmány szerint az emberek ugyanolyan szenvedélyesen hajszolják a “lájkokat” a Facebookon, az Instagramon, és hasonló platformokon, mint ahogyan a patkányok kutatnak élelem után.
Techno

Nemsokára fizethetünk a Twitter posztokért

A jövőben jobban meg kell gondolni, mit posztolunk a közösségi média oldalra, egy-egy odavetett megjegyzésünk ugyanis valódi, profitot termelő értékké válhat.
Techno

A közösségi médiát lázban tartja, ahogy a vadászpókok fürtökben özönlenek el egy lakást

A videó igazi, el is mondjuk, hogy mi áll a hátterében, és miért nem olyan rossz a helyzet, mint látszik.
Ember

A Twitteren bárki lehet tartalom moderátor a Birdwatch programnak köszönhetően

A közösségi média tartalmának szűrése embertpróbáló feladat, de a Twitter most lehetőséget ad bárkinek (az Egyesült Államokban), hogy kipróbálja magát.
Techno

Jól belehúzott a Twitter, most éppen egy podcast appot készül felvásárolni

Jelentős változások várhatók a márka háza táján, és a jövőben sokkal nagyobb hangsúlyt kíván fektetni a hangalapú szolgáltatásfejlesztésre. Ám mivel ilyesmivel korábban nem foglalkozott, ezért dönthetett úgy, hogy felvásárol egy tapasztaltabb céget.
Techno

A Twitter véglegesen kitiltotta Donald Trumpot

"Miután alaposan megvizsgáltuk a @realDonaldTrump fiók legutóbbi bejegyzéseit és azok kontextusát, úgy döntöttünk, hogy véglegesen felfüggesztjük azt, mivel fennáll a veszélye, hogy további erőszakra buzdít".
Techno

Érdekel, hogy mit tudnak rólad a tech cégek? Ennek az oldalnak a segítségével könnyedén kiderítheted

GDPR ide vagy oda, a gyakorlatban néha még az európai felhasználóknak is nehézkes hozzáférniük a róluk tárolt adatokhoz. Ebben segít a JustGetMyData nevű weboldal.
Techno

Soha nem volt még annyira egységes a tech szektor, mint a Capitolium ostroma alatt

Míg az amerikai fővárosban soha nem látott káosz uralkodott, a tech vállalatok soha nem látott egységben álltak ki a tömeget korábbi megszólalásaival feltüzelő Donald Trumppal szemben.
Techno

Értelmesebb párbeszédet szeretett volna a Twitter, de ez csak félig jött össze

A platform visszavon pár újítást, amelyekkel értelmesebb párbeszédre sarkallta volna a felhasználóit. Egy húzásuk azonban, úgy tűnik, bevált.
Techno

A Vatikán sem érti, miért lájkolt egy női feneket az Instagramon a pápa hivatalos fiókja

Natalia Garibotto, brazil bikinimodell egy (a legkevésbé sem egyházi témájú) fotóját lájkolta a Szentatya hivatalos oldala. Egyelőre próbálják kideríteni, hogy mi történhetett.
Techno

A Facebookon, a Twitteren, de még a TikTokon is cenzúrázzák Trumpot

Még az önvezető autók is leálltak, míg nincs eredmény az USA-ban.
Tudás

A Tesla egy hónapra volt a csődtől

Elon Musk meglepően őszinte választ adott arra a kérdésre, mennyire volt meleg a helyzet a Model 3 gyártásának előkészítése idején a cégnél.
Garázs

Elon Musk mintha megerősítette volna a Tesla kisbusz fejlesztését, aztán törölte a bejegyzést

A kisbusz az egyetlen a vállalat tervei közül, amiről alig tudni valamit. Még a fejlesztés létezése is kérdéses, de nagyon különös, hogy Musk gyorsan törölte a bejegyzést, amelyben a jármű szóba került.
Techno

Fizetős lesz a Twitter?

Az ingyenes közösségi oldalak fizetőssé válása vissza-visszatérő pletyka, ám most a Twitter vezérigazgatója személyesen nyilatkozott úgy, hogy vizsgálják egy előfizetői rendszer bevezetésének a lehetőségét. Lehet, hogy a fizetős Twitter lesz az első fecske, amit majd követ a Facebook és a többiek?
Techno

Újabb részletek a Twitter-hackelésről: az ellopott pénz csak figyelemelterelés?

Nyolc fiókból adatot is loptak az elkövetők.
Techno

A Twittert ért brutális hackertámadás háttere

A hackerek egyszerre törtek fel rengeteg, sok követővel rendelkező fiókot. Elon Musk, Joe Biden és Bill Gates is az érintettek közt van. A fiókokat ezután Bitcoin átverésre használták fel. A Twitter most kezdi el összerakni, hogy mi történhetett.
Techno

Feltörték Musk, Obama, az Apple, az Uber Twitter-fiókjait és Bitcoin átverésre használták

Nagyon sok híresség vagy óriáscég fiókjait törték fel, és bitcoin átverésre használták fel ezeket.
Bolygó

Tényleg egy sas kap ki a tengerből egy cápát ezen a videón?

A Twitteren nagyot ment egy videó, amelyen az látható, ahogy egy sas lecsap, és kiragad egy cápát a tengerből. A videó nincs szerkesztve, a valóságot látjuk, de azért akadnak félreértések az ügyben. Ugyanakkor készült már ennél is meglepőbb, ráadásul teljesen valódi felvétel. (Mutatjuk azt is.)
Techno

Szorul a digitális hurok Hongkong nyakán

A Facebook, a Google és a Twitter egyre komolyabb harapófogóban találja magát a múlt héten életbe lépett nemzetbiztonsági törvény miatt.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.