Az új ország, amit a bitcoin kapcsán emlegetni lehet majd, Hollandia. Hollandia nem azért jön a képbe, mert bárhogy is szabályozták ott éppen a kriptovalutát, hanem mert jelenleg a Bitcoin-hálózat működtetése éves szinten annyi elektronikai hulladékot termel, mint az említett ország (az elavult, kis méretű IT és telekommunikációs eszközöket kell itt érteni). Az új kutatás tehát, melyről a The Guardian számolt be, hiánypótló, legalábbis környezetvédelmi szempontból.
A matek egyébként úgy jön ki, hogy bányászati célokra speciális chipeket, úgynevezett ASIC chipeket használnak, melyek egyetlen felhasználási lehetősége, hogy fut rajtuk a Bitcoin-hálózat biztonságos működéséhez szükséges algoritmus, amire tehát az egész bányásztevékenység alapszik. Ugyanakkor a chipek energiahatékonysága folyamatosan javul, így az újabb chipekkel azonos energiafelhasználás mellett több bitcoint lehet bányászni. Ennek következménye, hogy a bányászok folyamatosan lecserélik ezeket az eszközöket a legújabb, legerősebb darabokra. Egy-egy bányászatra beállított gép átlagos életciklusa a tanulmány szerint ennek megfelelően mindössze 1,29 év.
Ebből pedig arra jutottak a kutatók, hogy a teljes hálózatot tekintve évente 30 700 tonna elektronikai hulladék keletkezik. És ez az a „mágikus szám”, amely megfelel Hollandia elavult kisméretű IT-, valamint telekommunikációs eszközeiből keletkező hulladéknak. Mindezt viszont át lehet számolni tranzakciókra is, úgy még beszédesebb lesz a szám: 2020-ban a Bitcoin-hálózaton 112 millió tranzakció futott le, ami azt jelenti, hogy tranzakciónként 272 gramm elektronikai hulladék keletkezett, ami súlyra annyi, mintha két iPhone 12 mini-t hajítanánk a kukába.
A legnagyobb gond a kutatók szerint tehát az, hogy az ASIC-kártyákat szemben a többi számítógép alkatrésszel nem lehet más célra használni a bányászaton kívül, és amennyiben egy új kártyával nagyobb profit érhető el, a régebbit egyszerűen kukázzák. Elméletileg persze ha nagyon megugrik az árfolyam, akkor a régebbi, kevésbé hatékony chipekkel is megéri a bányászat, de ezek felhasználása ellen sajnos több érv szól. Az egyik ilyen, hogy eleve a régebbi kártyák tárolása is pénzbe kerül, ráadásul minél tovább raktározzák, annál elavultabbak lesznek, így annál kisebb eséllyel használják fel még ezeket. Ráadásul a tapasztalat is azt mutatja, hogy az árfolyam megugrása inkább a hálózat által termelt elektronikai szemét mennyiségének a kiugrásával jár. Ehhez jön hozzá, hogy a hálózat működtetéséhez (a bányászathoz) használt eszközök nagyban hozzájárulnak a globálisan tapasztalható félvezető-hiányhoz, amely több eszköz esetén is hiányt generál a kínálati oldalon, vagy egész termelési láncokat lassít vagy fékez le, például akár az autóipart.
A kutatók szerint a megoldást egyedül azt jelentené, ha az egész bányászatot annak egészében cserélnék ki egy fenntarthatóbb eljárásra, ami a tanulmány szerint azt jelenti, hogy a jelenlegi proof-of-work eljárást kellene a kibocsátás szempontjából is elfogadhatóbb proof-of-stake eljárásra cserélni – a kettő különbségéről ebben a cikkünkben írtunk. A második legnagyobb kriptovaluta, az ether mögött álló Ethereum blokklánc esetén egyébként már évekkel ezelőtt belengették az átállást a proof-of-stake-re, de erre még mostanáig nem került sor, a folyamat Vitalik Buterin szerint 2022-ben indulhat. A Bitcoin esetén egy ilyen átállás több szakértő szerint is dollármiliárdos veszteséget generálna, ezért a legnagyobb kriptovaluta körül kialakult közösségben nem is igazán van napirenden a kérdés.
(Kép: Flickr/Rwanda Green Fund)