Techno

Megszületett a megállapodás, Elon Musk tényleg megveszi a Twittert

A világ leggazdagabb embere 44 milliárd dollárt, azaz csaknem 15 ezer milliárd forintot fizet a világ egyik legnagyobb közösségi oldaláért.
Techno

Újabb fordulat állt be a Twitterért vívott háborúban

Az igazgatótanács keményen visszavágott Elon Musknak, amivel nagyon megnehezítették, hogy megszerezze a totális kontrollt a közösségi oldal felett.
Techno

Elon Musk teljesen átveheti a hatalmat a Twitter felett

Elon Musk április elején szerzett 9 százalékos részesedést a Twitterben, amivel azonnal a cég legnagyobb részvényesévé vált. Hétfőn azonban az is kiderült, hogy korábbi állításával ellentétben a milliárdos mégsem ül be a cég igazgatótanácsába, ami elemzők szerint arra utal, hogy Musk úgynevezett ellenséges felvásárlásra készül.
Garázs

Hatalmas show-val nyitotta meg Elon Musk a világ legnagyobb gyárát, ahol egy új Tesla robottaxit is bejelentett

Az Austin mellett felépített, csaknem egy négyzetkilométer alapterületű Giga Texas az autógyártó új központjaként is fog funkcionálni. Az extrém megoldásokban sem szűkölködő megnyitón a cég vezére bejelentette, hogy jövőre három új modell gyártását is megkezdik.
Techno

Évekig szinte egyáltalán nem fizetett adót, most rekordot dönthet Elon Musk

Ő lehet Amerika történetének az egyik legnagyobb adófizetője.
Techno

Elon Musk valóban elkezdte eladni a Tesla-részvényeit

A Tesla vezetője Twitteren szavaztatta meg az embereket, hogy eladja-e a részvényei 10%-át, és egyelőre úgy tűnik, hogy tartja magát a szavazás eredményéhez.
Techno

A Twitter-felhasználók megszavazták, hogy Elon Musk adja el a Tesla-részvényei 10%-át, de valószínűleg amúgy is eladta volna őket

A Tesla vezérét mostanában egyre többen vádolták azzal, hogy nem fizet adót, így Musk a Twitteren indított szavazást arról, hogy eladja-e a részvényei egy jelentős részét.
Ember

Elon Musk két feltétellel adna hatmilliárd dollárt a Világélelmezési Programnak

Az ENSZ illetékes vezetője a Twitteren fordult a világ leggazdagabb emberéhez.
Techno

Musk szerint a Tesla bizonyos feltételek mellett elfogadhat bitcoint – magához is tért az árfolyam

Bár a vállalat Musk egy tweetje szerint megszabadult a bitcoin állományának 10 százalékától, a bejegyzésből kiderül, hogy a jövőben akár el is fogadhatja az EV-gyártó ezt a kriptovalutát. Bizonyos feltételek mellett.
Techno

Harmadszorra immár egyetlen emojival küldte padlóra Musk a bitcoint

Rejtélyeset tweetelt a Tesla atyja, amit követően a kriptovaluta ismét zuhant egyet.
Garázs

Rekordszámú autót szállított le a Tesla

A harmadik negyedéves eredményük jobb, mint amit a cég eddig bármikor elért.
Garázs

12 személyes alagútjáró Tesla kisbusszal a reptérre, 200-zal

Érdekes közös fejlesztés alakult ki Elon Musk két cége, az alagútfúró Boring Company és a Tesla között: utazzunk a föld alatt, kisbusszal!
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.