Már idén saját autót mutathat be a Huawei a Reuters értesülései szerint

2021 / 03 / 01 / Bobák Áron
Már idén saját autót mutathat be a Huawei a Reuters értesülései szerint
A cég szóvivője cáfolta az erről szóló pletykákat, de a Reuters több névtelen forrásra hivatkozva úgy tudja, hogy az Apple mellett a Huawei is beszállna a villanyautó-bizniszbe.

A hírügynökség pénteken hosszabb cikkben számolt be a kínai vállalat terveiről, amelyet több különböző, ám nevük elhallgatását kérő forrásra alapoznak. Eszerint a világ egyik legnagyobb mobilgyártója az Egyesült Államok által kivetett szankciók miatt egyre inkább arra kényszerül, hogy új piacokat keressenek, az egyik új terület pedig a Kínában éppen erősen felfutó elektromos autók lehetnek.

A Reutersnek két különböző forrás is megerősítette, hogy a Huawei tárgyalásokat folytat az állami kézben levő Changan Automobile-lal és más gyártókkal is, hogy az autóikat az ő gyáraikban gyárthassák le. Az elmúlt hónapokban hasonló pletykák az Apple-lel kapcsolatban is felmerültek, akiket többek között a Hyundaijal, a KIA-val és a Porschével hoztak szóba, bár a legfrissebb hírek szerint az első kettővel a hírek nyilvánosságra kerülése után megszakadtak a tárgyalások.

Kínában az úttal beszélgető okosbuszt tesztelnek Az X-bus megkérheti a jelzőlámpákat, hogy az ő menetrendjéhez igazodva váltsanak zöldre, hogy időben szállíthassa le az utasokat.

A Huaweijel szóba hozott cégek nem kommentálták az értesüléseket a Reutersnek, nyilatkozott ellenben a cég szóvivője, aki határozottan cáfolta, hogy a vállalat az autópiac felé terjeszkedne. "A Huawei nem autógyártó" - szól a cég hivatalos állásfoglalása, ami szerint a Huawei többek között az információs és kommunikációs technológiákon keresztül érdekelt az autógyártásban, nem pedig autógyártóként. Ahogy a Reuters megjegyzi, a Huawei az elmúlt években számos komponenst biztosított az elektromos autókhoz, többek között szenzorokat, 5G-s kommunikációhoz szükséges hardvereket, valamint szoftveres megoldásokat is, és többek között a Daimlerrel valamint a General Motorsszal is együttműködnek. A cég HiCar néven az Android Autohoz hasonló teljeskörű szoftveres megoldást is fejleszt, amelynek legújabb elemét, a Smart Car Screent tavaly decemberben mutatták be: a műszerfalon elhelyezhető, 8,9 colos képátlójú kijelzővel bármilyen autó felokosítható, a HarmonyOS-alapú rendszer pedig már most is több mint húsz autógyártó modelljeivel kompatibilis.


A Huawei HiCar rendszerét bemutató autó a cég egyik sanghaji boltjában (Fotó: Costfoto/Barcroft Media)

A Reuters értesüléseinek alapját az adja, hogy az amerikai kormányzat 2019-ben és 2020-ban, több lépcsőben kereskedelmi embargót vezetett be a kínai vállalattal szemben, aminek értelmében sem amerikai, sem pedig amerikai technológiát használó cégek nem kereskedhetnek a Huaweijel. Ahogy arról korábban többször is írtunk, a szankciók elég nehéz helyzetbe hozták a vállalatot, amely iparági források szerint az utóbbi időben egyre komolyabb chiphiánnyal küzd, ennek eredményeképpen pedig idén arra kényszerülhet, hogy a töredékére csökkentse a legyártott készülékek számát. Részben az embargó miatt a Huawei, ami a tavalyi második negyedévben átmenetileg még a világ legnagyobb mobilgyártója volt, 2020 utolsó negyedévére a hatodik helyre esett vissza az eladott készülékek számát tekintve, ha pedig a helyzet nem változik, akkor idén ez a tendencia tovább folytatódhat. A Huawei a szankciók miatt tavaly novemberben arra kényszerült, hogy eladja a cég almárkájaként működő Honort, ami így megszabadult az anyavállalatra kivetett szankcióktól. Januárban a Reuters - szintén névtelen forrásokra hivatkozva - arról írt, hogy a cég teljesen megválhat a mobil üzletágától, habár a Huawei ezeket az értesüléseket azonnal cáfolta.

Az viszont biztos, hogy a Huawei valóban igyekszik olyan új területeket találni, ahol növekedhet, a BBC például nemrég arról írt, hogy a vállalat a jövőben a szénbányászattal foglalkozó cégeknek és a sertéstenyésztőknek is a rendelkezésre bocsátja a technológiáját, többek között a mesterséges intelligenciában és az arcfelismerésben szerzett tapasztalataikkal segítve a területek fejlődését.

(Borítókép: A Huawei átlátszó autója a 2020-as Pekingi Nemzetközi Autókiállításon, amely a Huawei által gyártott modulokat mutatja be, Fotó: VCG/Getty Images)

További cikkek a témában:

2024-ben érkezhet az Apple önvezető autója A Reuters információi szerint gőzerővel folyik az Apple Car fejlesztése, ami teljesen önvezető lesz, az újfajta akkumulátortechnológiának köszönhetően pedig sokkal hosszabb távokat tud majd megtenni egy feltöltéssel, mint a mai elektromos autók.

Elon Musk szerint a jövőre érkező Tesla Roadster képes lesz lebegni a föld felett A Tesla tulajdonosa néhány éve már belebegtette, hogy a SpaceX-től kölcsönvett technológiával egy különleges hajtóművel szerelné fel a jövőre érkező sportkocsit, de úgy tűnik, azóta jelentősen továbbgondolta az ötletet.

Ezek a villanyautó-gyártók Kína Teslái Nio, Li Autó, Xpeng. Hallottál már róluk? Na ugye. Pedig mind a Teslához hasonlóan fényes, új csillagok.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Már repülhet is a fúziós űrhajtómű
Felével növeli meg a tolóerőt ez a régi-új technológia.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.