Techno

Kevesek által ismert MI taszította le a trónjáról a GPT-4-et

A Claude 3 Opus átvette a vezetést a Chatbot Arenában, de az OpenAI már készül a válasszal.
Techno

Figyelmeztet az IMF: az AI forradalom gazdaságpolitikai válaszúthoz érkezett

Akár 5-20 éven belül a nyakunkon lehet az általános mesterséges intelligencia, a Nemzetközi Valutaalap jelentése szerint ezért fel kell készülniük a döntéshozóknak erre a radikálisan megváltozott világra.
Techno

Így készíthetsz animált videókat egyszerűen

A mesterséges intelligencia segítségével ma már bárki pillanatok alatt tud animációs videót készíteni bármiről. Mutatjuk, hogy kell.
Techno

Nehéz szavakat találni az OpenAI videógenerátorára

Bár a Sora egyelőre még nem elérhető a nyilvánosság számára, az egyre nagyobb számban napvilágot látó videók alapján az OpenAI-nak leginkább azt kell valahogy megoldania, hogyan tudják majd kiszolgálni a szolgáltatásra rászabaduló hatalmas tömeget.
Techno

A Google-től szerezhet "agyat" az Apple az idei iPhone-okba

A hírek szerint az Apple-nél hajlanak arra, hogy a Google mesterséges intelligenciáját, a Geminit használják az iPhone 16-szériában.
Techno

Negyven kórházban tesztelik az MI-alapon működő, virtuális nővéreket

Az Nvidia és a Hippocratic állítása szerint valódi betegápolók ezrei, orvosok százai vettek részt a próbaüzemekben.
Techno

Tizenegymillió forintba kerül egy darab a most bejelentett forradalmi MI-chipből, a Blackwell B200-ból

A gyártó Nvidia még így is huszonötszörös energia- és költségmegtakarítást ígér.
Techno

WSE-3: a világ leggigászibb chipe nyolcszor gyorsabb AI szuperszámítógépet hajt a jelenlegieknél

Ha valaki kedveli a szédítő számokat, annak mindenképp ajánljuk ezt a cikket! A WSE-3 egy olyan szuperszámítógépet hajt majd egyébként, amely konkrétan új korszakot hoz a mesterséges intelligencia történetében.
Techno

Megszavazták a mesterséges intelligenciát Európa-szerte szabályozó törvényt

A Parlament után már csak a Tanács jóváhagyása van hátra.
Techno

Példátlan összefogásra készülnek a világ legnagyobb technológiai cégei a küszöbön álló európai és amerikai választások előtt

A többek között a Meta, a Google, a Microsoft és az Amazon által is aláírt egyezmény azt hivatott megelőzni, hogy a mesterséges intelligenciát a választók félrevezetésére használják fel.
Techno

Van egy cég, ami az OpenAI-nál is nagyobbat nyert a mesterséges intelligencia forradalmán

Az Nvidia a piaci kapitalizáció tekintetében a héten előbb az Amazont majd az Alphabetet is megelőzte, így már a negyedik legértékesebb cégnek számít a világon.
Techno

A Google máris bejelentette az új AI-modelljét, ami a Gemini 1.0-nál is sokkal fejlettebb

A Google alig egy hete tette elérhetővé a ChatGPT kihívójának szánt Gemini legerősebb változatát, a Gemini 1.0 Ultrát, de máris bejelentettek egy új modellt.
Techno

Megtanították emlékezni a ChatGPT-t, rövidesen nem kell minden beszélgetést nulláról kezdenünk

A "memória" egyelőre tesztüzemben van, de idővel minden fiókban bekapcsolhatják azt.
Techno

Jönnek az ágens programok, amik helyettünk használják a számítógépünket

Javában zajlik a nagy nyelvi modellek közti verseny, de az OpenAI már a mesterséges intelligencia következő korszakára fókuszál.
Techno

Horribilis összegből rázná gatyába a chipgyártást az OpenAI vezére

Sam Altman szerint a jelenlegi infrastruktúra egyre kevésbé tudja kiszolgálni a mesterséges intelligenciát fejlesztő cégek igényeit, ezért olyan befektetőket keres, akik hajlandóak lennének hétezer milliárd dollárt, vagyis nagyjából az USA éves költségvetését invesztálni a kapacitások radikális fejlesztésébe.
Techno

Megjelent a világ legjobbnak mondott mesterséges intelligenciája, a Google Gemini Ultra 1.0

Ez az első modell, ami az emberi szakértőknél is jobban teljesít a matematika, fizika, történelem és etika kérdéseket is tartalmazó MMLU-teszten.
Techno

Átállítja a gyárát a Huawei, mobilok helyett most másra nőtt meg a kereslet

Kínában is hatalmas az igény a mesterséges intelligencia fejlesztéséhez szükséges chipekre.
Techno

Már képeket is tud generálni és magyarul is jobban működik a Google chatbotja

A Gemini nagy nyelvi modellel felturbózott Bard sokat fejlődött például a hosszabb szövegek összefoglalásában, emellett angol nyelvterületen már arra is képes, hogy a beírt szövegnek megfelelő képeket generáljon.
Techno

A Google megalkotta a videókészítés varázspálcáját, de még nem adja a felhasználók kezébe

Csak beírod, hogy mit szeretnél látni, a Lumiére pedig legenerálja neked a tökéletesen élethű videót - ígéri a Google, igaz, mivel a szolgáltatás nyilvánosan még nem elérhető, ezért erről egyelőre csak kevesen győződhetnek meg a saját szemükkel.
Techno

Kamu pornófotók készültek Taylor Swiftről, és ez még a Fehér Házat is megijesztette

Mesterséges intelligencia által generált pornófotók terjedtek az X-en, azaz a volt Twitteren az elmúlt napokban. A felvételeken szereplő nő az elmúlt évek egy legsikeresebb dalszerző-énekesnője, Taylor Swift.
Techno

Kis híján aranyérmes lenne a Matematikai Diákolimpián a DeepMind mesterséges intelligenciája

Egy korábbi hús-vér aranyérmes vezette a geometriai feladatmegoldó készséget próbára tevő kutatást.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.