Űr

Az egymillió forintos okosteleszkóp még azt is megmutatja, hogy hol keresd a csillagokat

A francia Unistellar jelenleg két teleszkópot forgalmaz, amelyek már arra is képesek, hogy egy okostelefonos alkalmazás segítségével automatikusan megkeressék nekünk a megfigyelni kívánt objektumot, emellett akár a napot is közvetlenül nézhetjük meg velük.
Tudás

Miért olyan fontos, hogy újra emberek lépjenek a Holdra?

Egy bolygókutatót és egy csillagászt kérdeztünk többek között az égi kísérőnk felszíne alatt húzódó barlangokról és kihűlt vulkánokról, jövőbeli holdbázisokról, illetve arról is, miért nem járt ember a Holdon több mint 50 éve.
Űr

Meghalnak-e a fekete lyukak?

Egy fekete lyuknak is az a sorsa végső soron, mint mindennek ebben az Univerzumban: idővel elpusztul. Ez a tény azonban a fizika egyik legnagyobb paradoxonával jár. Elmondjuk azt is, hogy mi köze mindennek a multiverzumhoz.
Űr

A James Webb olyan részletességgel fotózta le a Gyűrűs-ködöt, ahogy korábban még nem láthattuk

Bő egyéves működése során a NASA új űrteleszkópja már számtalan rendkívüli fotóval és az ezekhez kapcsolódó izgalmas felfedezéssel ajándékozta meg a tudományos világot. A kutatók most az egyik leghíresebb planetáris ködöt vették célba, amelyet 137 évvel ezelőtt egy magyar csillagász örökített meg először.
Űr

Több mint négymillió kilométer magas hullámok keletkeznek egy csillagon

A hullámok persze nem olyanok, mint amelyek kisebb változataival a Földön találkozhatunk, de működésük metódusa hasonló.
Űr

Négy és fél milliárd évvel ezelőtt majdnem elpusztult a Naprendszer egy új kutatás szerint

Egy szupernóva-robbanás már rögtön a keletkezése után megpecsételhette volna a Naprendszer sorsát, amely éppen a fiatalságának köszönhetően menekült meg a pusztulástól.
Űr

Az Univerzum kezdetéig repít minket a NASA legújabb videója

Az alig egyperces videóban minden egyes másodpercben kétszázmillió fényévet haladunk vissza az időben, egészen a Maisie galaxisáig, ami a kutatók szerint mindössze 390 millió évvel az ősrobbbanás után keletkezett.
Űr

Már félig elkészült a világ legnagyobb földi teleszkópja

A 39 méter átmérőjű főtükörrel rendelkező, közeli-infravörös tartományban is észlelő eszköz az újgenerációs földi teleszkópok legnagyobbja, és legfejlettebb példánya lesz, ha elkészül.
Űr

Ezen az útvonalon halad másfélmillió kilométeres útján a sötét anyag után nyomozó szonda

Az Euclid hosszú utat tesz meg küldetésének helyszínéig.
Űr

A NASA és az Európai Űrügynökség űrbeli időgépe egy éve kezdte munkáját

A James Webb Űrteleszkóp 2021 decemberében indult az űrbe és 2022 júliusában küldte el első tudományos értékű képeit. Munkájának első évében számos izgalmas felfedezést tettek segítségével a kutatók és olyan bepillantást nyertek az univerzum titkaiba, amire eddig nem volt lehetőség.
Űr

Titáneső esik egy extraszoláris bolygó felhőiből, ami hatalmas tükörként viselkedik

Az eddig ismert legfényesebb Naprendszeren kívüli bolygónak felhői fémes összetevőket is tartalmaznak, ezért csillagának fényét 80%-ban visszatükrözi.
Űr

Galaxisok milliárdjait fogja feltérképezni az Európai Űrügynökség tegnap útnak indított új űrtávcsöve

A szombaton útjára indított Euclid olyan információkkal szolgálhat az univerzumban található sötét anyagról és sötét energiáról, ami alapjaiban formálhatja át a fizika szabályait.
Űr

A színes Mars lehet a kulcs a bolygó múltjának megértéséhez

A Marson található és a Földön is jól ismert molekulák lilás színben látszanak azokon a képeken, amelyeket a közel egy évtizede a bolygó körül keringő űreszköz készített. A szonda képalkotó eszközének felvételein (illetve színezett verziójukon) rendszerint nem vörös a Mars, hanem a szivárvány számos színében játszik.
Űr

Felfedezték az univerzum legrégebbi komplex szerves molekuláit

A molekulák ahhoz hasonlóak, mint amelyek itt, a Földön, a fosszilis anyagok égetése során keletkeznek.
Űr

Mi a legeslegnagyobb tömegű objektum az Univerzumban?

A válasz nagyban függ attól, hogy mit tekintünk “objektumnak” – mindenesetre akadnak felfoghatatlanul hatalmas bestiák a mindenségben. Vigyázat, irtózatos számok következnek!
Űr

Jupiter vs. Szaturnusz - ismert holdak számának tekintetében újra átvette a Szaturnusz a vezetést

Idén januárban jelentették be, hogy a Jupiter újonnan felfedezett holdjaival megelőzte a 83 holdas Szaturnuszt a legtöbb ismert és igazolt hold tekintetében, de az elsőbbség nem tartott sokáig.
Űr

Futballpálya méretű ballonnal keresi a NASA a sötét anyagot

A hatalmas ballon hetek óta kering a sztratoszféra felső rétegében, ahonnan "a Hubble űrteleszkóphoz hasonló minőségű" fotókat készít a távoli galaxisokról.
Űr

Sikerült rábukkanni az univerzum első csillagainak maradványaira

A kutatók az Európai Déli Obszervatórium Nagyon Nagy Távcső rendszerének adatait elemezve találtak rá azokra a gázfelhőkre, amik feltételezésük szerint az első generációs csillagok robbanásának emlékeit őrzik.
Űr

Közel sem akkora a tömege a Tejútrendszernek, mint eddig gondolták a kutatók

A galaxis tömegét korábban felbecsülő számítások lehetséges, hogy tévesek voltak.
Űr

Először sikerült lefényképezni a fekete lyukak egyik legrejtélyesebb tulajdonságát

A fekete lyukak körüli izzó anyagból közel fénysebességgel kilökődő relativisztikus jetek régóta foglalkoztatják a kutatókat, most pedig sikerült is lefotózni a jelenséget.
Űr

Magnetár, a valódi Halálcsillag, amely minden életet kisöpörne a Földről

Egy közeli magnetár nagyon rossz hír lenne, mivel 1000 km-es távolságból atomi szinten szaggatna szét mindannyiunkat. És ez csak az egyik módja annak, ahogy végezhetne velünk.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.