Tudás

Jöhetnek a génszerkesztett macskák, amik nem okoznak allergiát

Felmérések szerint a világ népességének mintegy 10-20 százaléka allergiás a kutyákra és a macskákra, de utóbbiak esetében a megoldás már úton van.
Tudás

Kelet-Ázsia húszezer éves genetikai előnye a koronavírus járvánnyal szemben

Kelet-Ázsiában rendkívül alacsonynak bizonyult a koronavírus járvány alatt a népességarányos halálozás, ami az összes ottani országot egységesen jellemezte.
Tudás

A lisztkukac az első hivatalosan is élelmiszernek minősülő rovar az Európai Unióban

Hétfőn fogadta el az Európai Bizottság a kérelmet a lisztkukac emberi fogyasztásra alkalmas élelmiszerként való forgalmazására. Hogy pontosan hogyan jelenik meg a boltokban, arról az elkövetkező hetekben fogják a szabályokat kialakítani, de valószínűleg őrölve vagy szárított snack falat formájában fogyaszthatjuk majd, kivéve azok, akik allergiásak a poratkára.
Tudás

Az embernek akár mérgező nyála is lehetne, megvan hozzá mindenünk, ami kell

Kialakulhat-e valaha evolúciósan a “mérges ember” igazi méreggel a nyálában? Az új kutatások azt mutatták, hogy az embernek megvan a teljes biológiai eszköztára a méreg előállításához, mint ahogy a világon az összes hüllőnek és emlősnek is.
Bolygó

Nyolcmilliárd dolláros iparág lehet 2030-ra a rovarfehérje-gyártás

Bár az iparág még gyerekcipőben jár, szakértők mégis a jövő nagy várományosának tartják. Hogy miért? Például, mert a lárvák lényegében mindent felfalnak, beleértve a nem komposztálható ételmaradékokat is, fehérjetartalmuk pedig százszorosa a hagyományos állati eredetű ételek fehérjetartalmának.
Tudás

Ma még 'csak' sejtnövekedést jelez, idővel rákot diagnosztizálhat és új gyógyszert fejleszthet

A gépi tanulásra, illetve a mesterséges intelligenciára gondolunk, ami manapság olyan, akár az elektromos áram: mindenhol jelen van, és mindent megváltoztat. Alkalmazásával most éppen a rákkutatásban történt, illetve történik számottevő előrelépés.
Űr

A békalencse lehet az űrhajósok szuperélelmiszere

A békalencse hasznos tulajdonságai sokak számára bizonyára ismeretlenek, pedig az bolygónk egyik leggyorsabban fejlődő növénye, rendkívül magas fehérjetartalma pedig ideálissá tehet az űrbéli termesztésre. Mindemellett sugárvédelmi szempontból is fontos antioxidánsokat tartalmaz.
Tudás

Találtak egy fehérjét, ami hatásos lehet a Lyme-kór ellen

A több mint 1000 emberi gén analizálásával készült tanulmányban a kutatók beazonosítottak egy fehérjét, ami figyelmeztető jeleket küldött az immunrendszer felé a Lyme-kórt okozó baktérium felbukkanásáról.
Tudás

Magyar kutatók ígéretes módszere a nehezen kristályosodó fehérjék atomi szintű szerkezetvizsgálatában

Fejlesztésük felhasználásával hosszabb távon olyan terápiás gyógyszerhatóanyagok is készülhetnek, amelyek csökkenthetik bizonyos tumorok áttétének kialakulását.
Techno

Hogyan teszi olcsóbbá és hatékonyabbá a mesterséges intelligencia a gyógyszeripart?

Nemzetközi becslések szerint jelen pillanatban a gyógyszertesztek 90 százaléka megbukik, de a fennmaradóknak is kell legalább 10 év, mire forgalomba kerülhetnek. A modern technológia azonban hamarabb változtathat ezen, mint sejtenénk.
Tudás

Küzdhetünk az öregkori elbutulással, de lehet, hogy már fehérjéinkbe van kódolva

Az emberi szervezet fehérjéi az evolúcióval egyre „öntudatosabbá” váltak, még saját szerkezetüket is tudják alakítani. Testünk öregedésével azonban hiba léphet fel működésükben, a fehérjeszálak összetapadhatnak és lerakódhatnak az agy különböző területein.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.