Tudás

Épül egy időpiramis, amit senki a ma élők közül nem fog látni

A piramis három évtizede épül és még több mint ezer évig nem lesz készen - 3183-ban fejezik be.
Tudás

A kutatók rájöttek, miért érzékeljük szubjektíven az idő múlását

Az idő szövetének gyűrődését az emberi szív ritmusa okozza.
Techno

Először sikerült a fényt szimultán az időben előre és hátra is mozgatni

Sajnos ettől még nem fog megvalósulni az időutazás, viszont segítheti a felfedezés a kvantumszámítógépek fejlesztését, és akár a mindenség elméletének a kidolgozását is.
Tudás

2035-ben megszüntetik a szökőmásodpercet

Az Általános Súly- és Mértékügyi Konferencián hozott döntés szerint az atomórák által meghatározott időt a Föld forgásának ütemével szinkronba hozó szökőmásodpercet eltörlik 2035-ben. Oroszország a döntés ellen szavazott, de jó oka volt rá.
Tudás

Óraátállítás - a sokmillió emberrel végzett évenkénti kísérlet

Kinek az ötlete volt a nyári időszámítás bevezetése és az átállás tényleg olyan egészségtelen az emberi szervezetre nézve?
Tudás

Egy lépéssel közelebb annak megértéséhez, hogyan érzékeli az agy az idő múlását

Az entrópia a titkos összetevő annak vizsgálatában, hogy a komplex rendszerekben az idő folyása mennyire mérhető vagy érzékelhető.
Tudás

Zsugorodnak az atomórák és ez új idők kezdetét jelzi

Az optikai rácsokra alapozott újgenerációs atomórák nem csak extrém pontossággal mérnek, hanem lassan kikerülnek a laboratóriumokból és igény szerinti helyszíneken is alkalmazhatóak lesznek.
Tudás

Tízezer évig működő óra épül egy hegy gyomrában Jeff Bezos birtokán

A Hosszú Jelen órájának mutatója évente egyszer mozdul a tervezője elképzelése szerint, a kakukk százévente egyszer bukkan elő. Az óra, amelyet csak hosszú gyaloglás után lehet majd elérni, a rövid távú gondolkodás helyett új perspektívát igyekszik adni az emberiségnek.
Tudás

Megszületett a valódi időkristály - az anyag valószínűtlen állapota, ami az örökmozgóhoz hasonlóan működik

Nem vesz fel energiát a környezetéből, az állapota mégis konstansan változik az időkristálynak, egy tanulmány szerint pedig most sikerült kvantumszámítógépen létrehozni a szokatlan jelenséget.
Tudás

Az óráink egyre pontosabbak, de ennek ára lehet: növelik az entrópiát

Először bizonyították be egy kísérletben, hogy nem csak a kvantumvilágban áll összefüggésben az óra pontossága az általa keltett entrópiával.
Tudás

Elveszíti időérzékét és több napig alszik az ember extrém izoláció hatására, derül ki a Deep Time barlangkísérletből

Számos esetben vizsgálták már korábban is barlangokba zárt embereken a totális izoláció hatását a pszichére és testre, mikor se a napfény, se órák nem segítenek az idő számon tartásában, és a szervezet ritmusa elkezd sajátos utat követni.
Tudás

Nagyon valószínűtlen, hogy ez lenne az utolsó óraátállítás

A nyári időszámításra való átállás miatt március 28-án, vasárnap éjjel kettőkor három órára kell előre állítani az órákat. Jelen állás szerint ez még egy darabig így is lesz.
Tudás

Egy ausztráliai atomreaktorban derülhet ki, hogy tud-e több irányba is telni az idő

Bár az idő múlása a mi szempontunkból teljesen lineárisnak tűnik, a tudósok régóta feltételezik, hogy az idő nem csak egy irányba tud folyni. Az elméletet hamarosan Ausztrália egyetlen működő atomreaktorában fogják igazolni - vagy cáfolni.
Tudás

A "la durée" az oka, amiért járványhelyzetben lassabban telik az idő

Oly sok mással együtt 2020-ban az időérzékünk is teljesen átalakult. Bár az órák ketyegnek, ahogy azt kell, a napok mégis indokolatlanul hosszúra nyúlnak, a hónapok múlása pedig örökkévalóságnak tűnik. De ha egy perc továbbra is hatvan másodpercből áll, akkor mi az a jelenség, ami járványhelyzetben 'lelassítja az időt'?
Tudás

Jön a téli időszámítás, ma éjszaka egy órával többet alhatunk

Vasárnap éjjel háromkor kettőre kell visszaállítani az óráinkat. Elképzelhető, hogy ezt most kell megtennünk utoljára, de valószínűbb, hogy az óraátállítás egy darabig még velünk marad.
Tudás

Fizikusok kiszámították az idő lehetséges kvantálásának felső határát

Vajon állandó tempójú az idő, vagy inkább állandóan változó? Az általános relativitáselmélet és a kvantummechanika látszólag mást mondanak, de nem lehetetlen közös platformra hozni őket. Nézzünk erre egy friss kísérletet!
Tudás

A világ legkisebb motorja kvantum alagutakban száguld, ahol az is kérdés, merre folyik az idő

Van egy igazán apró motorod, és több mint 16 atomból áll? Sok időd lehet, mert valamit feleslegesen építettél be, ebbe a pazarló konstrukcióba - mondhatnánk, ha ez verseny lenne, és hát az is, a neve pedig a miniatürizálás nagy kalandja. Közben természetesen új kvantumfizikai felfedezések is születnek.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.