Techno

A Motorola megmutatta a telefonok jövőjét

A Rizr néven emlegetett telefon prototípus 5 és 6,5 colos képátló között tudja változtatni a képernyő méretét a feltekerhető kijelzőjének köszönhetően. A barcelonai Mobil Világkiállításon mi is kipróbálhattuk, hogy ez hogyan működik a gyakorlatban.
Techno

Magunk cserélhetünk akkumulátort, sőt, képernyőt is az új Nokia G22-n

Ráadásul nem kerül egy vagyonba sem a telefon, sem az alkatrészek.
Techno

A Honor olyan telefont hoz a magyar piacra, ami igazi ritkaságnak számít

A Honor Magic Vs-hez hasonló, táblagéppé szétnyitható telefont eddig csak a Samsung és a Huawei árult Európában, de a frissen bemutatott Magic 5-széria is komoly kihívója lesz a nagy gyártók csúcskészülékeinek.
Techno

Egyhüvelykes szenzorral és szupergyors wifivel debütál a Xiaomi új csúcstelefonja

A Xiaomi az idei csúcstelefonjával nem próbálta teljesen a feje tetejére állítani a mobilpiacot, de a Xiaomi 13 így is elég sok területen fejlődött az elődjéhez képest. A telefon többek között az eddig csak a profi fényképezőgépekre jellemző kameraszenzorral érkezik, emellett pedig ez az egyik első olyan készülék, ami már támogatja a korábbinál sokkal gyorsabb adatátvitelt lehetővé tevő Wi-Fi 7 szabványt.
Techno

Az Oppo új technológiájával mindössze kilenc percbe telik feltölteni egy telefon akkumulátorát

Az Oppo a február 28-án kezdődő Mobile World Congress technológiai kiállításon mutatta be az új, 240 wattos SuperVOOC töltési technológiáját, ami minden eddiginél nagyobb töltési teljesítményt ígér
Techno

A koronavírus áldozata lett a barcelonai Mobile World Congress

Elmarad a világ legnagyobb mobil kiállítása.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.