12,5 kilométeres magasságba emelkedett, aztán felrobbant a SpaceX Mars-rakétájának prototípusa

2020 / 12 / 10 / Bobák Áron
12,5 kilométeres magasságba emelkedett, aztán felrobbant a SpaceX Mars-rakétájának prototípusa
A SpaceX szerdán hajtotta végre az első komolyabb tesztet a Starshippel. A Mars meghódítására tervezett űrhajó úgynevezett szuborbitális repülést hajtott végre, aminek során 12,5 kilométeres magasságba emelkedett, majd tért vissza a földre, azonban a leszállás pillanatában felrobbant.

Az egyelőre csak három Raptor-hajtóművel felszerelt Csillaghajó immár a tizenharmadik prototípus, amit Elon Musk vállalata épített, de a korábbi modelleket vagy csak a földön tesztelték, vagy pedig egészen alacsony, néhány száz méteres magasságig emelkedtek. A SpaceX előzetesen igyekezett csökkenteni az elvárásokat, hiszen a misszió leírásában úgy fogalmaztak: "Egy ilyen teszt esetében a sikert nem konkrét célkitűzések teljesülésében mérjük, sokkal inkább abban, hogy mennyit tanulhatunk belőle". Az óvatosságuk nem volt alaptalan, hiszen a kilövést első nekifutásra el kellett halasztani, miután kedden a Raptor-hajtómű egy másodperccel a teszt megkezdése előtt automatikusan megszakította a kilövést.

A szerdán megismételt tesztet ilyen hibák már nem hátráltatták, így a SpaceX rakétája magyar idő szerint 23.45-kor megkezdhette az emelkedést. Két percnyi emelkedés után ugyan a rakéta alján lehetett látni kisebb lángokat, ám az SN8 ennek ellenére gond nélkül érte el a tervezett magasságot, ahonnan lassan visszaereszkedett a Földre. A leszállás előtt a rakéta irányba fordult, majd a három Raptor-hajtómű egyidejű begyújtásával csökkentette volna a sebességet, ám valami rosszul sülhetett el, ugyanis a leszállóhelyre érve a prototípus lángba borult, és kisvártatva felrobbant. A kilövés a videón 1 óra 48 perc, a robbanás 1 óra 54 perc után látható.

A SpaceX leírása szerint a mérnökök így is hasznos információkkal gazdagodtak a Raptor-hajtóművek működéséről, a Csillaghajó aerodinamikájáról valamint az üzemanyag-felhasználásával kapcsolatban, a látványos befejezést pedig a jelek szerint nem tekintik kudarcnak, hiszen az élő közvetítés végén azt írták ki a Csillaghajó füstölgő roncsai alá, hogy "bámulatos teszt, gratulálunk, SpaceX-csapat!" Hasonlóan optimista volt a teszt után Elon Musk is, aki a Twitteren azt írta, hogy az üzemanyagtartály alacsony nyomása miatt a rakéta túl nagy sebességgel ért földet, de így is megkaptak minden adatot, amire szükségük volt. "Mars, jövünk" - tette hozzá később egy újabb tweetben a világ immár második leggazdagabb embere.

Ahogy korábban írtunk róla, a SpaceX-nek komoly tervei vannak a Csillaghajóval, ami nem csak a Starlink-rendszer kiépítését gyorsíthatja fel, de a Holdra és a Marsra is eljuttathatja az emberiséget, nem mellesleg pedig a cég tervei szerint a földi közlekedést és szállítmányozást is megreformálnák a segítségével. Arra a kérdésre, hogy a SpaceX rakétája mikor juthat el a Marsra, Elon Musk korábban elmondta, hogy a 2022-es ablakról már minden bizonnyal lemaradtak, de bízik benne, hogy a 2024-es céldátum tartható lesz. Ennek háttere, hogy a Mars csak nagyjából kétévente kerül olyan közel a Földhöz, hogy küldetéseket lehetne indítani, ezért csúszik többek között éveket az Európai Űrügynökség ExoMars-missziója is. A 2024-es céldátum kisebb csúszást jelent Musk korábbi terveihez képest, aki eredetileg 2024-re már emberes Mars-missziókat tervezett, a SpaceX alapítója viszont korábban már többször is kifejtette, hogy ahhoz, hogy emberek mehessenek a bolygóra, előbb több száz ember nélküli missziót kell végrehajtaniuk, amelyek az emberes misszióhoz szükséges felszereléseket viszik el az égitestre.

Kapcsolódó cikkek a Rakétán:

Nagyon látványos videót tett közzé a SpaceX arról, ahogy a Dragon űrkapszula megközelíti a Nemzetközi Űrállomást A Dragon űrkapszula a dokkolást teljesen automatikusan végzi, ami nem kis teljesítmény, mert bár a videót nézve az egész gyerekjátéknak tűnik, valójában másodpercenként 7,66 kilométeres sebességnél kell pontosan eltalálnia a 2,4 méter átmérőjű zsilipet.

Elon Musk szerint az első Mars-városnak hatalmas üvegkupolái lesznek Elon Musk csütörtökön, a szokásos kérdezz-felelek során nyilatkozott marsi terveiről. Úgy fest, hogy a technológia fenegyereke komolyan gondolja a nagy Mars-kalandot.

Elindult a NASA és a SpaceX közös missziója 4 űrhajóssal a fedélzeten Ez is eljött hát, elindult a SpaceX, Elon Musk űrhajózási társaságának első teljes értékű küldetése, a 64-es számú expedíció, vagyis a Crew-1 küldetés. A sikeres kilövést követő misszió során négy asztronauta utazik a Nemzetközi Űrállomásra (ISS) a Resilience nevű Crew Dragon űrhajó fedélzetén.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Gyors és olcsó: hatalmas, felfújható űrállomásokat bocsátanak fel két éven belül
Gyors és olcsó: hatalmas, felfújható űrállomásokat bocsátanak fel két éven belül
A Max Space stadion méretű, de olcsón és könnyen telepíthető űrállomásokat ígér. A 2026-ban fellőtt első modult követően pedig ilyenekben élhetnek az emberek majd a Holdon, és aztán a Marson is.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.