Politika, mindenütt az a fránya politika

A NASA-t jellemzően tudósok, korábbi űrhajósok, és ehhez hasonló, a politikához egyértelműen semmiképp sem kötődő szaktekintélyek irányították. Ezért is lett hatalmas felháborodás abból, hogy Trump ezt a hagyományt felrúgva egy oklahomai származású, republikánus kongresszusi képviselőt: Jim Bridenstine-t nevezte ki az Űrhivatal élére. A döntés olyannyira szembe ment az addigi gyakorlottal, hogy még republikánus oldalról is sok kritikát kapott. Marco Rubio, republikánus párti floridai szenátor úgy fogalmazott, hogy Bridenstine kinevezése pusztító következményekkel jár majd a NASA számára – utalt arra, hogy az Űrhivatal ezután menthetetlenül átpolitizálódik. A döntést azonban 2018-ban a Szenátus is jóváhagyta.

Bridenstine kinevezése a kétéves munkássága tükrében azonban sokak szerint távol állt a katasztrófától, hiszen amolyan kétpárti vezetői szerepbe pozicionálta önmagát, és idővel az űrkutatás szereplőinek is elnyerte a bizalmát. A CNN-nek nyilatkozó szakértők megegyeztek abban, hogy Bridenstine egy komplex helyzetben manőverezett, amely során egyaránt figyelembe kellett vennie Trump óhajait, és megóvnia a NASA-t attól, hogy a politikai csatározás tárgyává váljon. Az események azonban nem egyértelműen mutatják ezen kettős törekvések sikerét.

Irány a Hold! (De minél előbb)

Trump választási mondata, a „Make America Great Again!” látványosabban nem is lehetne reprezentálható, mint az amerikai űrkutatás „feltámasztásával”. Az idézőjel annak szól, hogy az amerikai űrkutatás eddig sem hevert holtan, mindössze némileg megváltoztak a prioritásai.

Miért nem jártunk a Holdon közel fél évszázada? Közismert, hogy az Apollo-11 küldetés juttatott először embert a Holdra 1969. július 20-án. Az Apollo missziók közül az utolsó a 17. volt, amelynek keretében 1972. december 11-én az ember sokadszorra is kiléphetett Földünk útitársára – ekkor utoljára körülbelül egy fél évszázadig. A kérdés, hogy miért.

Az persze szent igaz, hogy ezek a prioritások ritkán hoztak olyan látványos, a tévében könnyen bemutatható eredményt, mint a Holdra szállás. Ennek ellenére is sokakat meglepett a korábban showmanként is tevékenykedő elnök terve, miszerint az USA ismét asztronautát tervez küldeni a Holdra, méghozzá 5 éven belül. A meglepetés oka lehet, hogy a NASA-nál is többen az alelnök, Mike Pence által tett bejelentésből értesültek a tervről. Bridenstine egyébként maga is elárulta a CNN-nek, hogy ő ugyan értesült a bejelentés tartalmáról már korábban is, de ez a „korábban” mindössze 1 hónapot jelent. Egészen addig a NASA a Holdra szállás 21. századi dátumául 2028-at jelölte ki.

Persze csak egészen alapvető matematikai képességekre van szükségünk, hogy utánajárjunk, mi lehet a sietség oka. A 2016-ban beiktatott Trump második ciklusa épp 2024-ben érne véget, amennyiben megnyerné a mostani választásokat. Bridenstine ekkor egyébként nehéz helyzetben találta magát: a 2024-es dátum egyértelműen politikai töltetű, ám ehhez képest kétpárti támogatást kellett szereznie ahhoz, hogy biztosítsa a vállalkozáshoz a szükséges 30 milliárd dollárt (ezt a NASA éves, 20 milliárd dolláros költségvetésén felül kellene megszerezni). Ennek a 30 milliárdnak az összelapátolása egyébként eddig még nem jött össze.

A beragadt pénz oka, hogy a Kongresszus tételes listát szeretne arról látni, hogy ez a brutális összeg mire fog elfolyni, a NASA azonban csak körülbelüli becsléssel tud szolgálni. Ráadásul a 2024-es céldátum többek szerint sem igazán áll a valósággal köszönőviszonyban. Ezen tényezők ellenére Bridenstine 2 éve alatt folyt a terv előkészítése.

Minden eladó, az űr miért ne lenne az?

A magánszektor mind markánsabb jelenléte nem elsősorban a Trump-adminisztrációhoz köthető. A mostanra a többség számára ismerősen csengő Commercial Crew kezdeményezés Barack Obama elnöksége alatt indult útjára, és a lényege az volt, hogy a NASA minél költséghatékonyabban juttathasson asztronautákat az ISS fedélzetére. Ebben a cikkünkben foglaltuk össze, hogy az említett kezdeményezésre miért került sor, illetve miként szenvedett ki a Space Shuttle bizonyos szempontból pont amiatt, hogy a NASA elkezdte tervezni már akkor a visszatérést a Holdra. A Commercial Crew látványos eredményt hozott most nyáron, amikor Elon Musk vállalata közel egy évtized után először lőtt fel amerikai űrhajósokat Amerika területéről.

Az Obama-éra kezdeményezése tehát Trump alatt érett be (amit az utóbbi nyilván nem bánt), de több jel is arra utal, hogy különös korunkban a hidegháború űrversenye is kifacsartan tér vissza. Már nem politikusok, vagy a különböző űrhivatalok vezetői szólogatnak be egymásnak, hanem a SpaceX magáncég vezetője áll nyilatkozatháborúban a Roszkoszmosz vezetőjével. És miközben nagyot dobbantak a patrióták szívei, amikor a SpaceX rakétája a magasba emelkedett (holott nem biztos, hogy ez jobban kíméli a pénztárcájuk mint egy bajkonuri start), nem sokkal később ismét egy Szojuz szállított amerikai űrhajósokat az ISS fedélzetére, méghozzá a szokott időhöz képest kétszer olyan gyorsan. Az első hivatalos Crew Dragon utat pedig technikai problémák miatt folyamatosan csúsztatni kellett: a legutóbbi időpont a kilövésre november 15-e. A Boeing – a Commercial Crew másik talpon maradt versenyzője Musk cége mellett – Starlinere pedig technikai problémák miatt egyelőre még emberes kilövést sem tud maga mögött, ráadásul a fedélzetén egy út nagyjából annyiba kerül majd, mint amennyit a Roszkoszmosz kért el a fuvarért.

Magyarán akármennyire is nevezhetjük a Trump érát az űrkutatás piacosításának időszakaként, az idáig vezető tendenciák bőven a múltból, az Obama-korszakból indulnak. Más kérdés, hogy a biznisz Trump alatt pörög sosem látott fordulatszámon.

Ezt a holdkompot kérném... Vagy inkább ezt!

Az egész helyzet visszásságát mi sem mutatja jobban, hogy ott a Holdra szállás többek szerint irreális 2024-es céldátuma, de jelenleg az ehhez szükséges technológiákból szinte semmi sem áll rendelkezésre. Nagy tervekből azonban továbbra is sincs hiány: Bridenstine és Pence többször is kijelentették, hogy a következő Holdra szállás már a tartós jelenlét kezdete az égitesten. Idővel az emberek akár élhetnek és dolgozhatnak is a Holdon, sőt a Hold lehet a marsi kolóniák előkészítő terepe több szempontból is. Mi magunk is írtunk több fejlesztés alatt álló technológiáról, melyek a Holdra szálláshoz szükségesek, de idővel a Marson is beválhatnak. Ezek jellemzően remekül mutatnak egy cikkben, valamennyit még akár villantani is lehet belőlük, mint például ebből a szuper szkafanderből itt, de ezek sem feledtetik a tényt, hogy perpillanat nem létezik a Holdra szálláshoz oly szükséges holdkomp.

Azt viszont, hogy Bridenstine jelenléte mennyire semleges politikai szempontból a NASA élén, éppen a holdkomp körüli kavarás kérdőjelezi meg. Bridenstine ugyanis a Commercial Crew program mintájára magánvállalatokkal fejlesztetné ki a landoláshoz szükséges egységet. Ezek a cégek aztán némi pénzt kapnának a NASA-tól a kutás-fejlesztéshez (ami szintén így történt a Commercial Crew program esetén is). Mindez azt is jelenti, hogy az adott vállalat birtokolná a kifejlesztett kompot, de a NASA kiválaszthatná, hogy ezek közül melyiket szeretné használni.

A demokraták felől azonban több támadás is érte azt az elképzelést, amely lényegében az Obama-féle Commercial Crew programot használja sorvezetőnek. A Demokrata Párt több politikusa is kifejezte a nemtetszését, amikor Bridenstine előállt a tervével, hogy a kompot magánvállalatok fogják kifejleszteni, és közel egymilliárd dollárt osztott ki Jeff Bezos Blue Originja, a SpaceX, valamint a Dynetics cégek között. Az említett vállalatok maguk végeznék a komp kifejlesztését, és egymással versenyeznének a NASA megbízásáért. Nem világos azonban, hogy ha ilyen módon ki lehet fejleszteni rakétát és űrhajót, miért nem lehet holdkompot. Több politikus ráadásul bírálta a program pénzügyi szempontból vett átlátszatlanságát is.

Mégis kinek a Holdja ez?

A NASA az utóbbi időben pedig elmegy a falig, már ami a magántőke bevonását illeti. Mint korábban írtuk, az űrhivatal messzire jutott abban, hogy felállítsa a jogi precedensét az idegen égitesteken folyó kereskedelmi tevékenységeknek. Eddig az égitestek tulajdonjogát az az 1967-es Outer Space Treaty-ben (Szerződés az államok tevékenységét szabályozó elvekről a világűr kutatása és felhasználása terén) megfogalmazott elvekben rögzítették. Eszerint egyetlen ország sem jelentheti be igényét a Holdra vagy más égitestre, éppen úgy, ahogy az Antarktika esetén sem merülhetnek fel területi követelések.

Az űrhivatal azonban már májusban elkezdte kidolgozni a jogi hátterét annak, hogy országok és vállalatok a Holdon tevékenykedhessenek. Ennek a jogi gyűjteménynek a neve: Artemis Accords, és ebben szerepel úgynevezett biztonsági zónák (safety zones) kialakítása. Ezekben a zónákban lehetőség nyílna bányászati tevékenységekre és a Hold vizsgálatára. A NASA szakembere szerint amúgy az idegen égitesteken végzett bányászati tevékenység szabályozása ahhoz hasonlatos, mint ami jelenleg a világ óceánjaival kapcsolatban érvényben van. Példájuk szerint a nyersanyagok felhasználása annak megfelelő jogi háttérrel történhetne, ahogy a tonhalak kerülnek kifogásra az óceánokból.

Ha Trump nyer, a ciklusának a végére lejár az ISS szavatossága

Nagy kérdés, hogy mi legyen a Nemzetközi Űrállomás sorsa. Mint az több, mostanság esett incidensből kiderül, az állomás orosz részén igencsak köhögnek már az alkatrészek. Azonban a tervek szerint az egész állomás 2024-ig működhetne. Ezt azonban meg lehet hosszabbítani 2028-ig is. Bridenstine – nem meglepő módon – az ISS esetén is apránként áthárítaná a fenntartási költségeket magáncégekre. Ennek egyik legkézenfekvőbb módja az űrhotel, amelyhez a szükséges modult a tervek szerint 2024-ben lövik majd fel, amit az Axiom Space magáncég működtetne. Az űrturizmus nem lesz olcsó, 55 millió dollárba kerül majd 10 nap az állomáson.

Ám még ha sikerülne is kiszervezni az Állomást magáncégekhez, felmerül a kérdés, hogy ha egyszer valóban fel kell adni majd az ISS-t, akkor mi fogja azt helyettesíteni. A Nemzetközi Űrállomás ugyanis több, mint egy mérsékelten kényelmes, Föld körüli pályán keringő konzervdoboz. Az ISS szimbólum. A nemzetek összefogásának a jelképe. A Trump-Bridenstine éra egyik nagy mulasztása, hogy semmilyen hasonló jelentőséggel bíró víziót nem kínál ennek eljövendő helyettesítésére. Az Artemis programban partnernek eddig mindössze a japán és az európai űrhivatalok – vagyis az USA hagyományos szövetségesei jelentkeztek be. Az Artemis Accords-ot pedig hét ország írta eddig alá az Egyesült Államokon kívül, de ez sokkal inkább az űr felparcellázásának az első lépése, mint az emberiség közös erőfeszítése a tudomány előremozdításának a céljából. Mindezekből ráadásul Oroszország és Kína (amely országgal amúgy is feszült az USA politikai viszonya) egyaránt kimaradtak. Oroszország odáig ment, hogy az említett programot USA-központúnak nevezte – nagyon más akkordok ezek, mint amelyeket az ISS megpendített.

(Borítókép: Pixabay)