Techno

Megérkeztek Ukrajnába Elon Musk Starlink antennái

Az ország miniszterelnök-helyettese a Twitteren kért segítséget a műholdas internetet szolgáltató cégtől.
Tudás

DNS-ből építették meg a világ legkisebb antennáját

A mindössze öt nanométeres antennával a kutatók valós időben képesek vizsgálni a fehérjék struktúrájának változását.
Űr

Épülnek a műholdas internethálózatok, jövőre már az Amazon műholdjai is működésbe lépnek

A SpaceX Starlinkje tart legelőrébb a műholdas internetszolgáltatáshoz szükséges műholdas hálózat kiépítésében, de más cégek is beszállnak a versenybe.
Techno

Megépítették a meta-atomot, a sugárzás nélküli elektromágneses forrást

A meta-atom sugárzása messziről egyáltalán nem érzékelhető, mivel az eszköz különböző egységei által kibocsátott elektromágneses hullámok kioltják egymást.
Techno

Bázisállomások és antennák bukkantak fel a Föld egyik legnagyobb Jézus-szobrának koronáján

Az egyházi épületeket és a vezeték nélküli távközlést ritkán emlegetjük egy mondatban, pedig előbbiek tökéletes magaslati pontnak számítanak, emiatt számtalan harangtoronyban helyeznek el különféle antennákat, bázisállomásokat. Most pedig úgy tűnik találtak egy még jobb megoldást.
Techno

Már fegyvere is van az amerikai űrhaderőnek

A hordozható antennarendszerrel ideiglenesen elnémíthatók az ellenséges műholdak, így például teljesen titokban tudnak rakétacsapást indítani.
Techno

UFO egy boton: így kapcsolódhatunk a Starlinkhez

A SpaceX tervei szerint kéthetente hatvan darab Starlink műholdat fog fellőni, és a globális internetszolgáltatás hamarosan működőképes lesz. Kérdés, hogy pontosan miként tudjuk ezt felhasználóként igénybe venni.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.