Techno

Mesterséges intelligencia a műemlékvédelemben, izgalmas magyar fejlesztéssel

A mesterséges intelligenciát is használó fejlesztések a műemlék-, és örökségvédelemben is megjelentek, a világon több helyütt is találtunk érdekes megoldásokat, és itthon is fejlesztenek MI alapú rendszert, védett építészeti kincseink megőrzéséért.
Techno

Kína halálos pterodaktilusz drónokat árul

Kína gyakorlatilag a világ legfőbb harci-drón szállítójává nőtte ki magát. Olyan volumenű exportot folytatnak, hogy globális mértékű harci-drón-nyomást hoztak létre, melyre már az Egyesült Államoknak is reagálnia kellett.
Tudás

Fél éves tesztidőszak után elindult az ország első 5G-s "wireless" gyára

A Foxconn komáromi gyárában 6 hónap tesztelés után már 5G privát hálózaton keresztül működik a PC tesztelés. Az 5G infrastruktúra kiépítését az Ericsson és a Vodafone Magyarország segítségével valósították meg.
Techno

Drónvédett Lynxek a Magyar Honvédség kötelékében

A Magyar Honvédség nemsokára új gyalogsági harcjárműveket kap, ugyanakkor a drónok szerepe a modern hadviselésben majd minden szárazföldi jármű alkalmazhatóságát átdefiniálja. Valamit tehát lépni kellett.
Tudás

A drónok már a termőföldek felett dolgoznak, és ez még csak a kezdet

A drónok sok mindenben segíthetnek a gazdálkodóknak a termőföldeken például gyorsan követhetik az áradások terjedését, a jégeső okozta károkat vagy akár a növénytakaró egészségéről is nyújthatnak információt.
Techno

Helyből felszálló elektromos repülőflottát vásárol az UPS, 2024-ben már repülhetnek

Az elektromos repülőgépek jelentik a légi szállítás jövőjét, és tudja ezt az UPS gyorsposta vállalat is, mely 150 elektromos függőlegesen fel és leszálló, úgynevezett eVTOL repülőgépvásárlási-opciót kötött le a Beta Technologies cégnél.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.