Techno

Kiderült, hogy miért nem kapott engedélyt az emberi tesztekre a Neuralink

Elon Musk december elején azt mondta, hogy fél éven belül megkezdhetik az embereken végzett kísérleteket, de mint a Reuters kiderítette, az Amerikai Élelmiszer- és Gyógyszerfelügyeleti Hatóságnak súlyos aggályai vannak a koponyába ültethető eszközzel kapcsolatban.
Garázs

A transzhumanizmus praktikus oldala - kézbe ültetett implantátummal nyitja autóját egy Tesla tulajdonos

Az amerikai férfi nem az első, aki ilyen módon egyszerűsíti le a kulcsokkal kapcsolatos problémákat.
Tudás

Helyreállította a látását a vak pácienseknek egy új biomérnöki megoldás

A mesterséges szaruhártyát disznóbőrből kivont fehérjékből készítették és ugyanolyan jól működik, mint az igazi.
Ember

Fülbe ültetett implantátumokkal csalnak a vizsgáikon az indiai orvostanhallgatók

Pár napja lebukott egy diák Indiában, aki egy fülébe ültetett bluetooth-eszközzel akart csalni egy egyetemi vizsgán. Ez már nem az első ilyen eset volt, és több jel is arra utal, hogy a fülbe ültethető eszközöknek – és a beültetésüknek – külön piaca kezd kialakulni.
Ember

Már nem csak a szívbetegség, de a depresszió is kezelhető implantátumok segítségével

A San Franciscó-i Kaliforniai Egyetem (UCSF) kutatóinak az agyba ültetett elektródákkal sikerült meggyógyítaniuk egy olyan nőt, aki gyerekkora óta krónikus depresszióban szenvedett.
Techno

Többezer mikrochipből álló hálózatot ültetnének emberi agyba a kutatók

A sószemcse méretű, vezeték nélkül kapcsolódó implantátumok az agykéreg sokkal szélesebb területét fedik le, mint a jelenleg használt elektródák, így jobb betekintést nyújtanak az agy rejtelmeibe.
Techno

A gondolatok általi kommunikáció rekordot döntött két új kísérletben is

Nem telepátiáról van szó, a hagyományos kifejezésmódokat nélkülöző információátadás egyelőre agyba épített chipeken keresztül történik, amely a komplex gondolatokat még gyorsabban ismeri fel, mint az egyszerűeket.
Techno

A Purdue Egyetem kutatói megoldják Dick Cheney problémáját az emberi testbe költöztetett internettel

A Homeland második évadában a sorozatbeli alelnököt kreatív módon állítják félre az útból: meghackelik a szívét. Hogy a valóság ne forduljon ilyen disztópiába, a kutatók a jövőben zárt adatközlő rendszerré alakítanák az emberi testet, így nyugodtan ültethetünk majd chipeket magunkba.
Tudás

Van kiút a hosszú álomból - agyba ültetett implantátummal ébresztenék fel a kómás betegeket

A kísérleti majmokon már bevált a teszt, ha felébredvén a mélyaltatásból videójátékokat is tudnak játszani, kezdődhetnek a humán kísérletek.
Techno

Reménysugár a sötétben: a tizenhat éve vak nő újra lát az agyi implantátumnak köszönhetően

A bionikus szem-implantátumok jelenthetik a fényt az alagút végén a vakok számára. A technológia egyre jobban teljesít a teszteken.
Techno

Elon Musk szerint már idén kész lehet a Neuralink, amivel ráköthetjük az agyunkat a gépekre

Elon Musk vasárnap osztotta meg a hírt a Twitteren: már idén kipróbálhatják az agyba ültethető chipet az első pácienseken. Nyárra ígérik a részletek prezentálását.
Tudás

Ki a világ első kiborgja?

A törvény ugyan hivatalosan nem ismeri el a biorobotok létezését, de egyszer még a vaskalapos hatóságok is kivételt tettek valakivel. A kivétel pedig szabályt képezhet, egyre többen pedzegetik, hogy felül kéne írni hagyományos hozzáállásunkat a minket körbevevő és bekebelező technológiához.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.