Garázs

Karácsony Gergely ismertette, hogy milyen tervekkel enyhítenének a fővárosi dugókon

Kifejezetten autó-centrikus tervekkel állt elő a főpolgármester, amely inkább kedvezményekkel próbál átszoktatni a közösségi közlekedés használatára.
Techno

Laboron kívül, közönséges napelemmel kombinálva működött a mesterséges fotoszintézis egy új katalizátornak köszönhetően

A katalizátor kereskedelmi forgalomban kapható napelemekkel együtt is működik, és hatékonyabban alakítja át a szén-dioxidot, mint bármely más, hasonló rendszer eddig – a kísérletek során ráadásul külső környezetben is működött.
Techno

A bioszénnel ki lehet vonni a CO2-t a légkörből, és százezer évekre meg lehet kötni a talajban

Egy új kutatás szerint a bioszén remekül beválhat, hogy csökkentsük a légköri CO2-mennyiségét. Klímavédelmi szempontból viszont akár kontraproduktívak is lehetnek a hasonló, a CO2 kivonását lehetővé tevő technológiák.
Ember

Mekkora hőséget visel el az emberi szervezet?

A szűk keresztmetszet nem is a Celsius-fok, hanem a páratartalom – de miért öl meg egyeseket már a kisebb hőség is, míg másokat nem?
Garázs

A trend világos: visszaszorulóban Európában a fosszilis energiát használó autók piaci részesedése

Az Európai Autógyártók Szövetsége adatai alapján nagyot szűkült a piac a hagyományos, kizárólag belső égésű motort használó járművek szempontjából. Kitérünk a talán meglepő hazai helyzetre is.
Techno

Itt az uniós klímavédelmi-terv – már 2035-ben véget érhetne Európában a belsőégésű autók korszaka

Az Európai Bizottság ma tette közzé a „Fit for 55” elnevezésű klímavédelmi csomagot, ami megvalósulása esetén bevallottan erősen és több területen is érinti majd az uniós polgárok életét.
Techno

Felfújható vitorlákkal vágná vissza a vízi szállítás környezetszennyezését a Michelin

A karbonsemleges hajózás jövője a hajózás múltja: a vitorla – na de nem akármilyen vitorláról van szó.
Techno

Az Ehtereum megoldása menthetné meg a Bitcoint is

Az Ethereum alapítója szerint a proof-of-stake modellre történő váltás eloszlathatná az aggályokat a Bitcoin környezetszennyezése körül is.
Techno

A legfehérebb fehér festékkel csökkentenék a kibocsájtást

A fejlesztés mögött álló csapat tavaly már elkészítette az addigi legfehérebb festéket, de most még annál is fehérebbet készítettek, ami akár az otthoni klímarendszereket is kiválthatja.
Bolygó

Ha fontos nekünk a környezet, inkább tartsunk madárpókot, mint kutyát vagy macskát

Több, mint tíz éve tart a vita arról, hogy a házi kedvencek mennyire tesznek rosszat a bolygónak, de ha biztosra akarunk menni, lehet érdemesebb kisebb testű élőlényekben is gondolkoznunk.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.