Techno

Pánik uralkodik a Google-nél, miután kiderült, hogy a Samsung dobhatja a keresőjüket

Állítólag a mesterséges intelligenciával felturbózott Bing veheti át a helyét.
Techno

A netezés új korszakát hozhatja el az Edge böngészőbe épített mesterséges intelligencia

Kipróbáltuk, hogy mit tud a Bing chat, amikor közvetlenül beépül a böngészőbe.
Techno

Félelmetes személyiségeket talált ki magának a Microsoft chatbotja

A Bing keresőbe beépített mesterséges intelligencia még csak egy szűk kör számára elérhető, de egyelőre úgy tűnik, hogy a Microsoft kicsit elsiette a bevezetését.
Bolygó

Veszélyes mellékhatása van annak, hogy mesterséges intelligencia kerül az internetes keresőkbe

Miközben a Microsoft Bingje és a Google is ebbe az irányba halad.
Techno

Megérkezett a Microsoft "Google-gyilkos" keresője

A ChatGPT sikerén felbuzdulva a Microsoft a Bing keresőbe is beépítette az OpenAI megoldását, ami összetett kérdések megválaszolására is képes, sőt, verset vagy programkódot is ír nekünk.
Techno

Heteken belül megérkezhet a ChatGPT új, gyorsabb változata, a GPT-4

A szoftver különös helyen, egy keresőben mutatkozhat be.
Techno

A ChatGPT segítségével szeretné megszorongatni a Microsoft a Google keresőjét

Márciustól a népszerű mesterséges intelligencia adhat válaszokat a Bingben.
Tudás

Versenyre kelhet valaha az Apple keresőmotorja a Google rendszerével?

Egyes elemzők szerint a keresőóriás vezető szerepe nem tarthat örökké, az Apple kezében ugyanis van valami, amire a Google nem szentelt elég figyelmet, amikor anno kitalálta üzletpolitikáját.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.