Bolygó

Közelebb került az összeomláshoz az AMOC áramlatrendszer, ami Európát is fűti

A nagy óceáni áramlatok a bolygó fűtő és hűtőrendszerei, és ha tönkretesszük őket, éppen az történik majd velünk, mintha a tél vagy nyár közepén megszűnne a hűtés vagy a fűtés a házunkban.
Bolygó

Grönland komoly döntést hozott a klímaváltozás megállításáért

Ha egy kormány aktívan szeretne fellépni a klímaváltozás ellen, annak egyre komolyabb intézkedéseket kell hoznia, ha azt szeretné, hogy a nemzetközi közösség komolyan vegye, és elismerje az erőfeszítéseit. Grönland kormánya úgy tűnik megértette ezt.
Bolygó

Ma kezdi tárgyalni az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület minden eddiginél átfogóbb jelentését a klímaváltozás állapotáról

A jelentéseket 1990 óta öt-hat évente adják ki, a legutolsó elemzés 2013-ban látott napvilágot. Az IPCC 14 000 tudományos publikációt elemez és ennek alapján 40 oldalas összefoglalót ad ki, amit a kormányok segítségül használhatnak a szabályozások kialakításakor.
Bolygó

Magyarország elutasította az Európai Uniós klímavédelmi javaslatcsomagot

Az Európai Bizottság július 14-én fogadta el klímavédelmi javaslatcsomagját, mely az Unió éghajlat-, energia-, földhasználati-, közlekedési-, és adózási politikáját igyekszik majd alkalmassá tenni a 2030-as üvegházhatásúgáz-kibocsátás célok elérésére. Magyarország nem támogatja.
Bolygó

Hatból csak egyetlen forgatókönyv mentén kerüljük majd el a klímakatasztrófát

A klímakatasztrófa nem közeleg, hanem benne élünk, elkezdődött, az időjárás változásától kezdve a tájidegen invazív élőlények megjelenéséig ezer és egy jele van. A közönyünk sokba kerülhet az utánunk jövő generációknak.
Bolygó

Grönland jegének valószínűleg befellegzett

Grönland jégtakarójának olvadása már elkezdődött a globális klímaváltozás hatásai miatt, és talán már nincs is megállás, a Potsdami Klímakutató Intézet (PIK) szerint.
Bolygó

Vége lehet az EU-ban az új olaj és gáz alapú projektek finanszírozásának

Legalábbis a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) tervei szerint ezt kell meglépnünk, ha komolyan gondoljuk a károsanyag kibocsátás beszüntetését 2050-re.
Garázs

Pillanatfelvétel a magyarországi elektromos közlekedés helyzetéről

Tavaly tovább folytatódott az elektromos és hibrid meghajtású járművek piaci szegmensének bővülése. A Belügyminisztérium adatai szerint három egymást követő hónapban is ezernél több környezetkímélő autó került forgalomba Magyarországon.
Bolygó

Kína az egész fejlett világnál több üvegházhatású gázt bocsát ki egy új jelentés szerint

A klímaváltozás az átlagos időjárási minták bármely hosszú távú változása, akár globálisan, akár regionális szinten. A szigorúan vett definíció szerinti változás sokszor bekövetkezett már a Föld történetében, a mai változásokat azonban az emberi tevékenység okozza, és minden sokkal gyorsabban történik mint a múltban.
Bolygó

Az USA hadserege környezetszennyezőbb, mint száz kisebb ország együttesen

Az egész világ fuldoklik a fogyasztói társadalom hulladékában, és vannak ráadásul olyan rejtett környezetszennyezők is, melyek sokszor még a felmérésekben sem szerepelnek.
Bolygó

Párizsból indulhat a világ első hidrogén-meghajtású teherhajója

A fosszilis helyett megújuló energiaforrásokat használó ipari paradigmaváltás éppen zajlik körülöttünk, az egyik legnagyobb terület, amit érint, a közlekedés és szállítmányozás. Természetes, hogy ebből a belvízi, folyami közlekedés sem maradhat ki.
Garázs

A vibrániumból készülő HyperloopTT 2028-ban indulhat, most épp sajnos nem Budapestre tervezik

A HyperloopTT rendszerének ígérete szerint az utasok órák helyett percek alatt utazhatnak majd a nagyvárosok között és azokon belül. Ez nagyjából a repülőgépek sebességével bonyolított közlekedés.
Bolygó

Fél éves nyarak jöhetnek az északi féltekén

Az időjárás a feje tetejére állt, ahogy a klímaváltozás gyorsul és a bolygó hőmérséklete tovább emelkedik.  Az évszakok kezdete eltolódik és ezt megsínyli majd a mezőgazdaság, a természeti környezet és az ember  is.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.