Űr

Ötven év után ismét űrhajót küld a Holdhoz a NASA

Szinte pontosan ötven éve, hogy 1972. december 19-én az Apollo-17 küldetés legénysége épségben visszatért a Földre, lezárva az űrutazás mindeddig legeredményesebb korszakát. A tervek szerint hétfő délután induló Artemis-1 misszió célja nem kevesebb, mint hogy megalapozza az emberiség visszatérését a Holdra.
Űr

A Northrop Grumman gyorsítórakéta tesztje látványosan demonstrálja az SLS jövőbeli képességeit

Az FSB-2 tesztre júliusban került sor - a próba során a megarakétát meghajtó gyorsítórakétát indították be.
Űr

37 óra alatt három rakétát indított útnak és legalább öt dolgozót rúgott ki a SpaceX

Elon Musk vállalata kétségkívül mozgalmas napokon van túl: miközben a SpaceX 37 óra leforgása alatt három különböző missziót hajtott végre, az is kiderült, mikor indulhat az első orbitális útjára a Mars-utazásra kifejlesztett Starship. Mindeközben a cég több dolgozóját kirúgták, miután nyílt levélben tiltakoztak Musk közösségi médiában tanúsított viselkedése ellen.
Űr

Elkészült a Starship 70 méter magas hordozórakétája

Elon Musk több fotót és videót is megosztott a Super Heavy Boosterről, ami a Starshippel együtt a valaha készült legmagasabb és legerősebb rakéta lesz.
Űr

Elon Musk megint kitalált valamit, amivel tovább forradalmasíthatja az űrutazást

A SpaceX hordozórakétái eddig leszálltak a kilövés után, a Csillaghajóhoz kifejlesztett Super Heavyt viszont már a kilövőállás karjával fogják elkapni.
Űr

Videón, ahogy a NASA épp egy gyorsítórakétát tesztel

Pontosabban nem is egy gyorsítórakétát, hanem AZT a típust, amivel 2024-ig újra amerikai űrhajósokat juttat a Holdra.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.