Űr

A Tejútrendszer közepén rejtőző fekete lyukról készült kép nagyon ismerős struktúrát fedett fel

Mágneses áramlás látható a galaxisunk közepén található szupermasszív fekete lyuk körül az Eseményhorizont Teleszkóp segítségével készült felvételen. A látvány nagyon hasonló az M87* fekete lyukat ábrázoló képhez, amit 2021-ben készítettek és ami polarizált fényben mutatja a híressé vált objektumot.
Tudás

Az első magyar mágnesesen árnyékolt laboratóriumban egyedülálló vizsgálatok zajlanak

A Hun-Ren Földfizikai és Űrtudományi Kutatóintézet és a Hun-Ren Wigner Fizikai Kutatóközpont konzorciuma olyan laboratóriumot hozott létre, amiben a Föld mágneses terének zavaró hatása nélkül végezhetnek kísérleteket a kutatók.
Űr

Magnetár, a valódi Halálcsillag, amely minden életet kisöpörne a Földről

Egy közeli magnetár nagyon rossz hír lenne, mivel 1000 km-es távolságból atomi szinten szaggatna szét mindannyiunkat. És ez csak az egyik módja annak, ahogy végezhetne velünk.
Űr

Koherens rádiójeleket fogtak egy távoli, Földszerű bolygóról

A tőlünk 12 fényévre elhelyezkedő planéta egy Földhöz hasonló sziklás bolygó – a felfedezés a remények szerint segíthet az idegen élet utáni kutatásban a távoli csillagrendszerekben.
Űr

Másvilági hangon morajlik a Föld mágneses tere egy új felvételen

A Napból érkező töltött részecskéket eltérítő mágneses mező védi az életünket, de a hangja nem éppen barátságos a legújabb hanganyagokon.
Tudás

Kínai kutatók létrehozták a legerősebb stabil mágneses mezőt

A Kínai Tudományos Akadémia kutatóinak 45,22 teslás mágneses teret sikerült létrehozniuk egy hibrid mágnes segítségével, ami ebben a kategóriában új világrekordnak számít.
Űr

Elismert kutatók szerint lenne lehetőség a Mars lakhatóvá tételére

A többek között a NASA vezető kutatója által jegyzett tanulmány egy egészen újszerű megoldást javasol arra, hogyan lehetne mesterséges mágneses teret létrehozni a bolygó körül.
Űr

Magnetár, a valódi Halálcsillag, amely minden életet kisöpörne a Földről

Egy közeli magnetár nagyon rossz hír lenne, mivel 1000 km-es távolságból atomi szinten szaggatna szét mindannyiunkat. És ez csak az egyik módja annak, ahogy végezhetne velünk.
Űr

A vasbolygó mágneses terének rejtelmeit kutatja a harmadik misszió, ami valaha is a közelébe került - ma éri el az égitestet a BepiColombo

Eddig csak a Mariner-10 és a Messenger űrszonda végzett megfigyeléseket a Merkúrnál, de a mai éjszaka folyamán egészen közel repül el mellette a Japán és az Európai Űrügynökség közös űreszköze a BepiColombo misszió keretében, később pedig pályára áll a bolygó körül.
Techno

Összezsugorítja a legagresszívebb agydaganatot egy új mágneses sisak

A sisak naponta hat órán át tartó viselése segített 30%-kal csökkenteni a rákos területek kiterjedését egy végső stádiumban lévő beteg esetében.
Űr

Az USA vadászgépei a Föld mágneses mezőjének a segítségével navigálhatnának

Így az sem jelentene problémát, ha az ellenség megsemmisítené az ország GPS-műholdjait egy háborúban.
Ember

A tudósok megfejthették az ember mágneses térérzékelésének kvantumtitkát

A madarak rendkívül fejlett intelligenciával rendelkeznek, még bolygónk mágneses terét is látják, a kvantumfizika és a biokémia segítségével eligazodnak  hatalmas távolságok megtétele során is. És erre valószínűleg az ember is képes lehet.
Tudás

A jövő kórokozóit, vírusait új ultraérzékeny magnetométer szűrheti ki

A koronavírus pandémia közepén fontos felfedezésnek számít bármi, ami megkönnyítheti a kórokozók utáni kutatást, az emberi minták tesztelését. Igazi interdiszciplináris gyöngyszem egy újonnan kifejlesztett mágneses mező-érzékelő a fizika világából, ami olcsón gyártható, minimális energiával működik, és 20-szor érzékenyebb, mint az eddigi érzékelők, és nemsokára segítheti az orvosok munkáját.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.