Garázs

Napvitorlákkal működhet a sétahajó, ami a kibocsátásmentes jövőbe mutatja az utat

A Hurtigruten hajója zöld forrásokból származó energiával töltött akkumulátorokkal működik és napos időben felvonja különleges vitorláit, amelyek napelemekkel vannak telepakolva.
Bolygó

Ritka, metánt okádó víz alatti vulkánt fedeztek fel egy norvég sziget közelében

A szakértők úgy vélik, hogy a vízalatti iszapvulkánok körül végzett vizsgálatok nem csak a Föld korábbi környezetét és körülményeit segíthetnek megérteni, hanem a más bolygókon uralkodó viszonyokat is.
Bolygó

Benézhetünk a bunkerbe, ahol az emberiséget a katasztrófák következményeitől védő tartalékok pihennek

A magbunkert azért hozták létre, hogy a világ hasonló létesítményeinek védőrendszereként szolgáljon: innen lehet feltölteni a raktárakat, ha azok tartalma elpusztulna.
Garázs

Norvégiában az újonnan eladott autók 80 százaléka elektromos

Az elektromos autókat vásárlók mentesülnek a gépjárművük után fizetendő adó befizetése alól, az utak használata és a parkolás is ingyenes számukra, illetve a buszsávot is használhatják.
Techno

Kizárólag hajóval lehet eljutni a világ harmadik legnagyobb fjordjánál épülő kiállítási központba

"Sosem építettünk még olyasmit, ami távolról is hasonlított volna erre" - mondta a Salmon Eye-ról a kivitelező cég vezetőségi tagja.
Garázs

Norvégiában jövő áprilisban véget érhet a belsőégésű motoros autók korszaka

Norvégiában a szeptemberben regisztrált új autók 91,5%-a elektromos vagy hibrid meghajtású volt. Legtöbben a Tesla Model Y-t és Tesla Model 3-at veszik.
Garázs

Van egy európai ország, ahol lehet, hogy jövőre már egyáltalán nem adnak el új benzines autót

Norvégia eredetileg 2025-re tűzte ki a tisztán belsőégésű motoros autók kivezetését, de elképzelhető, hogy a piac még erre a meglehetősen optimista tervre is jelentősen rálicitál.
Ember

Az emberiség IQ-ja egy állandó, és egyre többen leszünk, legalábbis Norvégiából úgy tűnik

Mondhatni ijesztő kutatási adattal álltak elő norvég tudósok, akik szerint az emberiség intelligenciahányadosa erős csökkenésben van, ami valljuk be, nem túl hízelgő adat. Elbutulunk, és ez ellen sürgősen tenni kellene valamit. De vajon lehet?
Bolygó

Vége lehet az EU-ban az új olaj és gáz alapú projektek finanszírozásának

Legalábbis a Nemzetközi Energia Ügynökség (IEA) tervei szerint ezt kell meglépnünk, ha komolyan gondoljuk a károsanyag kibocsátás beszüntetését 2050-re.
Techno

Kritizáljuk a gépeket, pedig azok el- és feltakaríthatják az emberiség mocskát

Van az életnek egy területe, ahol kifejezetten a javunkra válna, ha a gépek elvennénk a munkánkat: ez nem más, mint a folyókat elárasztó hulladék és olaj kipucolása. A dánok már léptek is az ügy érdekében.
Tudás

"A gazdag országok a bolygó népességének csupán tizenhat százalékát adják, mégis felvásárolták a vakcinák hatvan százalékát"

A Covax nevű kezdeményezés részben azért jött létre, hogy megakadályozza a gazdag országok vakcinafelhalmozását, ehhez képest egyre nagyobb szakadék tátong a fejlett és fejletlenebb országok között.
Bolygó

Rénszarvasokat űz egy norvég szélerőmű, pedig még el sem indult, per lett belőle

Nem engedélyezett előkészületi munkálatokra hivatkozva, az őslakos norvégiai számik perre mennek a szélerőműveket telepítő és üzemeltető Øyfjellet Vind vállalat ellen.
Bolygó

Norvégiában feketére festik a szélturbinákat, hogy ne gyilkoljanak annyi madarat

A General Electric hatalmas Haliade-X-ének lapátjai alatt nem okoz majd gondot a tengeri madaraknak az átkelés, azonban a szárazföldi szélerőművek sokszor kerülnek kritikák kereszttüzébe a ragadozómadarakat pusztító működésük miatt.
Techno

A norvégok világelsőként megvalósítják a víz alatt lebegő alagutat

Ami kívülről lebegő úttestnek tűnik, az valójában egy pár, a víz felszíne alatt harminc méter mélyre helyezett betoncső, ami megfelezi a déli Kristiansand és az északi Trondheim városok közötti mintegy huszonegy órás utat. A tervek szerint 2050-ben adják át a szerkezetet.
Bolygó

Oslo 2050-re lenullázhatja saját karbonlábnyomát

Norvégia fővárosa 2019-ben elnyerte Európa zöld fővárosa címét, nem véletlenül, hiszen aktív szereplője a klímaváltozás elleni harcnak, melynek érdekében három fő célt határoztak meg: zéró kibocsátású közlekedést, a tömegközlekedés és kerékpáros infrastruktúra modernizálását, valamint autómentes övezetek kialakítását.
Garázs

Jönnek az elektromos kompok Norvégiában is

A klasszikus dízel tengeri kompokat elkezdték kiváltani az emissziómentes, elektromos hajók Norvégiában.
Bolygó

Kinyitották a Végítélet Magbankját

A Spitzbergák Nemzetközi Magbunker drámai beceneve ellenére praktikus célokat szolgál, viszont létezik a magbankok sorában egy létesítmény, amelynek valóban tragikus a története. A Leningrád ostroma idején történt eset jól illusztrálja, milyen lényeges a növények genetikai változatosságának megőrzése.
Garázs

Elindultak az első vizet kipufogó kamionok Norvégiában

Városban konnektorból, vidéken hidrogénből származó tiszta energia hajtja az ASKO teherautóit.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.