A SpaceX aláírta a megállapodást, ami sebességbe rakja az űrturizmust
2021 / 06 / 07 / Bobák Áron
A SpaceX aláírta a megállapodást, ami sebességbe rakja az űrturizmust
Az Axiom Space múlt héten jelentette be, hogy az eddigi egy, 2022-re tervezett küldetés mellett újabb háromról sikerült megegyezniük Elon Musk vállalatával, így a következő években sorra indulhatnak majd a turisták a Nemzetközi Űrállomásra.

A NASA hivatalosan 2019-ben nyitotta meg az ISS-t a kereskedelmi vállalkozások előtt, és bár tervek már szép számmal akadnak, azt azért nem mondhatnánk, hogy az űrturisták azonnal megrohanták az űrállomást. 2009 óta egy civil sem járt az ISS-en, ami nem is annyira meglepő, hiszen több fontos elem is hiányzott hozzá, hogy az űrturizmus beindulhasson.

Az egyik ezek közül, hogy egészen a legutóbbi időkig nem volt olyan eszköz, amivel a látogatók elérhették volna az ISS-t. Az amerikai asztronautákat hosszú éveken keresztül a Roszkoszmosz szállította az űrállomásra, ők azonban 2010-ben - az ISS növekvő zsúfoltságára hivatkozva - leállították az ilyen jellegű utazásokat. Ez a probléma viszont mára megoldódott, hiszen a SpaceX a Crew Dragon űrkapszulával már három sikeres küldetést is végrehajtott, és készen állnak rá, hogy a hivatásos asztronauták mellett civileket is szállítsanak. Az első ilyen küldetésre a tervek szerint már ősszel sor kerülhet, hiszen ahogy korábban írtunk róla, Jared Isaacman októberben harmadmagával indul majd az űrbe a SpaceX egyik űrhajójával.


Az Axiom Station nevű, űrturistáknak fejlesztett modult a tervek szerint 2024-ben csatlakoztatják az ISS-hez (Fotó: Axiom Space)

Ők még nem a Nemzetközi Űrállomásra mennek, azonban az Axiom Space jövő év elejére tervezett AX-1 missziójának már az ISS lesz a célja, ez pedig a mostani megállapodással együtt komolyan felpezsdítheti az életet az űrállomáson. A cég közleményében Gwynne Shotwell, a SpaceX elnöke is úgy fogalmazott, hogy a megállapodás "egy új éra az űrutazás történetében". A 2016-ban alapított Axiom Space az első küldetés tagjainak nevét már nyilvánosságra hozta, emellett az AX-2 küldetés parancsnokát és pilótáját is kiválasztották, a misszió többi tagjának a kiléte viszont egyelőre nem dőlt el. Ami biztos, hogy több jelöltet is valóságshow keretében fognak kiválasztani, akik viszont nem ilyen szerencsések, azok fejenként 55 millió dollárért, vagyis kábé 15,6 milliárd forintért tölthetnek majd el egy hetet a Nemzetközi Űrállomáson. Az ISS-en egyébként nem az AX-1 legénységének tagjai lesznek az első űrturisták a 2000-es évek óta, ugyanis a Roszkoszmosz a tervek szerint már idén felküld egy rendezőt és egy színésznőt, hogy filmet forgassanak velük.

Az Axiom Space-nek a nagyjából menetrendszerinti turnusokon túlmenően is komoly ambíciói vannak, ugyanis ha minden jól megy, 2024-ben egy saját modult is csatlakoztatnak majd az ISS-hez, amit kifejezetten az űrturizmus igényeit figyelembe véve fejlesztettek ki.

(CNet, Borítókép: Getty Images)

További cikkek a témában:

Sikeresen megérkezett az első misszió a kínai űrállomásra A személyzet nélküli Tiencsou-2 teherűrhajó többek között az űrsétákhoz szükséges szkafandereket és "tradicionális kínai ételeket" szállított az egyelőre még üresen álló Tienhóra, amelyet egy hónappal ezelőtt állított pályára a kínai űrügynökség.

2030-ig elkészülhet a mesterséges gravitációval ellátott űrszálloda, ami akár háromszáz vendéget is tud egyszerre fogadni A NASA korábbi munkatársai nem kis fába vágták a fejszéjüket a Voyager Stationnel, ami mintha egyenesen a jövőből érkezett volna

Mindössze két tesztrepülésre vagyunk az űrturizmus kezdetétől A Virgin Galactic újabb sikeres tesztet hajtott végre a VSS Unityvel, a terveik szerint pedig 2022-ben el is indulhatnak a kereskedelmi repülések a világűr peremére.


Kövesd a Rakétát a Facebookon is!
Kövess, üzenj, kommentelj a Rakéta Facebook oldalán!
Ismerd meg a ROADSTER magazint!
AUTÓK - DESIGN - GASZTRO - KULT - UTAZÁS - TECH // Ha szereted a minőséget az életed minden területén, páratlan élmény lesz!
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.