Salvadorban már tűzhányóból nyert energiával bányásszák a bitcoint

2021 / 10 / 02 / Bobák Áron
Salvadorban már tűzhányóból nyert energiával bányásszák a bitcoint
Az ország elnöke, Nayib Bukele Twitteren jelentette be, hogy sikerült 83 ezer forintnak megfelelő bitcoint kibányászniuk a kifejezetten erre a célra létesített új erőműből nyert árammal.

A geotermikus energia használata önmagában aligha számít újdonságnak, hiszen ahogy a CNBC megjegyzi, a vulkánokban gazdag országban már eddig is az energia nagyjából negyedét ezzel a módszerrel termelték. A 0,00599179 bitcoin, amit eddig kibányásztak, elhanyagolható mennyiség ugyan (jelenleg csaknem 19 millió bitcoin létezik a világon), de hozzá kell tenni, hogy az állami kézben lévő LaGeo SA de CV energiavállalat által épített erőművet még jelenleg is építik.

A vulkáni energiával kibányászott 269 dollárnyi bitcoinnak inkább szimbolikus jelentősége van, hiszen a legnépszerűbb kriptovalutával szemben a leggyakrabban hangoztatott kritika, hogy elképesztően nagy mennyiségű áramot igényel a bányászata, ezzel pedig hozzájárul a klímaváltozáshoz is. A The New York Times friss becslései szerint a globális bitcoinbányászat évente mintegy 91 tWh energiát használ fel, többet, mint például Finnország. A lap szerint ennek az energiának nagyjából 40-75 százaléka származhat megújulókból, azonban ezt az energiát máshol is fel lehetne használni, gyorsítva a zöldenergiára való teljes átállást.

A bitcoin szén-dioxid-kibocsátása az elsődleges oka annak is, hogy miután márciusban a Tesla bejelentette, hogy az autóikért bitcoinban is lehet fizetni, mindössze két hónap után visszakoztak. Elon Musk ezzel kapcsolatban azt nyilatkozta, hogy amennyiben a bányászoknak sikerül kizöldíteniük a működésüket, úgy átgondolják az álláspontjukat. Az idén tavasszal alakult Bitcoin Mining Council el is kötelezte magát a megújulók használata mellett, ugyanakkor kérdéses, hogy ez elég lesz-e a sikerhez, hiszen számos bitcoinbányászatra szakosodott vállalat még ma is szénenergiából fedezi az energiaigényét. A bitcoinnal kapcsolatban ráadásul nem a jelentős mennyiségű károsanyag-kibocsátás az egyetlen ellenérv, hiszen a bányászathoz használt hardverek elhasználódásából évente 30 700 tonna elektronikai hulladék keletkezik.

Ahogy korábban többször is írtunk róla, szeptemberben Salvador lett az első ország a világon, ahol a bitcoin hivatalos fizetőeszközzé vált. Bukele elképzelései szerint a bitcoin használata sokkal egyszerűbbé tehetné az ország GDP-jének csaknem 20%-át kitevő, külföldről érkező átutalásokat, emellett reményei szerint a lépéssel jelentős befektetéseket is sikerül bevonzani az országba. A BBC által megszólaltatott Roger Ver, a Bitcoin.com szakértője ugyanakkor arra hívta fel a figyelmet, hogy a bitcoinnál ma már sokkal alkalmasabb kriptovaluták is léteznek erre a célra. "A Bitcoin másodpercenként csak körülbelül három tranzakciót képes feldolgozni - kizárt, hogy egy olyan hálózat, amely másodpercenként három tranzakciót tud kezelni, valaha is az egész világ pénze lehessen" - nyilatkozta Ver, aki arra is emlékeztetett, hogy vannak kriptovaluták, amelyeknél a tranzakciós költségek jóval alacsonyabbak, mint a bitcoinnál.

(Borítókép: Nayib Bukele/Twitter)

További cikkek a témában:

Már a vulkánból is bitcoin folyik Az első ország, ahol hivatalos fizetőeszköz a geotermikus energiával bányászott bitcoin, élet a tűzhányók, és az MS-13 árnyékában. Salvador különös története a digitális korban.

Kizöldül vagy elsorvad a bitcoin? A Bitcoin értéke nagyot zuhant az elmúlt napokban, de Elon Musk egy újabb tweet üzenetével egy lehetséges menekülőutat villantott fel: a „zöld bitcoint” – nem kizárt azonban, hogy a környezetbarát bitcoin éppen ezen valuta alapelvei miatt dől majd dugába.

Kína teljesen betiltotta a kriptovalutákkal való kereskedést Az ázsiai országban hivatalosan már 2019 óta tilos bitcoinnal és más kriptovalutákkal kereskedni, de a Kínai Népbank most igyekszik bezárni a kiskapukat is.


Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Így lettek a szexuális játékszerekből digitális kütyük
Lassan már senkit sem lep meg, hogy egy intim segédeszköznek legalább olyan jól kell tudnia csatlakoznia a wifihez vagy egy telefonhoz, mint a viselőjéhez, használójához.
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
Különös hatással van a Mars a földi óceánok mélyére
A Föld és a Mars kozmikus keringője hatással van a földi óceán mélyére, ami a klímaváltozás szempontjából is tartogathat jó hírt.
Ezek is érdekelhetnek
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.