Techno

Szívdaganatot találtak meg egy okosóra segítségével

Egy nőt többször figyelmeztetett pitvarfibrillációra az Apple Watch-a, ezért kivizsgáltatta magát.
Techno

Eladó a Seiko által gyártott első Apple Watch, a WristMac, amivel emailt küldtek az űrből

1988-ban dobták piacra Macintosh-kiegészítőként, és nyomokban sem emlékeztet a mai változatra.
Techno

Napokon belül jöhet az új Apple Watch. Kinek érdemes vennie?

Ha minden igaz, október közepén érkezik az Apple okosórája, sok újdonsággal, mégis kevés lényeges változással.
Techno

Az Apple legújabb frissítése véd a Pegasus kémprogramja ellen, így telepítsük

Korábban már írtunk róla, hogy hogyan ellenőrizhető, hogy fertőzött-e a Pegasus programmal a telefonunk, bár a legtöbb embert valószínűleg nem érinti a probléma, de az Apple készülékek tulajdonosai számára most már elérhető a biztonsági frissítés.
Techno

Az emberek húsz százaléka halláskárosult lehet az Apple szerint

A hallás világnapja előtt osztották meg több ezer fős kutatásuk első eredményeit.
Techno

A Nokia klasszikus Kígyója végre megérkezett az iPhone-ra

Időutazás hétszáz forintért.
Techno

Már véroxigénszintet is mér az Apple Watch

Az új iPhone-okra viszont még várni kell.
Techno

iPhone-nal induló autó, kézmosást figyelő Watch - az Apple legérdekesebb új bejelentései

Elkezdődött a világ legnagyobb tech vállalatának éves fejlesztői konferenciája.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.