Techno

Még könnyebb lett megtalálni az elveszett Apple fülhallgatókat

Az AirPods Pro és Max modelleket most már nem csak csipogtatni tudjuk, ha elkallódnak.
Techno

Fájdalmasan kevés időt szánunk fülesünk tisztítására, pedig hemzsegnek rajta a penészgombák

Mindennapjaink során számos különböző helyzetben - utazás, edzés vagy munka közben - használjuk ugyanazt a fülhallgatót, annak tisztítására, fertőtlenítésére viszont általában nem fordítunk kellő figyelmet.
Techno

Szuperhallással ruházná fel az embereket az Alphabet új találmánya

A Rozsomák fedőnevű projekt olyan eszköz kifejlesztését ígéri, ami az egyszerű halandókat is a képregényhősök emberfeletti képességeivel ajándékozza meg. Karmok egyelőre nem járnak hozzá.
Techno

Akkora problémát okoznak a vonatsínekre ejtett fülhallgatók Japánban, hogy a Panasonic egy speciális porszívót is kifejlesztett a probléma kezelésére

Amikor az Apple bemutatta az első AirPodsot, már lehetett sejteni, hogy a teljesen vezeték nélküli eszköz az elvesztett fülhallgatók új korszakát nyithatja meg, a statisztikák szerint pedig ez a félelem nem volt teljesen alaptalan.
Techno

Nagyon benézték az amerikai határőrök a "hamis" AirPodokat

Az Amerikai Vámügy és Határőrség büszkén számolt be arról, hogy lefoglaltak kétezer olyan fülhallgatót, amelyek az Apple AirPod-jaira hasonlító hamisítványok. Az sem zavarta őket, hogy a dobozon ez áll: OnePlus Buds.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.