Űr

Japán lehet az ötödik nemzet, amely leszállóegységgel landol a Holdon

A japán SLIM misszió indítását a tegnapi kedvezőtlen időjárási viszonyok miatt elhalasztották, de hamarosan a JAXA is leszállóegységet küld a Holdra.
Űr

Váratlan hiba miatt nem járt sikerrel az első japán holdraszállás

Japán lehetett volna a negyedik nemzet a világon, ami leszállóegységet küld a Holdra, de a projekt nem a tervek szerint alakult: az SLS által az űrbe szállított Omotenashi rossz irányba fordult és nem töltötte fel napenergiával az akkumulátorait. A JAXA lemondott a holdraszállásról.
Űr

A NASA javában készülődik a Holdra, előkapták a garázsból az "űrlakóautót" is

Az amerikai űrügynökség várhatóan a 2025 környékén induló Artemis-3 küldetés keretében küld majd újra asztronautákat az égitest felszínére, a holdmissziókra készülődve pedig októberben két szimulációsorozatot is elvégeztek az arizonai sivatagban.
Űr

Hiperszonikus hajtóművet tesztel a Japán Űrügynökség, de kétségek merültek fel a békés célokat illetően

A JAXA a japán Védelmi Minisztériumhoz köthető program során építi és teszteli a scramjet hajtóművet, amelynek kísérleti berendezése júliusban elérte az 5.5 Mach-ot.
Űr

Megtalálták az élet építőköveit a Ryugu kisbolygón

A JAXA Hajabusza-2 szondája által a Földre hozott mintákat tavaly december óta vizsgálják és újabb bejelentés szerint 20 felé aminosavat találtak bennük, köztük izoleucint és valint is.
Űr

Szimulált Holdon tesztelték a leendő holdjárót, aminek karjai is vannak

A holdjárók tervezésekor már arra is felkészülnek a gyártók, hogy az űreszközöknek időnként egyedül kell építkeznie a Holdon.
Űr

Milyen messzire repülne egy eldobott labda egy másik bolygón?

A japán űrügynökség tudósa által készített animáció választ ad a kérdésre.
Űr

A Ryugu kisbolygóról érkező minták az eddig vizsgált legősibb anyagok közé tartoznak az első elemzések szerint

Nyilvánosságra hozták a decemberben a Földre érkező, Ryuguról származó minták első vizsgálatainak eredményeit.
Űr

Megérkeztek az első képek a Merkúrról, amiket a BepiColombo készített

Az Európai Űrügynökség és a Japán Űrügynökség közös űreszköze először repült el a bolygó mellett és megmutatta, hogyan fest a felszín ezer kilométeres távolságból.
Űr

Hamarabb érkezhet talajminta a Földre a Mars holdjáról, mint a Marsról

Tíz gramm Phobosról származó kőzet ér Földet 2029-ben a Japán Űrügynökség tervei szerint.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.