Tudás

Háromszáz éve kihalt állatot támasztanának fel a géntechnológia segítségével

A Colossal Bioscience a gyapjas mamut és az erszényesfarkas mellett azt a dodómadarat is feltámasztaná, amit a Mauritiusra érkező telepesek irtottak ki a 17. század végén.
Garázs

Kerekek helyett a lábain landol a madárról mintázott légitaxi

A Macrobatot kifejezetten az afrikai viszonyokat figyelembe véve tervezték, de egyelőre kérdéses, hogy megvalósul-e valaha is.
Techno

A karmokkal felszerelt drón úgy ragadja meg a prédát, mint egy sólyom

A Stanford kutatói által kifejlesztett lábakkal a drónok akár egy faágra is képesek leszállni, és aztán úgy egyensúlyozni rajta, mint a madarak.
Bolygó

Péntektől kultúra, botanika, ökológia, azaz KÖB fesztivál a vácrátóti Nemzeti Botanikus Kertben

Igazi természet és tudományközpontú hétvégi családi programnak ígérkezik a válogatottan izgalmas természettudományos eseményekkel érkező fesztivál, ahol ökológusok kalauzolják a látogatókat. Kipróbálhatjuk az énekesmadarak életét, részt vehetünk egy éjszakai denevérhang-vadászaton, vagy éppen találkozhatunk valódi pásztorokkal.
Bolygó

Valószínűleg Novicsok hatásmechanizmusú tömeges állatmérgezés történt Magyarországon, a rendőrség segítséget kér

Az eddig megtalált, elpusztult állatok 96 százaléka védett ragadozómadár volt. A rendőrség nyomoz, és a lakosság segítségét is kérik. A feltételezhetően felhasznált szer Árvay Márton, az MME projektvezetője szerint az emberre is halálos veszélyt jelent.
Tudás

Az embernek akár mérgező nyála is lehetne, megvan hozzá mindenünk, ami kell

Kialakulhat-e valaha evolúciósan a “mérges ember” igazi méreggel a nyálában? Az új kutatások azt mutatták, hogy az embernek megvan a teljes biológiai eszköztára a méreg előállításához, mint ahogy a világon az összes hüllőnek és emlősnek is.
Bolygó

A lapát nélküli szélerőmű nem csapja le a közelébe tévedő madarakat

A kétségkívül rendhagyó alakú szerkezet ugyanazt a jelenséget aknázza ki működése közben, amely annak idején a Tacoma híd katasztrófáját okozta.
Techno

Ha szeretjük a madarakat, akkor kiránduláshoz mindenképp töltsük le ezt az applikációt

3000 fajt tudunk beazonosítani énekhang alapján a segítségével.
Techno

A mesterséges intelligencia adhat rá választ, hogy miként gyilkolja a madarakat a napelem

A napenergia környezetbarát, ám akad vele egy probléma, a naperőművek rengeteg madár halálát okozzák, nem teljesen világos okból – a rejtély megoldásában a mesterséges intelligencia segíthet.
Bolygó

Norvégiában feketére festik a szélturbinákat, hogy ne gyilkoljanak annyi madarat

A General Electric hatalmas Haliade-X-ének lapátjai alatt nem okoz majd gondot a tengeri madaraknak az átkelés, azonban a szárazföldi szélerőművek sokszor kerülnek kritikák kereszttüzébe a ragadozómadarakat pusztító működésük miatt.
Tudás

Rájöttek, hogy egyes madarak mitől olyan intelligensek, hogy talán még öntudatuk is van

Az emlősök nagyon okosak. Fejlett aggyal és, agykéreggel rendelkeznek, ezért gyakran azt feltételezzük, hogy az emlősök fejlett kognitív képességei szorosan összefüggenek az agykéreg evolúciójával. Azonban a  madarak is nagyon okosak is lehetnek elképesztő kognitív képességekkel, bár nincs agykérgük. De akkor hogyan csinálják?
Techno

Áttörést hozhat a mesterséges intelligencia a madarak azonosításában

Az eddigi módszerek (például a lábra helyezett színes gyűrű) az állatok számára jelentős stresszel, a kutatóknak pedig nagy költséggel és időráfordítással jár. Az automatikus, noninvazív, a kutatók által nem manipulált azonosító módszerek új fejlesztése azonban áttörést jelent ezen a kutatási területen.
Tudás

Hamis emlékeket ültetnek a tudósok madarak agyába

A természetben a zebrapintyek az apjuktól tanulnak énekelni. A laboratóriumban a kutatóktól. A tudósok elérték, hamis memória beültetésével, hogy megjegyezzék a dallamot anélkül, hogy akár egyszer is hallották volna.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.