Űr

Richard Branson megcsinálta, feljutott a világűrbe a VSS Unity feldélzetén

A Virgin Group alapítója a Virgin Galactic űrrepülőgépével érte el a 86 kilométeres magasságot. A sikeres teszt után Bransont hamarosan fizetős űrturisták tucatjai követhetik, ami új korszakot nyit az űrutazásban.
Űr

Richard Bransont ma kilövik az űrbe

A Virgin Galactic alapítója ezzel beelőzi Jeff Bezost, és nagy lépést tehet afelé, hogy egy új korszakot nyisson az űrutazás történetében.
Űr

A New Sheparddal utazó nyolcvankét éves pilótanő lesz a legidősebb ember, aki valaha elérte az űrt

Jeff Bezos és testvére július 20-án indulnak az űrbe több utas társaságában: egyikük már lefoglalta a helyet 8 milliárd forintnyi összegért, de személyazonossága egyelőre ismeretlen, másikuk már biztosan a 82 éves Wally Funk lesz, aki a hatvanas években űrhajós kiképzésen is részt vett, csak éppen akkor még a NASA nem engedélyezte, hogy nők is asztronauták lehessenek.
Űr

Megkapta az engedélyt a Virgin Galactic, Richard Branson mehet az űrbe

A Szövetségi Légügyi Hivatal (FAA) pénteken adta ki az űrturizmussal foglalkozó cégnek azt az engedélyt, ami alapján megkezdhetik a kereskedelmi szolgáltatást.
Űr

Az űrversenyek kora 1. rész – Milliárdosok

Míg az előző évszázadban az űrverseny nemzetek, sőt ideológiai blokkok között zajlott, addig ma már komplexebb a felállás. Két cikkben vesszük sorra, kik állnak a rajtvonalhoz és mik a tétek a jelen és a közeljövő űrversenyeiben.
Űr

A világ leggazdagabb emberei azon versenyeznek, hogy ki jut el előbb a világűrbe

Azt gondolhatnánk, hogy ha valakinek annyi pénze van, mint Jeff Bezosnak vagy Richard Bransonnak, még azt is kétszer meggondolja, hogy menjen le egy lépcsőn, ehhez képest a két milliárdos a hírek szerint most éppen azon versenyez, hogy a másik előtt jussanak fel a világűrbe.
Űr

Egy utasszállítóról kilőtt rakétával érte el a világűrt a Virgin Orbit

Richard Branson vállalata ezzel minden eddiginél olcsóbbá teheti az űreszközök Föld körüli pályára állítását.
Űr

A Virgin Galactic űrrepülőjének sikertelen tesztje jó hír az űrturizmusnak

Az űrturizmussal kapcsolatban rendszerint két kérdés szokott hangsúlyosan előkerülni: az egyik, hogy mennyire lesz megfizethető, a másik pedig, hogy mennyire lesz biztonságos. Utóbbi kérdésre az elmúlt héten elég megnyugtató válaszokat kaptunk.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.