Techno

Újabb fordulat Twitter-ügyben: a részvényesek beperelték Elon Muskot

A világ leggazdagabb emberét azzal vádolják, hogy szándékosan igyekezett csökkenteni a vállalat értékét, amit a korábbi megállapodás szerint 44 milliárd dollárért vásárolna fel.
Techno

Elon Musk kitáncolhat a Twitter megvásárlásából

Azt mondta, hogy addig leállnak a tárgyalások, amíg ki nem derül, hogy a Twitter felhasználók hány százaléka nem valódi.
Techno

Donald Trump visszatérése és a rejtélyes X: nagy tervei vannak a Twitterrel Elon Musknak

Az elmúlt napokban több érdekes részlet is kiderült arról, hogy mi lehet a Twitter sorsa Elon Musk irányítása alatt, aki hat év alatt csaknem megnégyszerezné a közösségi oldal felhasználóinak a számát.
Techno

Megszületett a megállapodás, Elon Musk tényleg megveszi a Twittert

A világ leggazdagabb embere 44 milliárd dollárt, azaz csaknem 15 ezer milliárd forintot fizet a világ egyik legnagyobb közösségi oldaláért.
Techno

Újabb fordulat állt be a Twitterért vívott háborúban

Az igazgatótanács keményen visszavágott Elon Musknak, amivel nagyon megnehezítették, hogy megszerezze a totális kontrollt a közösségi oldal felett.
Techno

Nem küszködne az igazgatótanáccsal Musk, inkább teljes egészében felvásárolná a Twittert

Eddig senki nem tudta mit akar kezdeni Musk a Twitterrel, most azonban már konkrét ajánlatot is tett: összesen nagyjából 43 milliárd dollárért venné meg a közösségi platformot, mely szerinte már nem felel meg a szólásszabadság kívánalmainak.
Techno

Elon Musk teljesen átveheti a hatalmat a Twitter felett

Elon Musk április elején szerzett 9 százalékos részesedést a Twitterben, amivel azonnal a cég legnagyobb részvényesévé vált. Hétfőn azonban az is kiderült, hogy korábbi állításával ellentétben a milliárdos mégsem ül be a cég igazgatótanácsába, ami elemzők szerint arra utal, hogy Musk úgynevezett ellenséges felvásárlásra készül.
Techno

Bevásárolta magát a Twitterbe Elon Musk, rögtön a legnagyobb részvényessé vált

Musk korábban már hevesen kritizálta a Twitter algoritmusát, mert szerinte a platform túlságosan is elfogult egyes tartalmakkal szemben, ezzel pedig a szólásszabadságot sérti.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.