Űr

Indul az expedíció a Földbe csapódott csillagközi objektum – talán egy idegen szonda kézrekerítésére

Erről az eszközről írta nemrég a Pentagon AARO igazgatója és a harvardi Avi Loeb egy közös tanulmányban, hogy talán egy idegen anyahajóról indított szonda is lehet.
Techno

Kiderült, mi a helyzet az USA vadászgépei által februárban lelőtt objektumokkal kapcsolatos felvételekkel

Februárban nyugodtan mondhatjuk, hogy páratlan eseményekre került sor – egy kínai kémballon kilövését követően amerikai vadászgépek három azonosítatlan tárgyat is kilőttek az USA és Kanada felett. Hogy pontosan mik voltak ezek a tárgyak, azt máig nem tudni.
Űr

Furán titkolózik az amerikai hivatal arról az objektumról, amely a Pentagon tisztviselője szerint idegen szonda is lehet

Az információs szabadságról szóló amerikai törvény segítségével próbálták újságírók kideríteni, hogy mit tud az USA hivatalosan arról a jelentős felfedezésről, hogy 2014-ben egy csillagközi objektum becsapódott a Földbe. Ez az objektum egyébként az, ami a Pentagon AARO vezetője szerint egy idegen szonda is lehet. Egyelőre furán késlekedik a dokumentumok kiadása.
Űr

A Pentagon AARO igazgatója szerint lehetett egy idegen anyahajó a Naprendszerben

Sean Kirkpatrick, a Pentagon azonosítatlan repülő tárgyakra szakosodott részlegének, az AARO-nak az igazgatója, és közösen publikált egy tanulmányt az ismert harvardi kutatóval, Abraham „Abi” Loebbel – eszerint nem zárható ki, hogy a Nprendszerünket felkereste egy idegen anyahajó, amely felfedező drónokat bocsájtott az útjukra.
Garázs

Amerikai vadászpilóta: akadnak valódi UFO-k, és ezek nem ballonok

Ryan Graves az USA 2019-ben leszerelt vadászpilótája, és személyes tapasztalatai alapján úgy látja, hogy nagyon rossz irány, ha akarva-akaratlanul összemosódik a ballon-kérdés azon fejlett technológiai eszközökkel, amelyek tulajdonságait nem tudjuk megmagyarázni.
Űr

Egyértelműen mesterséges, hatalmas fémgömbök hullanak az égből világszerte – mik ezek?

Legyen szó Indiáról vagy Dél-Amerikáról, az események egyformán zajlanak: az égen megjelenik egy tűzgolyó, amit követően a helyi földeken felfedezik ezeket a gömböket vagy a darabjaikat nagy riadalmat keltve. Mik ezek?
Tudás

Újabb részletek és rengeteg kérdés az USA-ban lelőtt „UFO-k” kapcsán

Kikerült a harmadik objektumot lelövő pilóták rádióbeszélgetése. Mik ezek a tárgyak, mit tudunk, és mik a legégetőbb kérdések?
Tudás

A Pentagon nem zár ki semmit, az idegeneket sem – nyolcszögletű objektumot lőtt ki az USA

Közben sok sejtés beigazolódott a korábbi azonosítatlan objektumokkal kapcsolatban – így az is, hogy miért épp most szúrták ki ezeket. A cikkből kiderül minden, amit jelenleg tudni lehet ezekről a tárgyakról.
Garázs

Egy nap alatt immár másodszor lőttek le egy azonosítatlan tárgyat – most Kanada felett

Az akciót ezúttal is egy amerikai F–22 végezte el, közben érdekes dolgok hangzottak el a tegnapi objektummal kapcsolatban is.
Tudás

Ismét kilőtt egy ismeretlen tárgyat egy F–22 – ezúttal Alaszka felett

Annyi valószínűnek látszik, hogy nem a múltkorihoz hasonló kémballonról volt most szó, de azért elég sokat tudunk már a rejtélyes tárgyról.
Űr

Magyarország felett fotóztak azonosítatlan repülő tárgyat

Állítólag biztosan nem repülőgép, és nem is léggömb, de sejthető, hogy valószínűleg mi lehetett.
Garázs

Már félezer „UFO-esetet” vizsgált a Pentagon, ebből százhetvenet nem tudnak megmagyarázni – elkészült a 2022-es UAP-beszámoló

A nyilvános jelentés alapján az észlelések száma is egyre nő.
Garázs

Az oroszok állítólag lelőttek egy UFO-t

A helyi média beszámolója szerint az éppen drón-támadások alatt álló Rosztov felett lőtték le a titokzatos, gömb alakú objektumot, amelyet a helyi lap UFO-nak nevezett.
Űr

Októberben Minneapolis felett egy lebegő, színváltós, medúzaszerű objektumot észleltek

Az AARO, az UFO-kat vizsgáló hivatal jelenleg is több száz, 1996 és 2022 közötti észlelést dolgoz fel. Nem kizárt azonban, hogy még korábbi eseteket is feldolgoznak.
Tudás

Kiderültek a pontos részletek a NASA UFO-kkal kapcsolatos kutatásáról

Az eddig elképzelhetetlen kutatás az űrhivatalnál már hétfőn megkezdődik. Meddig tart, mik a célok, milyen adatokat használnak fel és kik végzik? – Mindez végre kiderült.
Tudás

Kiderült az igazság a Kijev feletti UFO-król

Dr. Avi Loeb harvardi kutatót az USA kormánya kérte fel, hogy elemezze ki a Kijev felett észlelt UFO-k esetét, de közben az érintett kijevi obszervatórium is lefolytatott az ügyben egy vizsgálatot. Az eredmények egybevágnak.
Tudás

Az ukrán csillagászok szerint rengeteg az UFO Kijev felett

A NASA-val és a Pentagonnal közösen vizsgálták Kijev felett az eget ukrán csillagászok – „bizarr” eredmény született.
Tudás

Nyilvánosságra került egy sosem látott videó a különös drón-rajról, amely a legmodernebb amerikai hadihajót zaklatta

Ezek azok a rejtélyes drónok, amelyek 2019-ben zaklatták az USA legmodernebb hadihajóit – később az UFO-kkal kapcsolatos kongresszusi meghallgatáson ezeket egyértelműen ember alkotta, és talán Kínához köthető szerkezetként mutatták már be.
Garázs

Hatalmas kísérleti repülőgépet fotózhattak a legendás 51-es körzet kifutóján

A műholdképen feltehetően egy nagyobb méretű repülőgép látható – igaz, más magyarázatra is van esély.
Tudás

Az amerikai kongresszus elismerte, hogy nem minden UFO emberi eredetű, a fenyegetés pedig exponenciálisan növekszik

A 2023-as évre benyújtott Hírszerzési felhatalmazásról szóló törvény egyik csatolmányában igencsak érdekes utalások olvashatóak az azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatosan.
Tudás

Teljes gázzal megy neki a NASA az UFO-kutatásnak

„Ez nagyon fontos számunkra, kiemelt kérdésként kezeljük.” – Rengeteg részlet derült ki arról, hogy kik és hogyan vezénylik le a NASA kutatását az azonosítatlan repülő tárgyak után. Ismerjük immár a határidőket is.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.