Űr

Olasz kutató állt elő az 1933-as UFO-balesettel és a Mussolini-kormány titkos programjával kapcsolatos dokumentumokkal

Ez annyiban is érdekes, hogy ez ugyanaz a program, amelyről idén korábban David Grusch egykori hírszerző is vallott az amerikai kongresszusi bizottság előtt – állítólag a lezuhant jármű a világháború után az USA-ba került, és Grusch találkozott is olyanokkal, akik ezt az eszközt tanulmányozták.
Űr

Röntgen és CT-vizsgálatok alapján mégsem manipulálták a mexikói "idegen múmiák" testeit

Meglepő fordulat a mexikói idegen fosszíliák kapcsán a testek röntgen- és CT-vizsgálatait követően. Azért még mindig marad tér a kételkedésre.
Űr

A tudomány véleménye a mexikói kongresszusban bemutatott “idegen múmiákról”

Teljes nonszensz – foglalható össze röviden a tudósok véleménye, elmondjuk, hogy mik a fejlemények a múlt héten az internet első számú szenzációjává ért fosszíliákról.
Űr

Ma délután bejelent valamit a NASA az azonosítatlan repülő tárgyakról

A NASA a saját, UAP-okról, tehát azonosítatlan repülő tárgyakról végzett vizsgálatának eredményéről fog a délután folyamán beszámolni.
Űr

Földönkívüli múmiákat mutattak be a mexikói kongresszusban

Állítólag a maradványok nem részei a földi evolúciónak, és a DNS-ük közel harmada ismeretlen a számunkra.
Űr

Gyűlnek a kérdőjelek a Kanada és Alaszka felett kilőtt azonosítatlan tárgyak ügyében egy nyilvánosságra hozott dokumentum alapján

Justin Trudeau, kanadai miniszterelnök kapott egy titkos beszámolót arról, hogy a Kanada felett kilőtt UAP-ok ügyében az USA vizsgálata nem hozott eredményt. A kérdés csak, hogy milyen vizsgálatról lehet szó, ilyesmiről ugyanis eddig hivatalosan nem tudtunk.
Űr

Ezt a marsi formációt akár egy ismeretlen űrhajó is okozhatta a kutatók szerint

“Okként nem lehet kizárni egy földi vagy egy nem földi eredetű űreszközt sem.”
Űr

A Galileo Project kutatói azt állítják, hogy valóban a csillagközi térből érkezett szilánkokat találtak az óceán mélyén

Az előzetes vizsgálatok alapján a projekt sikerrel zárult, és az is elképzelhető, hogy “technológiai eszközből” származnak az óceán fenekén talált gömböcskék.
Tudás

Kétméteres, "arcnyúzó" szörnyeteg tart rettegésben egy perui falut, könyörögnek a hadsereg beavatkozásért

Az elkövető vagy elkövetők már megtámadtak egy 15 éves lányt – a helyi bennszülött, Ikitu törzs elmondása szerint magas, sárga szemű, páncélozott figurákról van szó, és a vadászfegyvereik nem fogtak rajta. A rendőrség már nyomoz az ügyben, de a helyiek a hadsereg állandó jelenlétének örülnének a leginkább.
Tudás

A rejtélyes Alaszka-háromszög, ahol eddig húszezer ember tűnt el

A Bermuda-háromszög, amelyet a Sátán Háromszögének is neveznek, egy olyan terület Észak-Atlanti-óceánban, amely világszinten ismert a rejtélyes eltűnésekről. Akad azonban egy másik háromszög is, amelyen belül rengeteg embernek veszett nyoma: ez az előbbinél jóval északabbra található, és Alaszka-háromszögnek nevezik.
Űr

“Többször is veszélyben éreztem az életem” – mondta az UFO-informátor a Kongresszusnak

Lezajlott a kongresszusi meghallgatás az UFO-ügyet robbantó, korábbi hírszerző tiszt panasza kapcsán, és egyre inkább tapintható, hogy mi a probléma az egész eset kapcsán.
Űr

Pár óra, és kezdődik az UFO-ügyet robbantó tiszt kongresszusi meghallgatása – így lehet élőben követni

David Grusch, elismert titkosszolgálati tiszt nemrég azzal került a figyelem középpontjába, hogy az USA által eltitkolt UFO begyűjtési és tanulmányozási programokról beszélt nyilvánosan, ami évek óta tart. A Kongresszus ma fogja Gruscht és más tanúkat az ügyben meghallgatni – mutatjuk hol lehet követni az eseményt, valamint ismertetjük az immár nyilvános nyitó- és záróbeszédet, ami nincs híján a szenzációs állításoknak.
Űr

Lezárult a Galileo Project expedíció: rengeteg szilánkot találtak a feltételezett idegen szondából

A Galileo Project expedíció célja a csillagközi térből érkezett, és a bolygóba csapódott, IM1 jelzésű objektum kézrekerítése, vagy legalábbis a szilánkjainak a megtalálása volt. Az expedíció véget ért, és több apróbb gömböt is találtak, mely ennek a tárgynak a része lehetett.
Garázs

Megjelent egy repülő csészealj Kína egén, de ember vezette

Kérdés, hogy mennyire praktikus az utazás szempontjából a légi jármű különös formája.
Űr

Az "UFO-ügy" folytatása: hivatalos vizsgálatot indít az amerikai Képviselőház

David Grusch, aki idén lépett ki az amerikai hírszerzéstől, szenzációs kijelentéseket tett: az USA nem csak tud az idegen járművek létezéséről, de évtizedek óta aktívan gyűjti is be ezeket. Most az ügy hivatalos szakaszba lépett.
Techno

Ha tényleg léteznek idegenektől származó, "egzotikus" anyagok, ezek segíthetik a technológiai fejlődést?

Dr. Garry Nolan, a Stanford Egyetem patológiai tanszékének professzora érdekes ember: megcáfolta az egyik legismertebb UFO-mítoszt, de 100 százalékig biztos benne, hogy idegenek nem csak léteznek, de a Földet is megfigyelik. Elmondta azt is, hogy miként vihetne minket előrébb az idegen, “egzotikus” technológia tanulmányozása.
Techno

Amerikai hírszerzők a Kongresszusnak: az USA birtokában van több egzotikus, idegen eredetű jármű is

A Kongresszusnak nyilatkozó hírszerző szerint egzotikus járművek darabjai, sőt teljes járművek is vannak az USA birtokában, és ezt illegális mód titkolták eddig a Kongresszus elől. A The Debrief cikkében a hírszerzési közösség prominens tagjai nagyon meredek dolgokat állítanak.
Űr

Lezajlott a NASA első, azonosítatlan repülő tárgyakkal kapcsolatos konferenciája

Igazi “anomáliás” esetből kevés van, de léteznek ilyenek.
Űr

Az akadémikusok közel ötödének már volt tapasztalata azonosítatlan repülő tárggyal

144 tudományterület képviselőit kérdezték az USA-ban, és ez alapján a 19 százalékuk már látott UAP-ot vagy ismer valakit, akinek volt ilyen jellegű tapasztalata.
Tudás

Odáig sosem ért el a második világháború, de akkor mi volt az 1942-es Los Angeles-i légi csata?

1942 február 25-én kitört a pánik Los Angelesben, ami nem sokkal a Pearl Harbort ért támadás után nem is csoda: a légvédélem 1400 lőszert lőtt ki az éjszaka, de reggel kiderült, hogy nincs ellenséges repülő az égen. De akkor mit látott a légvédelem, és mi volt az az azonosítatlan repülő tárgy, amiről rengeteg szemtanú beszámolt?
Garázs

Ismét követ az USA egy gömb alakú, ballonszerű tárgyat – ezúttal Hawaii felett

Érdekes részletek is kiderültek erről az új esetről, egyebek mellett, hogy jó eséllyel F–22-eseket is riasztottak.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.