Bár kezdetben mindegyik ország űrügynöksége azt kommunikálta, hogy a világűrben való együttműködésüket a kialakult helyzet nem befolyásolja, az elmúlt napokban egyre sokasodnak azok a jelek, amik ennek az ellenkezőjére utalnak.
Dmitrij Rogozin, a Roszkoszmosz vezetője már február 25-én, vagyis a háború megindulásának másnapján arra figyelmeztette a nyugati országokat, hogy amennyiben Oroszország kiszállna a projektből, a Nemzetközi Űrállomás egyszerűen lezuhanna. Ennek a hátterét az adja, hogy az űrállomásnak időnként kisebb pályakorrekcióra van szüksége ahhoz, hogy tartani tudja a magasságát, ezt pedig jellemzően a hozzá kapcsolódó orosz űrhajók hajtóművével végzik el. Bár Elon Musk a Roszkoszmosz vezetőjének felvetésére gyorsan jelezte, hogy a SpaceX készen állna pótolni az orosz űrhajókat, kérdéses, hogy a Dragon űrkapszula erre alkalmas lenne-e.
Az oroszok később hazarendelték a személyzetet az Európai Űrügynökség guyanai űrkikötőjéből, és bejelentették, hogy a jövőben nem szállítanak rakétahajtóműveket az Egyesült Államokba. Bár hivatalosan egyelőre nem került szóba, hogy Oroszország elhagyná az ISS-t, a Roszkoszmosz néhány napja bejelentette, hogy megszakítják a Németországgal közös tudományos kísérleteket, amelyeket az űrállomáson folytattak.
A helyzet gyors eszkalálódását jelzi, hogy - ahogy arról a Futurism beszámolt - a RIA Novosztyi orosz állami hírügynökség a napokban egy olyan videót tett közzé a Telegram közösségi oldalon, amely azt mutatja be, ahogy az űrállomás orosz szegmense leválik az ISS többi részéről. A NASA Watch által a Twitterre feltöltött videó végén ugyan jelzik, hogy kitalált eseményről van szó, de már önmagában az is sokatmondó, hogy egyáltalán szükségét érezték egy ilyen videó elkészítésének.
Russian gov't-controlled RIA Novosti @rianru posted a video on Telegram made by @Roscosmos where cosmonauts say goodbye to Mark Vande Hei on #ISS, depart, and then the Russian segment detaches from the rest of ISS. @Rogozin is clearly threatening the ISS program. #NASA #Ukraine pic.twitter.com/fj2coK1xR1
— NASA Watch (@NASAWatch) March 5, 2022
A kapcsolatok megromlása egy amúgy is érzékeny pillanatban érte a feleket, hiszen amíg a NASA arra készül, hogy az ISS 2030-ig üzemképes marad, addig orosz oldalról az elmúlt években több olyan nyilatkozatot is lehetett hallani, ami arra utalt, hogy a jelenlegi megállapodás 2025-ös lejárta után kiszállnának a nemzetközi projektből, hogy inkább a saját - már építés alatt álló - űrállomásukra koncentráljanak.
Ha az ISS egyelőre nincs is veszélyben, más fontos űrprojekteket súlyosan hátráltathat az ukrajnai háború és annak következményei. Amikor február végén, az orosz invázió megindulása után megkerestük az orosz és az európai űrügynökséget, hogy az ExoMars programról érdeklődjünk, még mindkét féltől azt az információt kaptuk, hogy a két ország közös Mars-projektje a terveknek megfelelően halad tovább, alig néhány nappal később viszont az ESA már arról adott ki közleményt, hogy az Oroszországra kivetett szankciók miatt az indítást valószínűleg ismét el kell halasztani. Mivel a Mars csak nagyjából kétévente kerül elég közel a Földhöz ahhoz, hogy missziót lehessen indítani, így egy újabb halasztás azt jelentené, hogy az eredetileg 2020-ra tervezett küldetésre csak valamikor 2024-ben kerülhetne sor.
(Borítókép: a Nemzetközi Űrállomás Zarja és Zvezda modulja, Fotó: Getty Images)
Panamera Sport Turismo E-Hybridek
Minden, amit a Panamera tud, plusz még több. Ötszemélyes utastér óriási csomagtartóval és kategóriaelső variálhatósággal. Tisztán elektromos közlekedés vagy éppen 680 lóerő – amire Önnek éppen szüksége van.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Cayenne Coupé E-Hybridek
A sportautó a terepjárók között. A Cayenne Coupé nem köt kompromisszumokat, de még érzelmesebb kapcsolatot teremt. A 462 vagy 680 lóerős konnektorról tölthető hibrid hajtáslánc már csak hab a tortán.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Panamera E-Hybridek
A V6-os vagy V8-as benzines turbómotor már önmagában elképesztő menetteljesítményeket hoz, de itt elektromotor is csatlakozik hozzájuk. Az eredmény: akár 680 lóerő és kimagasló sportosság. A luxus alapfelszereltség.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR
Taycan modellek
A Porsche első elektromos autója és az autózás új korszakának kezdete. Rendkívüli hatékonyság és családbarát méretek akár 761 lóerővel, akár 463 kilométeres hatótávval és számos világújdonsággal.
IRÁNY A KONFIGURÁTOR