Űr

Nagyot változott a forgatókönyv a Földet becsapódással fenyegető aszteroidával kapcsolatban

Kiderült, hogy kell-e becsapódásra számítani 2032-ben. Az aszteroida megfigyelésére már csak kevés idő áll rendelkezésre.
Techno

Kínai kutatók meghekkelik az agyat egy speciális agy-számítógép interfésszel

Az agy-komputer interfész, a kutatók szerint most először, kétirányú összeköttetést hoz létre az agy és a számítógépek között.
Tudás

Fantasztikus világok rejlenek az emberi testben, amelyek igazi szupraorganizmussá tesznek minket

A kutatók szerint az emberi test valójában annál is komplexebb, mint amilyennek korábban gondolták - a sejtjei szoros együttműködésben működnek a mikrobiális sejtekkel, egy elválaszthatatlan egységet alkotva.
Techno

Az S25 Ultra mutatja az utat a telefonok jövője felé

A Samsung legújabb zászlóshajója hardveresen egy szinte tökéletesen összerakott telefon, ami ugyanakkor szinte kiköpött mása a tavalyi szériának, az új AI megoldásoknak köszönhetően viszont szoftveres szempontból az egyik legizgalmasabb telefon, amit az elmúlt években láttunk.
Techno

Bemutatták a Grok 3-at, ami Elon Musk szerint mindenben felülmúlja a többi mesterséges intelligenciát

Az xAI legújabb nagy nyelvi modelljén alapuló chatbot az első teszteredmények szerint matematikában, természettudományokkal kapcsolatos kérdésekben és programozási feladatokban is felülmúlja a ChatGPT-t, a Geminit és a DeepSeeket is.
Ember

A Z-generáció tervezheti meg a jövőt

Hogyan jelezhetők előre a világjárványok? Megelőzhetők-e a súlyos betegségek? Mi teszi élhetőbbé a városokat? A fiatalok adhatják meg a választ.
Tudás

Hivatalosan is a békalencse az új zöldség Európában

A békalencsét hivatalosan is elfogadták emberi fogyasztásra szánt zöldségként Európában.
Techno

A Meta olyan technológiát fejlesztett ki, ami lehetővé teszi a gondolatokkal való írást

Annak ugyanakkor van egy jókora akadálya, hogy a Facebookra így írhassunk posztokat a jövőben.
Űr

Új prototípus: A LIGO mostantól 13 millió fényévről is érzékeli a gravitációs hullámokat!

A LIGO lézerteljesítményét majd 1 megawattra kellene emelni az optimális működéshez. Ez azonban elméletileg sem volt lehetséges egészen mostanáig.
Techno

Van jövője az iskoláknak a mesterséges intelligencia korában? - egy rektor és két chatbot is megosztotta véleményét

A kérdésről Gloviczki Zoltán, az Apor Vilmos Katolikus Főiskola rektora, és két mesterséges intelligencia chatbot is kifejtette véleményét.
Tudás

Ősi, titokzatos radioaktív tevékenységet detektáltak a Csendes-óceán mélyén

Az anomáliát a berillium-10 radioaktív izotóp szintjében vették észre a Csendes-óceán mélyén. Ez a kiugrás egy kozmikus esemény emlékét őrizheti.
Űr

Rejtélyes jelenséget fotózott a Mars egén a Curiosity

Szárazjégeső a Marson.
Tudás

Lehetséges, hogy rátaláltak a kozmogenikus neutrínókra, a kozmosz régóta keresett szellemrészecskéire

1%-os esélyt adtak a kutatók arra, hogy egy ehhez hasonló eseményre kerül sor.
Techno

Négy úttörő funkció, amivel a mesterséges intelligencia a feje tetejére állíthatja, ahogyan a telefonunkat használjuk

A Samsung Galaxy S25-be integrált Gemini az egyik legizgalmasabb dolog, ami a telefonokkal történhetett, de hogy a gyakorlatban mennyire lesznek hasznosak az MI nyújtotta előnyök, az még a jövő zenéje.
Űr

Annál is nagyobb volt a baj a Boeing Starliner űrhajójával, mint korábban gondolták

Még egy hajtóműproblémára derült fény.
Tudás

Donald Trump utasítására változtatás történt a Google Térképen, és hamarosan még egy módosítás jön

Február 10-e óta mást látnak a térképen az Egyesült Államok lakosai és a Mexikóban élők.
Techno

Ezekkel a trükkökkel nincs többé rosszul sikerült fotó vagy csúnya rajz

A Samsung telefonokon elérhető generatív szerkesztés, vázlatból műalkotás és rajzsegéd funkciók bámulatosan ügyesen használják ki a mesterséges intelligencia adta lehetőségeket.
Techno

Orgazmus gombnyomásra - Valentin-napi szex-tech ajándékajánló

Elválasztja egymástól az embereket a technológiai fejlődés, vagy éppen minden eddiginél közelebb hozza? A Valentin-naphoz közeledve a választ inkább az utóbbi forgatókönyvben látjuk, és be is mutatunk néhány eszközt, ami ezt bizonyítja.
Techno

Szinte a semmiből érkezett meg az egyik legjobb AI videógenerátor

Az Alibaba generatív mesterséges intelligenciája olyan minőségű videókat generál, amelyek a Sorával is felveszik a versenyt.
Űr

Ez az eddigi legjobb esélyünk rá, hogy megtaláljuk a földön kívüli életet

A NASA teleszkópja legalább 25 olyan Naprendszeren kívüli bolygót keres majd, ami a csillagának lakhatósági zónájába esik, és rendkívüli alapossággal vizsgálja majd őket, az élet jelei után kutatva.
Űr

A NASA történetének egyik legvalószerűtlenebb sztorijában mindenkivel sikerült elhitetni, hogy az egyik asztronauta felesége valahogy felcsempészte magát az űrállomásra

"Hogy kerülsz te oda?" - ez volt az első kérdése Bob Crippen küldetésvezetőnek, amikor az egyik asztronauta helyett a felesége jelentkezett be az Amerikai Egyesült Államok első űrállomásáról, a Skylabről.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.