Techno

Ez a génmódosított pókselyem hatszor olyan erős, mint a golyóálló kevlár

A pókfonalakat nehéz “termeszteni” szemben mondjuk a selyemhernyók által előállított selyemmel. Génmódosítás után azonban a hernyók nem selymet, hanem “pókselymet” termeltek – ez az anyag pedig hihetetlen mechanikai tulajdonságokkal bír.
Ember

Medveállatkák segítségével fejlesztenének nukleáris sugárzást is kibíró, génmódosított szuperkatonákat

A medveállatkák (Tardigrada) DNS-ét már sikeresen be is ültették emberi őssejttekbe, a kutatás végeredménye olyan szuperkatona lehet, amely jól bírja a nukleáris sugárzást – ami egy atomháború esetén kétségtelenül jól jön.
Ember

Nem csak meggyógyították forradalmi génszerkesztéssel a veleszületett betegségét, de úgy érzi, hogy „új testet kapott”

A kísérleti eljárásnak köszönhetően két új-zélandi asszonynak nincs tünete a gyógyíthatatlan, veleszületett betegségük miatt. Mindezt úgy, hogy közben a rendkívül költséges gyógyszereket sem kell már szedniük.
Ember

A génszerkesztés egyik feltalálója szerint egy fontos ok miatt eljöhet a genetikailag szerkesztett babák kora

A CRISPR technológia emellett már a közeljövőben válasz lehet a klímaváltozásra is. Jennifer Doudna elmondta azt is, hogy bár nem támogatja jelenleg a magzati génszerkesztést, miért nem írta alá a nyilatkozatot, amely betiltaná a technológia ilyetén felhasználását.
Tudás

Jöhetnek a génszerkesztett macskák, amik nem okoznak allergiát

Felmérések szerint a világ népességének mintegy 10-20 százaléka allergiás a kutyákra és a macskákra, de utóbbiak esetében a megoldás már úton van.
Ember

Lehet egy gyereknek kettőnél több biológiai szülője? A nem is olyan távoli jövőben talán igen

Negyven év múlva teljesen tudatosan választhatjuk majd ki, hogy a születendő gyermekünk milyen biológiai jellemzőkkel rendelkezzen, és az sem lesz probléma, ha valaki hetvenévesen szeretne gyereket vállalni - állítja Amy Webb jövőkutató.
Tudás

Kutatók hamarosan megkísérlik feltámasztani a mamutokat

A gyapjas mamutok nagyjából tízezer évvel ezelőtt tűntek el Európából, az utolsó rokonaik pedig körülbelül négyezer évvel ezelőtt haltak ki, egy új vállalkozásnak köszönhetően viszont elképzelhető, hogy ezek a hatalmas emlősök hamarosan ismét birtokba veszik a szibériai tundrát.
Tudás

Először engedélyezték CRISPR szerkesztésű búza szántóföldi termesztését Európában

Európában a génmódosított és - szerkesztett élelmiszerek nem örvendenek nagy népszerűségnek, de Nagy-Britanniában most mégis zöld utat kapott egy olyan búzafajta tesztelése, amelyben egy potenciálisan rákot okozó anyag, az akrilamid kialakulásához vezető összetevő mennyiségét csökkentették.
Bolygó

Brazília után Floridában is megjelentek a génmódosított szúnyogok

Az ötletgazda Oxitec vállalat így szabályozná egyes, a szúnyogok által terjesztett betegségek terjedését, ám lépése vitát váltott ki a lakosság és a szakértők körében.
Techno

A génszerkesztés új korszakába léptünk: immár ki- és be tudjuk a géneket kapcsolni

Az új CRISPR eljárás képes egy gén kifejeződését szabályozni, miközben magát a gént érintetlenül hagyja – ez egy teljesen új korszakot ígér, ami pont a legjobbkor jött.
Tudás

A tudomány világának legfontosabb hírei 2020-ban I. rész

2020 kiemelkedően nehéz és szomorú évének legnagyobb tudományos teljesítménye az egész emberiség Covid-19 vírus elleni koncentrált küzdelme volt. Szerencsére a tudomány egészét tekintve is számos nagyszerű, paradigmaváltó áttörés történt, melyeket több cikkben gyűjtöttünk csokorba.
Tudás

A génszerkesztés meghosszabbíthatja a genetikai betegségben szenvedők életét

Lehet szeretni, lehet utálni, de a CRISPR génmanipulációs eljárás ezúttal is odacsapott az asztalra: segítségével ugyanis sikerült meghosszabbítani  a progéria nevű ritka genetikai betegséget hordozó egerek életét. A progéria legfőbb tünete, hogy az öregedés jelei már a beteg első két életévében kimutathatóak.
Ember

Génmódosított disznók szerveit ültethetik emberekbe, már idén

Az USA-beli Revivicor vállalat kapott először engedélyt arra, hogy genetikailag módosított sertések szerveit ültessék be transzplantációra váró emberekbe. Ha az eljárás beválik, csökkenhetnek a hosszú várólisták, és minden bizonnyal számos élet válik megmenthetővé.
Techno

Az USA hírszerzési igazgatója szerint Kína génmódosított szuperkatonákat fejleszt

Az amerikaiak szerint Kína CRISPR-technológia segítségével faragna szuperhőst a hadsereg katonáiból.
Ember

Rettenetesen balul sült el a humán embrión végzett génmódosító kísérlet

A már sokszor használt CRISPR technológiával szeretett volna egy londoni labor génmódosítást végezni emberi magzatokon. A kísérlet olyan rosszul végződött, hogy teljesen megkérdőjeleződik az embriók génszerkesztésének a jövője.
Ember

Egy új felfedezés az immunrendszerről, talán minden rákot meggyógyíthat

A tudósok szerint az immunrendszerünk egy újonnan felfedezett mechanizmusát felhasználhatjuk az összes rákbetegség kezelésére.
Ember

A világ első génszerkesztett újszülötteinek orvosát három év börtönre ítélték

Lulu és Nana tavaly októberben látták meg a napvilágot Kínában. Ők a világ első újszülöttei, akiken előzetesen alkalmazták a CRISPR technológiát. A kezelőorvosukat elítélték tiltott orvosi tevékenység végzéséért.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.