Techno

Lecsapott a Halászsas, a világ leendő legnagyobb kvantumprocesszorának előfutára

Az IBM új kvantumprocesszort mutatott be: a cég szerint ahhoz, hogy a hagyományos számítógépek felvegyék a versenyt az Osprey teljesítményével, több klasszikus bitre lenne szükség, mint ahány atom található az univerzumban. De hány qubit kell valójában ahhoz, hogy a kvantumszámítógépek beváltsák a hozzájuk fűzött reményeket?
Tudás

Új qubit született, hogy megmentse a szupravezető kvantumszámítógépeket

A szupravezető technológia leggyakrabban alkalmazott qubitja, a transzmon kvantumbit a kvantumszámítástechnika igáslova, de egy új jelentkező a helyére pályázik.
Tudás

A fiú és az ő atomja: a világ legkisebb filmjének főszereplője néhány tucat szénmonoxid-molekula

Az IBM kutatói kilenc éve alkották meg a történelem első moziját, melynek főszereplője mindössze néhány darab atom. A film a Guinness Rekordok Könyvébe is bekerült.
Techno

Egyedül szelte át az Atlanti-óceánt az IBM autonóm robothajója

A mesterséges intelligencia által irányított napelemes trimarán 40 nap alatt tette meg a több ezer kilométeres utat.
Tudás

Mire használja majd az emberiség a jövőben a kvantumszámítógépeket?

Egyre több kvantumszámítógépet bocsátanak kereskedelmi forgalomba, de mire jó jelenleg és lesz majd jó a későbbiekben egy kvantumszámítógép?
Techno

Egyhetes üzemidőt ígér a telefonoknak a Samsung és az IBM új processzordizájnja

A vertikális elrendezés lehetővé teszi, hogy egységnyi helyen jóval több tranzisztort helyezzenek el, így Moore törvénye még jó ideig érvényes marad.
Techno

A Sas leszállt - bemutatta minden eddiginél nagyobb teljesítményű kvantumchipjét az IBM

Az Eagle teljesítménye túlszárnyalja a cég minden eddigi processzoráét és nem szimulálható a klasszikus számítógépeken Arvind Krishna, az IBM vezérigazgatójának elmondása szerint, de ez nem jelenti azt, hogy eljött a hagyományos számítógépek legsötétebb órája.
Tudás

Pont kerülhetett a kvantumvita végére - egyértelműen bizonyították a kvantumelsőbbséget

A kvantumelsőbbség vagy kvantumfölény a kvantumszámítógépek teljesítménybeli előnyét jelenti a klasszikus számítógépekkel szemben: ebben az évben két kísérletben is bizonyították, hogy az újfajta számítási módszer felül tudja múlni a hagyományos megoldásokat.
Techno

A fájdalom nyelvén tanul a mesterséges intelligencia, hogy új utat nyisson az egészségügyben

A fájdalom, különösen, ha hosszú távon él együtt vele az ember, mindig egyéni és személyre szabott, de a kezelések nem mindig azok. Új módszerek segíthetnek, hogy megváltozzon az idejétmúlt helyzet.
Techno

Kínáé a kvantumfölény

A legerősebb kvantumszámítógépet mostantól hivatalosan is Kínában gyártják, és jóval felülmúlja a korábbi kvantumfölény birtokos Google gépét.
Techno

A jövő számítógépe a Q System One képében megérkezett Európába és elindíthatja a kvantumforradalmat

Tegnap Németországban átadták a kontinens első kereskedelmi kvantumszámítógépét, a Q System One-t, ami 27 qubitos Falcon processzorral működik és úgy néz ki, mintha egyenesen a jövőből lépett volna elő.
Techno

Kvantumchipet terveztünk az IBM kutatójával

Zlatko Minev kvantumfizikus, aki 2019-ben 'megmentette' Schrödinger macskáját, most megmutatta, hogyan tudnak egyszerű halandók is kvantumchipet tervezni pár egyszerű lépésben.
Techno

Az évtized végére egymillió qubites kvantumszámítógép épül

Mit tud majd a kvantumszámítógép, amit nem tudnak a mai gépek? Segíthet új anyagokat feltalálni, energiahatékonyabb akkumulátorokat építeni, szimulálni a természet működését, hogy a molekuláris szerkezet tervezésével új gyógyszerek szülessenek.
Techno

Bejelentette az IBM, hogy két nanométeres chipet készítettek

Egy 2 nm-es processzorral felszerelt telefont mindössze négynaponta kellene tölteni.
Techno

Apróbb, de magabiztos lépésekkel törhet be hamarosan a kvantumszámítógép a pénzügyi világba

A Goldman Sachs szerint a szektorban öt éven belül megjelenhetnek a kvantumszámítógépek, de egyelőre kevesebbel kell beérni, mint amit ez a technológia ígér.
Tudás

Vajon valóban elbukik a Moore-törvény, vagy van még tovább?

Moore-törvénye évtizedekig az informatika világítótornyaként jelezte előre a technológiai fejlődés ütemét, a bukását sokan megjósolták, de eddig még mindig megúszta.
Tudás

Nyílt hozzáférésű kvantumszámítógép

A ma még nagyon ritka és nehezen elérhető felhő-alapú kvantumszámítástechnika egyre inkább a kvantumfeldolgozáshoz való hozzáférés alapvető módszerének számít. Most megérkezett az első nyílt hozzáférésű kvantumszámítás-kapacitás.
Techno

Az IBM pici, 4 bites számítógépekben látja a mesterséges intelligencia jövőjét

Hagyjuk meg a 64 bitet az embereknek, fejlesszünk egymillió qubites kvantumszámítógépeket a következő generációnak, a mesterséges intelligencia pedig érje be 4 bittel.
Tudás

Kína is elérte a kvantumfölényt

A Google tavaly ősszel érte el a kvantumfölényt, amikor Sycamore nevű kvantumprocesszoruk, három és fél perc alatt megoldott egy olyan a feladatot, ami a világ legerősebb szuperkomputerének, tízezer évig tartott volna. Kína tegnap szintén bejelentette a kvantumfölényt, kvantumszámítógépük tízmilliárdszor gyorsabb az amerikainál. Tíz. Milliárdszor. Gyorsabb.
Techno

Online elérhető, MI vezérelte, robotizált laboratórium az IBM-től

A szintetikus kémia továbbra is hagyományos tudományágnak számít a digitalizálás és az új technológiák terjedésének dacára. Az IBM Research Europe dinamikus tudóscsoportja ezen szeretne változtatni, olyan modern eszközök segítségével, mint a mesterséges intelligencia, a felhő-technológia és a robotika.
Tudás

Két nap alatt 77 lehetséges ellenanyagot talált a koronavírusra a világ leggyorsabb szuperszámítógépe

Hagyományos módszerekkel ez évekbe telt volna a kutatóknak, a számítógép valamivel gyorsabban megoldotta. Ez még korántsem jelenti azt, hogy megvan az ellenszer a világon végigsöprő járványra, de az IBM reményei szerint felgyorsíthatja a kutatásokat.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.