Tudás

Egy új kutatás szerint a középkor elején nem feltétlen voltak a nemi szerepek kőbe vésve

A következtetést egy 50 éve Finnországban talált sír újratanulmányozására alapozzák, és eszerint a nem bináris beállítottságú emberek akkortájt a közösség megbecsült tagjai lehettek.
Tudás

A középkori dobozágyak reneszánsza

A dobozágy, francia nevén a lit clos, egy bútorba épített ágy, és 600 évvel ezelőtt ez a fekhely nagy népszerűségnek örvendett, manapság pedig nem várt reneszánszát éli, igaz, ma már nem csak ugyanazért viszik, mint annak idején.
Tudás

Továbbfejlesztették a középkori Magyarország digitális atlaszát

A megújult térképszoftver-adatbázis az egykori Magyar Királyság részletes térképét tartalmazza a középkor végén, az 1500-as években.
Tudás

Vírustagadók és szabálykövetők napjainkban vs. a középkori Japánban

Azt gondolnánk, a világ hatalmasat fordult az elmúlt évek alatt, de...
Tudás

Hogyan harcoljunk a középkori szuperhőssel, a páncélos lovaggal?

A fegyverek és védelmi eszközök folyamatos versengése végigkísérte az emberi történelmet. Ez utóbbiak egyik (sokáig utolsó) aranykora pedig az acélból készített lemezpáncélok megjelenése volt a lovagkorban. Na de mit tegyünk, ha épp ki akar nyírni minket egy deli lovag?
Tudás

Mese habbal, vagy a középkori ember tényleg irtózott a fürdéstől?

A középkor és a rendszeres fürdés első hallásra Makó-Jeruzsálem távolságúnak tűnik, pedig a korabeliek komolyan vették a tisztálkodást, gyakran túlságosan is.
Tudás

Mit műveltek Magyarországon a strigák és a maleficák?

Hányféle boszit tartottak számon, és közülük Magyarországon miért csak az egyiket üldözték?
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.