Techno

Néhány nap alatt háromezerszeresére ugrott egy kriptovaluta értéke, de a tulajdonosai nem sokáig örülhettek

Aki múlt szerdán négy forintért vett Squid tokent, ma csaknem 12 ezer forintért adhatná el, de számos tulajdonos arról számolt be, hogy nem tudta eladni a kriptovalutáját.
Techno

Új rekordot döntött a bitcoin árfolyama, de mi következik ezután?

Elemzők szerint jelentős emelkedés, de gyors összeomlás is követheti az elmúlt napokban tapasztalt fellendülést.
Tudás

Kína teljesen betiltotta a kriptovalutákkal való kereskedést

Az ázsiai országban hivatalosan már 2019 óta tilos bitcoinnal és más kriptovalutákkal kereskedni, de a Kínai Népbank most igyekszik bezárni a kiskapukat is.
Techno

A legújabb foglalkozás: kriptotárcajelszó-helyreállító

Egy apa-fia páros ilyen vállalkozást indított, és volt, hogy több mint hetvenmillió forintnyi, elveszettnek hitt pénzt szerzett vissza a tulajdonosának.
Techno

Egy hacker száznyolcvanmilliárd forintnyi összeget lopott kriptovalutában, majd elkezdte inkább visszafizetni

Egy hacker a Poly Network sebezhetőségét kihasználva több mint 600 millió dollár értékű kriptovalutát lopott. Azonban egy nap sem telt el, és elkezdett mindent szépen visszafizetni.
Techno

Így keresett egy tizenkét éves srác közel ötvenmillió forintnak megfelelő összeget NFT-kkel

A titok a fura bálnákban keresendő.
Techno

Elképzelhető, hogy a bitcoin atyja megszabadult a bitcoinja egy részétől, a dogecoin atyja pedig nekiment a kriptovalutáknak

9 éves bitcoin-tárcák aktiválódtak, az Elon Musk által felkapott dogecoin alapítója pedig keményen beleállt a kriptovalutákba.
Techno

Soros György cége bitcoinnal is kereskedik mostantól

Pedig Soros korábban kifejezetten a kriptovaluták ellen érvelt.
Techno

Egy titokzatos honlap szerint a John McAfee által őrizgetett, botrányos titkok huszonnyolc napon belül kiderülhetnek

Mindezt azért messze nem kell készpénznek venni, McAfee halálát legalább annyira szegélyezik az összeesküvés-elméletek, mint az életét. Cikkünkben most ezeket az elméleteket vesszük át, és hogy mi történt az elmúlt pár napban mindezzel kapcsolatban.
Techno

Heteken belül már kriptopénzt is bányászhatunk a Norton vírusirtónkkal

Ráadásul mindezt biztonságosan és egyszerűen, a cég ígérete szerint.
Techno

Kelet-Európában is egyre nagyobb az érdeklődés a Bitcoin iránt, de még kevesen ruháznak be kriptovalutára

A statisztikák azt mutatják, hogy Oroszország és Ukrajna tölti be a régióban a vezető szerepet a kriptopénz adaptációjában, a Rakétán végzett házi felmérésünk szerint nálunk még kevesen szálltak be a kriptobizniszbe, a legtöbben nem is tervezik a Bitcoin vásárlást.
Techno

A Bitcoin rejtélyes kitalálója immár az egyik leggazdagabb ember a világon

Már ha a „Satoshi Nakamoto” álnév egyetlen embert, és nem egy csapatot jelöl, mert biztosan semmit sem tudunk kijelenteni vele kapcsolatban azon kívül, hogy ha él, és hozzáfér a vagyonához, akkor immár piszkosul gazdag.
Techno

Blockchain, hotelek és aktív jelenlét a konzolokon – ilyen jövőt épít az Atari

Az Atari tele van ambiciózus tervekkel, melyek a cég legendás múltjára építenek retro-neon jövőt a videójátékok világán kívül és belül, és most ennek szellemében alakították át a céget is.
Techno

Úgy, ahogy van betilthatják a kriptovalutákat a világ második legnépesebb országában

Egy törvénytervezet szerint nem lehet kibocsátani, bányászni, adni-venni és birtokolni sem.
Tudás

Hogyan adózzunk a Bitcoin és más kriptovaluták után?

A kriptovaluták Magyarországon nem számítanak pénznek vagy fizetőeszköznek, adózni viszont kell az ebből származó jövedelem után, ha átváltjuk fiat pénzre. A kriptovaluták adózása nem bonyolult, de jobb, ha néhány szabállyal tisztában vagyunk.
Techno

Butch Cassidy ma egy észak-koreai hekker lenne, aki bankok helyett bitcoin-tárcákat fosztogatna

A kriptovaluta-lopás egyre nagyobb üzlet, ami ellen egyelőre a hatóságok sem tudnak hatékonyan fellépni. Észak-Koreának már komplett hekkercsapata van, akik millió dolláros nagyságrendben lopják a bitcoint, ezzel pedig az országra kivetett szankciók hatékonysága is megkérdőjeleződik.
Techno

A Facebooknál is értékesebb idén a bitcoin

Az új év második napján a Bitcoin áttörte a 30 ezer dolláros határt, cikkünk születésekor pedig bő 34 ezer dollárt kell fizetnünk egyetlen egyért a digitális eszközből. A kérdés az, hogy meddig tarthat a mostani emelkedés, mielőtt jön az összeomlás, ha egyáltalán jönnie kell.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.