Űr

Megérkeztek a Földre az ősi kőzetek, amelyek akár az élet eredetéről is árulkodhatnak

Az OSIRIS-REx 300 millió kilométerről hozta el a Bennu aszteroidáról gyűjtött kőzetmintákat, majd az értékes rakománytól megszabadulva azonnal tovább is indult egy másik kisbolygó felé.
Űr

Elkészültek az első felvételek a hazafelé tartó OSIRIS-REx-ről, ami egy aszteroida mintáit hozza a Földre

Az OSIRIS-REx misszió során a Bennu aszteroidáról vett mintákat szállítja a Földre a NASA űreszköze, majd húsz perccel a szállítmány elengedése után halad is tovább az Apophis felé újabb küldetésére.
Űr

Ha letérítik a pályájáról a Földet veszélyeztető aszteroidát, ez lesz hozzá az első lépés

A Bennu aszteroida relatíve esélyesen becsapódhat a Földbe – ha ez megtörténne, az 22 atombomba robbanásával érne fel. A NASA nem kockáztat, így az is felmerült, hogy letérítik az égitestet a jelenlegi, ütközésveszélyes pályáról.
Űr

A NASA szerint minden eddigi feltételezés hibás volt a Bennuról

Az aszteroida felszíne ugyanis olyan, mintha pingpong labdákkal lenne tele, emiatt egy hasonló égitest a bolygónkra is másféle fenyegetést jelenthet.
Űr

Kína hatalmas rakétákkal hárítaná el a Földet fenyegető aszteroidákat

Kínai kutatók 23 szimultán rakétakilövéssel képesek lennének eltéríteni egy Földet fenyegető aszteroidát a szimulációk szerint.
Tudás

A tudomány világának legfontosabb hírei 2020-ban II. rész

Folytatjuk 2020 nagy tudományos felfedezéseinek és eredményeinek bemutatását, mai összeállításunkban szerepel egy ritka ökológiai örömhír, egy megoldás a bolygót ellepő műanyagszennyezés leküzdésére, egy fizikatudományi áttörés, és két történelmi hír az űrkutatás világából.
Űr

A NASA újabb nagy felfedezést tett a Bennu aszteroidán, ami épp a halálba pörgi magát

Miután évekig tartó keringés után begyűjtötte a Bennu aszteroida mintáit, a NASA Osiris-Rex űrhajója újabb meglepő felfedezést tett.
Űr

Annyi mintát gyűjtött be az Osiris-Rex, hogy az problémát is okozhat

Az Osiris-Rex megközelítette a Bennu kisbolygót, és a begyűjtött kőzetmintákkal jövőre indul vissza a Föld felé. A küldetés teljes siker. Sőt talán túl sikeres is volt, mert lehet, túl sok mintát gyűjtöttek be, és ezért a szonda elveszti majd ezek számottevő részét.
Űr

Már videón is látható, ahogy a NASA űrszondája leszáll egy aszteroidára és begyűjt belőle egy keveset

Az élő közvetítésben csak egy animációt láthattunk arról, ahogy az Osiris-Rex leszáll a Bennura, most viszont a NASA közzétette a videót is arról, mi történt a 350 millió kilométerre található kisbolygón.
Űr

Eredményes volt a NASA történelmi küldetése, kőzetmintákat gyűjtöttek egy aszteroidából

Az Osiris-Rex űrszonda szerdán, magyar idő szerint 0.10-kor megközelítette a Bennu kisbolygót, a begyűjtött kőzetmintákkal pedig 2023-ban tér majd vissza a Földre.
Űr

Jövő héten beteljesedik a NASA történelmi küldetése

Ha minden a tervek szerint megy, az Osiris-Rex űrszonda magyar idő szerint szerdán negyed 1-kor fog leereszkedni a Bennu kisbolygóra, hogy talajmintákat szerezzen az égitestről. Viszont van néhány aggasztó előjel.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.