A Schmidt Óceán Intézet Falkor kutatóhajóján, ausztrál tudósokból álló csapat az északi Nagy-korallzátonyt körülvevő tengerfenéket térképezte fel, amikor egy hatalmas, több mint 1640 méter magas “korall felhőkarcolóra” bukkantak. Ez az első ilyen jellegű képződmény, melyet több mint 120 év távlatában felfedeztek. A szeparálódott zátonyként ismert, frissen felfedezett koralltorony, egyike a régióban jelenleg összesen ismert nyolcnak. Ezek a természetes struktúrák létfontosságú élőhelyeket biztosítanak az olyan lények számára, mint a teknősök és a cápák, amelyek a Nagy-korallzátony szomszédságában lévő mély vizekben élnek. A csapat feltérképezte a zátonyt, és számos életformát azonosítottak az ökoszisztémában. Összegyűjtöttek a kőzet-, üledék- és organizmusok mintáit, melyeket laboratóriumokba küldtek elemzés céljából.
Valószínűleg még évekig érkeznek majd folyamatosan a további felfedezések a zátony élővilágával kapcsolatban, de a képeket és videókat tanulmányozó taxonómusok már most is több új halfajt azonosítottak. Wendy Schmidt, a Schmidt Óceán Intézet társalapítója sajtóközleményben értékelte a tengertudomány világának forradalmi felfedezését: "Az új technológiáknak köszönhetően, melyek szemünkként, fülünkként és kezünkként működnek az óceán mélyén, sokkal többet vagyunk képesek felfedezni, mint valaha.”
Egy új megoldás, ami az Egyesült Királyságban működő Enzim Innovációs Központ és a Coloradoban található Nemzeti Megújuló Energia Laboratórium kutatóitól származik. Az újonnan kifejlesztett enzimek az egyszer használatos palackokban, valamint ruhákban és szőnyegekben egyaránt felhasznált műanyagot, az úgynevezett polietilén-tereftalátot (PET) bontják le kémiai építőköveikké.
Ha megoldjuk majd az ipari felhasználást, az enzimek 300 millió tonna olyan új műanyagon rághatják át magukat, melyet az emberiség évente frissen létrehoz, lehetővé téve a gyártók számára, hogy ugyanazt a műanyagot újra és újra felhasználják, bár ez talán nem a legjobb irány a fejlődéshez. Ez ugyanakkor csökkentheti a fosszilis üzemanyagok iránti igényünket is, amire új műanyagok előállításához van ma szükség.
A küldetés a SpaceX emberi űrrepülést lehetővé tevő képességeinek első éles tesztje volt, és jól sikerült. A Crew Dragon kapszula a Föld pályájára állította Bob Behnkent és Doug Hurley-t, majd dokkolt a Nemzetközi Űrállomáson. Miután két hónapig odafent éltek és dolgoztak a futballpálya méretű űrlaboratóriumban, Behnken és Hurley visszamásztak az űrhajóba és hazatértek a Földre, ejtőernyővel landolva a Mexikói-öbölben. A misszió sikere a NASA és kereskedelmi partnerei évtizedes erőfeszítésének gyümölcse volt annak érdekében, hogy helyreállítsa az Egyesült Államok képességét saját űrhajósainak űrbe juttatására.
Ugyanakkor ez volt a SpaceX vállalat első hivatalos személyszállító megbízása, melyet a NASA megrendelésére teljesítettek. Az indítás előtti héten az űrügynökség befejezte a SpaceX rakétájának, űrhajójának és műveleteinek átvizsgálását, és hivatalosan tanúsították az emberi űrrepülésre alkalmas rendszert. Ezek után egy Falcon 9 rakéta új Crew Dragon kapszulát állított pályára Mike Hopkins, Victor Glover és Shannon Walker űrhajósokkal, valamint a japán űrügynökség, a JAXA asztronautájával, Soichi Noguchival. Az űrhajósok körülbelül hat hónapig készülnek az ISS-en maradni, a küldetés pedig az első volt hat teljes legénységgel lefolytatandó oda-vissza útból, melyre a NASA leszerződött a SpaceX-el.
A Bose-Einstein kondenzátumok (BEC-ek) létezését Albert Einstein és Satyendra Nath Bose indiai matematikus majdnem egy évszázaddal ezelőtt jósolták meg. Ezek akkor képződnek, amikor egyes elemek atomjait még a csillagközi térben uralkodónál is alacsonyabb hőmérsékletre, abszolút nulla fokra hűtik (mínusz 273,15 Celsius fok) és néhány millió atomból áll. Ezen a ponton az atomok egyetlen entitássá válnak, kvantumtulajdonságokkal, ahol az egyes részecskék az anyag hullámaiként is funkcionálnak.
Az anyag ötödik állapotának is nevezett kondenzátum létrehozásával a kutatók könnyebben tanulmányozhatják a kvantumvilág jelenségeit, egy olyan szubatomi birodalmat, amelyben minden amit látnak, kisebb, mint egyetlen atom. A BEC-ek hidalják át a makroszkopikus világ - melyet olyan erők dominálnak, mint például gravitáció - és a kvantummechanika által irányított mikroszkopikus sík közötti szakadékot.
BEC-et már 25 éve képesek vagyunk létrehozni a Földön, de a gravitáció miatt nehéz őket tanulmányozni, mivel annak hatására a másodperc egy tört része alatt eltűnnek. A NASA tudósainak egy csoportja 2020 június 11-én tett közzé egy tanulmányt, ami feltárta, hogy az ISS-n működő Cold Atom Lab-ben sikeresen hoztak létre BEC-et mikrogravitációban. Ez lehetőséget adott a kutatóknak arra, hogy hosszabb ideig vizsgálják az ultrahideg anyagot, mint az a Földön lehetséges lenne.
A kutatócsoport vezetője, David Aveline elmondta: “A BEC-ek mikrogravitációjának vizsgálata számos kutatási lehetőséget nyitott meg. A potenciális alkalmazások az általános relativitáselméleti tesztektől, a sötét energia és a gravitációs hullámok keresésétől az űrhajók navigálásáig, a hold és más égitestek felszín alatti ásványainak feltárásáig terjedhet.”
Az Osiris-Rex névre keresztelt misszió 2016-ban indult, és 2018- ban érte el a Bennu aszteroidát. Az űreszköz az elmúlt két évben az űrszikla körül keringett, adatokat gyűjtött, és előkészült, hogy mintákat vegyen a felszínről. A szonda végül október 20-án teljesítette ezt a feladatot, leereszkedett Bennura, por és a szikla-örvényt kavart, melyet követően annyi aszteroida-anyag landolt a szonda gyűjtőeszközében, hogy néhány napig még az az űrbe is szivárgott. A NASA-nak sikerült biztosítani 0,9 kilogramm anyagot, és ha minden jól megy a szonda 2023-ban vissza is hozza majd azt a Földre. A minták új titkokat tárhatnak fel naprendszerünk keletkezésével kapcsolatban, utalhatnak a Földi élet eredetére, és segíthetnek a NASA-nak felkészülni az aszteroidák erőforrásainak kitermelésére irányuló jövőbeli erőfeszítésekre.
A japán JAXA Hayabusa-2 küldetés a Ryugu aszteroidára látogatott, egy nagyjából egy kilométer széles űrsziklára, mely mindeközben 211 millió kilométerre haladt el a Naptól. A szonda februárban szállt le Ryugura, hogy felszíni mintákat gyűjtsön az aszteroidáról. Két hónappal később, a következő lépésben egy rézlemez és egy doboz robbanóanyag segítségével 10 méteres krátert robbantott Ryugu-ba. Ez meglazította a sziklákat és a felszín alatti anyagot, majd 2019 júliusában a Hayabusa-2 ismét leereszkedett, és felkavarta a törmeléket. Az űrhajó 2020 december 6-án Ausztrália felett ledobta az aszteroida mintát. Ez lett a világ első olyan világűrből érkezett, és a Földre visszajuttatott anyagmintája, mely egy aszteroida felszíne alól származik. A tudósok úgy vélik, hogy ez a kőzet olyan régi lehet, mint a Naprendszerünk, és új nyomokat tárhat fel a földi élet eredetéről.
A kínai Csang'o-5 küldetés célja az volt, hogy kőzeteket és talajmintákat hozzanak vissza a Földre a Hold felszínéről, még 2020 vége előtt. A szonda végül sikerrel teljesítette a küldetését, és 2020 december 16-án visszatért a Földre a Holdról felszedett kőzet és talajminta rakományával. Az anyagokat tartalmazó kapszula Belső-Mongóliában ért földet. Több mint 40 év telt el azóta, hogy az amerikai Apollo és a szovjet Luna missziók hazahozták mintáikat a Holdról. "Ez egy igazán merész küldetés volt" - mondta David Draper, a NASA vezető tudóshelyettese a New York Times-nak . Úgy gondolják, hogy az a régió, melyből a Holdra szállt robot mintákat vett, 1,2 milliárd éves, közel 2 milliárd évvel fiatalabb, mint bármely másik holdi régió, amelyből az ember korábban valaha mintát vett. A Hold-minták tanulmányozása a Földön javíthatja a tudósok megértését a fiatalabb holdi régiók életkoráról és a Hold vulkanikus tevékenységének történetéről.
A tudomány tavalyi kiemelkedő eredményeit bemutató sorozatunk, holnap reggel újabb cikkel folytatódik.
(Kép: JVA, NASA, JAXA)