Techno

Ez a tanítható készülék állítólag okosabb, mint egy telefon

A Rabbit R1 a készítői szerint nem csak tökéletesen megérti, amit mondunk neki, de arra is képes, hogy a szokásaink alapján megtanulja, hogyan kell működnie.
Techno

A Sony a Siemens-szel fogott össze, hogy lenyomják a februárban érkező Apple-sisakot

De az Asus is bejelentett egy Vision Pro-versenytársat a Las Vegas-i CES kiállításon.
Techno

Átlátszó tévékkel futnak neki 2024-nek a világ legnagyobb tévégyártói

A Las Vegas-i Consumer Electronics Show-n a Samsung és az LG is bemutatott egy átlátszó tévét, a két koreai elektronikai óriás azonban egészen más megközelítéssel futott neki az új termékkategóriának.
Techno

Lázat és véroxigént mér, EKG-t készít és sztetoszkópként is működik a Withings egészségügyi svájci bicskája

A BeamO-t Las Vegasban, a CES-en mutatták be.
Techno

Bármilyen üvegfelület holografikus kijelzővé válhat a Zeiss jövőbe mutató megoldásának köszönhetően

A német vállalat egy olyan technológiáról rántja le a leplet a jövő héten kezdődő CES-en, ami állításuk szerint legalább olyan meghatározó lesz a holografikus kijelzők területén, mint amilyen a könyvnyomtatás feltalálása volt az írott szövegek szempontjából.
Techno

Szobadísznek is beillő miniprojektort mutatott be az LG

A CineBeam Qube elfér a két tenyerünkben, de akár 120 colos képátlójú képet is képes kivetíteni 4K-s felbontásban.
Garázs

Hamarosan kiderül, milyen eVTOL-t és hozzátartozó leszállóhelyet épít a Hyundai

A Hyundai fejlett légi mobilitási részlege, a Supernal a 2024-es CES-en egy teljes eVTOL repülőteret felépít és bemutatja a saját fejlesztésű légi járművét is.
Techno

Ez a kijelzőtechnológia válthatja le az OLED-et és az LCD-t

A NanoLED technológiánál nincs szükség se organikus diódákra, se pedig háttérvilágításra, hiszen maguk az elektromosan aktivált kvantumpontok alkotják a pixeleket. Az eredmény egy csúcsminőségű kijelző, amit az egyszerűsége miatt elméletben jóval olcsóbb legyártani, mint a ma elterjedt paneleket.
Techno

Se konnektorra, se távirányítóra nincs szükség a Displace moduláris tévéjéhez

A Displace TV vezeték helyett akkumulátorokkal működik, távirányító nélkül vezérelhető és nagyjából bármilyen felületre rögzíthető fúrás és csavarozás nélkül.
Techno

A forradalmi okos szemmaszk, ami segít jobban aludni

A SomaSleep-en használt érzékelők teljesítménye miatt az eszköz jelentősége nem csak az alváskutatás szempontjából nagy, hanem a VR szemüvegeknél is áttörést jelenthet.
Techno

A Samsung bemutatta a hűtőt, amin egy kisebb tévé méretű kijelzőn filmeket is lehet nézni

A jövő hűtői nem csak figyelik, hogy melyik élelmiszer fogyott el és receptajánlatot készítenek a meglevő alapanyagok alapján, hanem a kedvenc sorozatainkat is lejátszák. A 2023-as CES-en a Samsung az okoshűtőinek még fejlettebb verzióját is bemutatta.
Techno

Elektronikus szem segíthet a vakság kezelésében

Statisztikák szerint a világon csaknem 40 millió olyan ember él, aki egyáltalán nem lát, számos előrejelzés szerint pedig ez a szám a következő évtizedekben drasztikusan emelkedni fog. Nem véletlen, hogy világszerte egyre több cég és kutatóintézet dolgozik a látás visszaállítását célzó megoldásokon, például olyan mesterséges retinák fejlesztésével, amelyek pótolják a fény érzékeléséért felelős, elhalt idegeket.
Techno

Kistestvére született a legendás ThinkPad laptopoknak: íme a ThinkPhone

Még az ikonikus piros pötty is helyet kapott rajta.
Techno

Hamarosan jönnek a laptopok, amelyek szemüveg nélkül is képesek háromdimenziós képek megjelenítésére

Az Asus a CES szórakoztatóelektronikai kiállításon rántotta le a leplet a legújabb fejlesztéséről, az Asus Spatial Visionről, ami egy olyan OLED kijelzőt takar, amely képes három dimenzióban megjeleníteni a tartalmakat, ehhez pedig sem szemüvegre, sem másmilyen kiegészítőre nincs szükség.
Garázs

Bemutatták a Sony és a Honda első közösen tervezett autóját

A Sony Honda Mobility közös márkájának, az Afeelának egyelőre csak a prototípusa volt ott a Las Vegas-i CES-en, de az ígéretek szerint 2025-re érkezik a szériaváltozat is.
Techno

Lassacskán beérik a Samsung forradalmi tévétechnológiája

A koreai gyártó 2023-ban kettő, az eddigieknél kisebb MicroLED-es tévét is piacra dob, igaz, az áruk miatt az ilyen kijelzővel ellátott készülékek a hétköznapi felhasználók számára várhatóan még hosszú évekig nem lesznek valódi alternatívái az OLED-nek és az LCD-nek.
Techno

Ha lassan is, de jönnek a piacra a hajlítható kijelzős laptopok

A Lenovo ThinkBook X1 Fold után több mint két évvel az Asus is elérkezettnek látta az időt, hogy piacra dobjon egy olyan laptopot, aminek a kijelzője kettéhajtható. A Zenbook 17 Folddal kapcsolatban nem az a kérdés, hogy hasznos-e a technológia, hanem hogy lehet-e ma úgy árazni egy hajlítható kijelzős laptopot, hogy annak valódi piaca legyen.
Techno

Élőben is megmutatta magát a világ legemberszerűbb robotja

A CES szórakoztatóelektronikai kiállítás látogatói már élőben is találkozhattak Amecával, amelynek gesztusai, reakciói annyira emberszerűek, amilyet korábban még nem láttunk.
Techno

Az önvezető autók technológiája segíti a vakok tájékozódását

A Biped nevű svájci vállalat a múlt héten megendezett CES szórakoztatóelektronikai kiállításon mutatta be azt az eszközt, ami térbeli hangokkal segít a látássérülteknek az önálló közlekedésben.
Techno

A Samsung és a Sony nyitották meg a tévéháború következő frontját

Amíg a tavalyi évben viszonylag nehéz volt eldönteni, hogy melyik volt a Consumer Electronics Show legfontosabb bejelentése tévés témakörben, idén meglehetősen egyértelmű a helyzet: a QD-OLED olyan helyzetet teremt, amilyen eddig még nem volt.
Garázs

Robotautóverseny már létezik, csak egyelőre borzasztóan unalmas

Max Verstappennek egyelőre nem kell aggódnia, hogy a robotok elveszik a munkáját.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.