Tudás

Rászabadították a teljes internetet a ChatGPT-re

A chatbotnak már nem csak a béta változata fér hozzá az aktuális weboldalakhoz.
Techno

Már a jövő hónapban leleplezhetik “Athena”-t, a Microsoft mesterséges intelligencia chipjét

A chipet már fejlesztik egy ideje, és egy beszámoló alapján a bemutatása sincs messze – a Microsoft célja az lehet, hogy csökkentse a függését az NVIDIA chipjeitől.
Techno

Az iPhone megalkotója a ChatGPT atyjával dolgozik együtt az okostelefonok utódján

Jony Ive és az OpenAI vezérigazgatója, Sam Altman a hírek szerint olyan projekten dolgoznak, ami nyugdíjba küldhetné az okostelefonokat, a tervükre pedig már egymilliárd dolláros támogatást is sikerült szerezniük a japán SoftBanktől.
Techno

A CIA már fejleszti a saját ChatGPT-jét

Az amerikai hírszerzés hangsúlyozta, hogy az eszköz a politikai döntéshozók és a nyilvánosság számára nem lesz elérhető, a CIA ugyanis szigorúan betartja az amerikai adatvédelmi törvényeket.
Techno

A ChatGPT megtanult beszélni és látni

Legalábbis a szoftvert fejlesztő OpenAI így nyilatkozik a chatbotjuk új képességeiről.
Techno

Ezzel a szolgáltatással az összes mesterséges intelligencia chatbotot elérhetjük egy helyen

A Poe szeretne lenni "az MI-korszak webböngészője".
Techno

Lara Croft öntudatra ébredt az MI segítségével, és az eredeti Tomb Raidert magától viszi végig

Egy projekt keretében több mesterséges intelligencia program segítségével lényegében robottá alakították az 1996-os Tomb Raider játék főhősét, Lara Croftot. Lara személyiségét például a ChatGPT szolgáltatja, de emellett az eredeti hangján kommentálja az eseményeket, és tudatában van annak, hogy egy videójáték főszereplője.
Techno

Az IBM-nél hipnotizálták a ChatGPT-t, hogy veszélyes, illegális tanácsokat adjon a felhasználóknak

A kutatók a módszerüket az Eredet című film álom-az-álomban technikájához hasonlítják.
Techno

Nem butult el a ChatGPT, noha egy friss kutatás alapján sokan erre következtettek

Az OpenAI mesterséges intelligenciája márciusban még 98%-ban adott helyes választ egy matematikai kérdésre, júniusban viszont már mindössze csak 2%-os pontossággal tudott válaszolni - állítják egy frissen megjelent tanulmány szerzői, amiből sokan azt a következtetést vonták le, hogy a ChatGPT butább lett, mint volt. Azonban a helyzet ennél jóval árnyaltabb.
Techno

Már Magyarországon is elérhető a Google chatbotja

A Google az Európai Unió országaiban is elérhetővé tette a ChatGPT konkurenciájának szánt Bardot, ami már hangosan is tud válaszolni a kérdéseinkre.
Garázs

A ChatGPT-vel felszerelt bicikli beszélget tulajdonosával útközben

A Urtopia e-biciklije hasznos információkat is tud szolgáltatni tulajdonosának, de egy egyszerű csevegés lebonyolítására is alkalmas.
Techno

Több európai nagyvállalat tiltakozik az EU mesterséges intelligenciát érintő jogszabálya ellen

A vezetők szerint a generatív mesterséges intelligencia rendszerekkel kapcsolatban támasztott szigorú követelmények miatt a fejlesztőcégek teljesen kivonulhatnak az európai piacról.
Techno

Korlátozzák a ChatGPT használatát az amerikai Képviselőházban

A testületben dolgózk ezentúl kizárólag a ChatGPT előfizetéses verzióját használhatják majd esetenként, de nem építhetik be a mindennapi munkafolyamataikba.
Techno

Újabb előrelépés az EU mesterséges intelligenciát szabályozó jogszabályával kapcsolatban

A törvény betiltja például a köztereken, mesterséges intelligenciával végzett biometrikus azonosítást, érzelemfelismerést, de szigorú átláthatósági követelményeket támaszt a ChatGPT-hez hasonló rendszerekkel szemben is.
Techno

Eltöltöttünk egy délutánt a ChatGPT-vel a BME-n

Elveszi-e a munkahelyünket, elhozza-e a világvégét a generatív mesterséges intelligencia, vagy épp ellenkezőleg, munkahelyeket teremt, és új korszakot nyit előttünk? Ennek jártunk utána a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem hétfői eseményén.
Techno

Negyvenperces istentiszteletet tartott egy mesterséges intelligencia Németországban

Bajorországban, Fürth-ben, a Német Egyházi Napok részeként.
Techno

A ChatGPT megtervezte első saját robotját

A gép-ember együttműködés lehetőségeket és kockázatokat is tartogat, a legrosszabb forgatókönyv szerint mérnökből utasításokat követő dolgozóvá alakítja az ember szerepét.
Techno

Így lehet idegen nyelvet gyakorolni a ChatGPT-vel

Discordon keresztül elérhető a szolgáltatás és huszonöt nyelven beszél.
Techno

Egy ügyvéd a ChatGPT-vel íratott bírósági beadványt, ami tele volt hamis információval

Az ügyvéd azt nyilatkozta, „nem volt tudatában annak a lehetőségnek, hogy a chatbot által generált tartalom hamis lehet”. A bíró ezután meghallgatást rendelt el, ahol majd a ChatGPT-t használó ügyvéd büntetését mérlegelik.
Techno

Júniusban beépül a Windows-ba a ChatGPT

Még az operációs rendszer beállításait is kezelhetjük majd szabadszavas parancsokkal.
Techno

Megérkezett az ingyenes ChatGPT alkalmazás, de egyelőre csak Apple eszközökre

A hivatalos ChatGPT alkalmazás segíthet megakadályozni majd, hogy az emberek bedőljenek az olyan hamis, adathalász alkalmazásoknak és weboldalaknak, amelyek a ChatGPT-hez mobilon keresztüli hozzáférést ígérnek.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.