Űr

Már az űrállomáson való életet is kipróbálhatták a magyar űrhajósjelöltek

Ha minden a tervek szerint alakul, akár már idén újabb magyar asztronauta juthat el a világűrbe. Bár az, hogy ki utazhat az ISS-re az Ax-5 misszió tagjaként, egyelőre nem derült ki, a négy jelölt egy hatnapos szimuláció keretében már ízelítőt kapott abból, hogy milyenek lesznek a hétköznapok a Nemzetközi Űrállomáson.
Űr

Íme a négy magyar űrhajósjelölt, akik közül egy majd a Nemzetközi Űrállomásra megy

Abban, hogy a négy magyar közül végül ki lesz az, aki az űrbe jut 2024-ben, az amerikai szakemberek szava lesz a döntő.
Űr

Már jövőre magyar űrhajós indulhat a Nemzetközi Űrállomásra

A százmillió dollárból megvalósuló küldetés keretében az űrhajós 12 magyar fejlesztésű eszközt fog tesztelni és további nyolc, magyar egyetemek által kidolgozott kísérletet fog elvégezni, emellett pedig más ESA-tagországok megbízásait is teljesíti majd.
Űr

Egyelőre biztos nem megy magyar űrhajós a Holdra

Az Európai Űrügynökség szerdán bejelentette azoknak a kiválasztottaknak a névsorát, akik egy másfél éves folyamat lezárásaként hamarosan megkezdhetik az űrhajósképzést, ezáltal pedig a jövőben lehetőségük nyílhat eljutni nem csak a Nemzetközi Űrállomásra, de akár a Holdra is. A névsorban magyar jelentkezőt hiába is keresnénk, más szempontból viszont történelminek is tekinthető a bejelentés.
Űr

A magyar találmány, ami nélkül az emberiség biztos nem jut el a Marsra

2036 előtt erre amúgy sincs reális esély Zábori Balázs szerint, aki a Magyar Tudományos Akadémián szervezett előadáson beszélt többek között arról is, hogy miért nincs kizárva, hogy 2030-ig magyar űrhajós lépjen a Holdra és hogy miért tekinthetjük a Lunar Gatewayt inkább űrhajónak, mint űrállomásnak.
Űr

Így jelentkezhet a Magyar Űrhajós Programba az, aki a legújabb magyar kutatóűrhajós szeretne lenni

2022 január 31-éig lehet beadni a jelentkezési lapokat, a feltételek nem is olyan szigorúak, de a kiegyensúlyozott, minden körülmények között stabil jellem például egyértelmű elvárás. Négy jelentkezőt választanak ki: egy űrhajósjelöltet, egy fő tartalékost, és két biztonsági tartalékost, előbbi kettő Houstonban az Axiom Space kiképzésén vesz majd részt.
Űr

A SpaceX viheti az űrbe a második magyar űrhajóst

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy Magyarország néhány éven belül asztronautát szeretne küldeni a Nemzetközi Űrállomásra, de most több fontos részlet is kiderült a projektről.
Űr

Öt év múlva újra lesz magyar űrhajós

Szijjártó Péter az Európai Űrügynökség (ESA) sevillai konferenciáján jelentette be, hogy 2024-ig embert küldünk az ISS-re.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.