Techno

Tokió lett a világ leginnovatívabb városa, Budapest is az ötszázas listán

A győzelmet főképp a technológia intenzív alkalmazásnak, a digitális képességeknek és a járvány ideje alatt mutatott teljesítménynek köszönhetik. A globális 100-as lista számos további érdekességet is tartogatott.
Bolygó

Megjelent a Magyar Telekom 2020 évi fenntarthatósági jelentése

A Telekom 2016-tól 2020-ig tartó időszakra vonatkozó jelentés a digitális fenntarthatóságról, klímavédelemről, esélyegyenlőségi és sokszínűségi lépésekről szól, beleértve a 2020-as év koronavírus járvány okozta kihívásait is.
Techno

Japánban bevezetés előtt állnak a postai kézbesítőrobotok, de globális piacuk is szélsebesen nő

A robotokkal végzett postai szolgáltatásokat számos helyen tesztelik már, az ilyen megoldások költségkímélőek, csökkenthetik a kézbesítők sérülésének kockázatát, és egyelőre amiatt sem kell aggódni, hogy bárki elveszítené a robotok miatt a munkahelyét.
Ember

Két újabb kínai vakcinát engedélyeztek Magyarországon

Vészhelyzeti használati engedélyt kapott Magyarországon a kínai CanSino Biologics koronavírus vakcinája. A Sinopharm koronavírus elleni oltása is engedélyt kapott, de az gyakorlatilag az AstraZeneca hatóanyagára épül, tehát nem számít új oltásnak.
Ember

Újabb, a koronavírus fertőzés kimenetelét előrejelző kalkulátor, ezúttal Dániából

A bécsi MedUni Wien orvosi egyetem koronavírus okozta betegség kimenetelét megjósoló matematikai modelljét már bemutattuk, és most egy újabb ilyen algoritmust készített a koppenhágai Egyetem számítástechnikai tanszéke.
Tudás

A tudomány világának legfontosabb hírei 2020-ban I. rész

2020 kiemelkedően nehéz és szomorú évének legnagyobb tudományos teljesítménye az egész emberiség Covid-19 vírus elleni koncentrált küzdelme volt. Szerencsére a tudomány egészét tekintve is számos nagyszerű, paradigmaváltó áttörés történt, melyeket több cikkben gyűjtöttünk csokorba.
Bolygó

Európa energiamérlegében már nagyobb a megújulók aránya, mint a fosszilis energiaforrásoké

Lassan véget ér egy egészségtelen, környezetkárosító, természetromboló korszak az energiaiparban. A megújuló energiatermelés legyőzte a fosszilis tüzelőanyagokat, legalábbis Európában.
Tudás

Magyar kutatók óvintézkedéseivel elkerülhető, hogy a koronavírus-fertőzés igazán súlyossá váljon

A betegség azoknál lesz igazán súlyos, akik esetében a vírus a tüdőbe kerül, a kérdés, hogy ez miként előzhető meg.
Ember

Egy másik megoldás: bemutatjuk az AstraZeneca-Oxfordi vakcinát

Az AstraZeneca oltóanyaga tavaly december utolsó napjaiban kapta meg az engedélyt Nagy-Britanniában, ám technológiájában különbözik a Pfizer/BioNTech és a Moderna megoldásától. De nézzük akkor hogyan is működik.
Ember

Angliában mutálódott a Covid-19 vírus, mit kell tudni az új törzsről és a mutációkról?

A vírusok folyamatosan mutálódnak, és új törzsekké fejlődnek, különösen akkor, ha olyan nagy számú embert fertőznek meg, mint a covid-19 koronavírus, hiszen az emberi test számukra fejlődési környezet. Annak eldöntésénél, hogy a vírus mutációja avagy egy új törzs fontos-e, a szakértők általában azt kérdezik: megváltozott a vírus viselkedése?
Tudás

A Pfizer koronavírus vakcinája 95, a Modernáé 94,5, az AstraZenecáé 90 százalékban hatásos

Szerencsére több gyógyszergyártónál is nagy erőkkel halad a koronavírus elleni vakcina fejlesztése, beszámolónkban összegeztük legfontosabb friss híreket.
Bolygó

Az ország, amely elektromos és hidrogénüzemű autókkal akar kitörni a válságból

Dél-Korea bezöldül: a New Green Deal-lel a világjárvány okozta gazdasági problémák kezelését összekötik a CO2-kibocsátás csökkentésével.
Ember

Leteszteltek koronavírus-specifikus antitestekre

Megnéztük, milyen eredményt ad az antitesteket érzékelő teszt egy felgyógyult fertőzött és egy elvileg koronavírusmentes illető esetén. Ez a cikk tehát a teszt tesztje. (Lesz vér is, szóval csak erős idegzetűeknek!)
Ember

Valóság és virtuális valóság keverése segít a Covid kezelésében

A Mixed Reality (MR) a valóságos és virtuális világok egymásba olvasztását jelenti. Az így létrejött környezetben a fizikai létezők és a digitális objektumok együtt jelennek meg, és valós idejű interakciót tesznek lehetővé. Az eljárás most a koronavírusos betegek kezelésében segíti az orvosokat.
Ember

Biztonságos-e visszamenni most az edzőterembe?

Lassanként a fővárosi edzőtermek is újranyitnak. A millió dolláros kérdés, hogy mekkora az esélye, hogy épp itt fertőződünk meg.
Ember

Egy COVID-vívmány, amit nem kéne feladni a járvány után: videoügyfélszolgálat

Se az ügyfélszolgálatosnak, se a kuncsaftnak nem kell bemenni az irodába, mégis mindent el lehet intézni. Hogy ezt eddig miért nem így csináltuk!
Ember

Azt már tudjuk, milyen a COVID-járvány, na de milyen lenne egy zombijárvány?

Szaporodási ráta, halálozási arány és persze mindenki kedvence: a görbe kilaposítása – fogalmak, melyekkel kénytelen-kelletlen ismerkedtünk meg az utóbbi időben. De miként festenének a számok egy a mostaninál is cudarabb világban, ahol egy zombivírus terjed el? A képzeletbeli játék ráadásul zombifilm-ajánlónak is kitűnő.
Bolygó

Boldogok a szeizmológusok, mert övék most a csendeknek országa

A földrengések, vulkánkitörések, szökőárak előjelzésével foglalkozó kutatók számára ajándék az a bár hónap, amíg az emberiség begubózik a pandémia miatt.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.