Techno

Nemzetközi szinten is egyedülálló megoldással újítaná meg a mikromobilitást három magyar cég

A Kuube, a Platio és a Rollin által kedden bemutatott mikromobilitási állomás tisztán napenergiával tölti fel a rollereket, miközben szélessávú internetet, vezeték nélküli telefontöltést és fedett találkozási pontot is biztosít az elektromos rollerrel közlekedők számára.
Garázs

Csak a kijelölt helyeken lehet majd otthagyni a bérrollereket Budapesten

Megszavazta a főváros a megosztott rollerek és biciklik parkolásával kapcsolatos új szabályokat.
Garázs

Egy futót sem fog tudni megelőzni, aki elektromos rollerrel akar közlekedni Párizsban

Háromszáz sérült és két halott után radikálisan korlátozzák az elektromos rollerek sebességét.
Garázs

Megtudtuk, mi a titka a magyar indukciós villanyroller-töltő kivételesen magas hatásfokának

A jelenlegi töltő is 75-85 %-os hatékonysággal viszi át vezeték nélkül az energiát a roller akkujába, de már készül az új prototípus, 95 százalékkal!
Garázs

Versenysport lesz az elektromos rollerezésből, ilyenek lesznek a járgányok

A gépek 100 km/h sebességre is képesek lesznek, a versenyzők szerint rettenetesen fárasztó hosszasan görnyedni ekkora tempónál.
Garázs

Egy magyar cég olyan elektromosroller-töltőt tervezett, ami véget vethet a rollerkáosznak

Hamarosan talán már találkozhatunk is ilyenekkel Budapest utcáin.
Garázs

Kiderült, hogy mi volt az oka a rakparton összegyűlt rengeteg rollernek

A Lime elektromos bérrollerei egyszerűen leállítják magukat, amikor átlépik a kerület határát, de a Budavári Önkormányzatnál már megtalálták a megoldást a helyzetre.
Techno

Így módosulna az e-rollerek KRESZ-szabályozása

Végre szabályoznák ezeket az egyre gyakrabban használt járműveket is.
Techno

A TIER bevenné Budapestet – új elektromos roller-szolgáltató érkezett a fővárosba

A TIER Európa vezető mikromobilitási szolgáltatója első lépésként az e-roller-programot indítja be a Budapesten, kifejezetten az európai városokra tervezett járművekkel.
Garázs

Rollerhorror a budai rakparton

A Szabadság híd és Erzsébet híd közötti Raoul Wallenberg rakparton több mint hatvan Lime roller sorakozott kedd délután, így nagyjából egy embernyi hely maradt a közlekedésre a gyalogosok és biciklisták által is használt, forgalmas járdaszakaszon.
Techno

A járványkorszak nyertese lehet az elektromos roller

Az elektromos rollereknek nem kedvezett a szigorú, teljes lezárás, de azóta jócskán magához tért a szegmens, és úgy tűnik, ez a közlekedési mód egyre népszerűbb lesz.
Techno

Mégsincs halálra ítélve a belvárosi bérrollerezés

A járvány hatására a korábban életképtelennek tűnő szektor magához tért.
Techno

A koronavírus az elektromos rollereket is kinyírja?

A Lime Budapesten is leállt, a cég értéke a hatodára esik vissza.
Garázs

Mi a helyzet, mit érdemes venni a hazai elektromosroller-piacon?

Ha tényleg használni akarjuk, drága lesz, ha nem akarjuk használni, minek vesszük meg. Szóval drága lesz, de a lényeg, hogy legyen hova vinni javítani!
Garázs

Szinte lehetetlen elektromos rollerrel szabályosan közlekedni Budapesten

Ha nincs bukósisakod, jogsid és kötelező biztosításod, elméletben több mint százezer forintra is büntethetnek. Ha van, akkor már csak az életedet kell kockáztatnod.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.