Űr

Összeomolhat a híres Arecibo obszervatórium, a SETI program lelke

Az Arecibo obszervatórium legendás, szerepelt Carl Sagan csillagász Kapcsolat című regényében is, és augusztusban már írtunk róla, hogy elszakadt egy fő kábele. Most egy hónap alatt újabb három kábel lett oda, új sérülései keletkeztek, és gyakorlatilag az összeomlás határán áll.
Bolygó

Már egy lézermutatóval is lehet a villámokat Thorként irányítani

A képregényben és a filmekben Thor a legendás kalapácsának, Mjölnirnek a segítségével irányította a villámlást. Egy nemzetközi tudóscsapat szerint erre elég az előadók közkedvelt lézermutatója is. Az irányított villámlással ráadásul a bozóttüzek is megelőzhetőek.
Bolygó

Természeti katasztrófa Kamcsatkánál, a Greenpeace vizsgálatokat sürget

A mérgező vörös algák túlszaporodása ökológiai katasztrófát, a tengeri-élőlények tömeges pusztulását okozta az oroszországi Kamcsatkai-félszigeten. A katasztrófa nem csak az állatvilágot, de az embereket is érintette.
Bolygó

Csak évtizedek múlva kellene megtapasztalnunk, ami most a bolygón zajlik

A klímaváltozás olyan következményeivel nézünk szembe, aminek elvileg csak 2050-ben jött volna el az ideje. De akkor mi lesz velünk később?
Garázs

Katasztrófa-elhárító elektromos autót épített a Nissan

A Re-Leaf legfontosabb szuperképessége, hogy akkumulátora áramforrásul szolgálhat a mentőeszközök számára.
Bolygó

"Olyan tűzvész tombol, amilyet hosszú évek óta nem láttunk"

Még a végére sem értünk 2020-nak, de már biztos, hogy Kaliforniában mostanra több mint 500 000 hektárnyi földterület a pusztító tűzvészek martalékává vált. Ez meghaladja a 2019-es év összes, tüzek által keletkezett földveszteséget, a katasztrofális időszak ráadásul még csak most kezdődik.
Űr

Ez történne a Földdel, ha mindörökre eltűnne a Nap az égről

Azzal valószínűleg mindenki tisztában van, hogy túl sok jóra nem számíthatnánk, ha rendszerünk központi csillaga mintegy varázsütésre köddé válna. A cikkből viszont kiderül, miként festene a bolygónk és az emberiség agóniája, miután eltűnt az éltető fényforrás.
Bolygó

A világ legnagyobb ökológiai katasztrófájának időzített bombája ketyeg a Vörös-tengeren

A Vörös-tenger partjainál rostokló teletöltött tankhajó nem csupán környezeti, de humanitárius és gazdasági katasztrófával is fenyeget. Az ENSZ környezetvédelmi programjának figyelmeztetése szerint a jemeni partokon megfeneklett elhagyott olajszállító tartályhajó több mint egymillió hordó olaj szivárgásával fenyeget, ami többszöröse lenne az Exxon Valdez 1989-es rekordméretű katasztrófájának.
Bolygó

Ez a fenyegető, nem Greta Thunberg tekintete: Velencében tombol az aqua alta

Történelmi árvíz sújtja Velencét és ennek legalább részben az emberi mulasztás és az éghajlatváltozás az oka. A befejezetlen árvízgátló rendszer nem nyújtott megfelelő védelmet az emelkedő tengerszint ellen.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.