Űr

Furán titkolózik az amerikai hivatal arról az objektumról, amely a Pentagon tisztviselője szerint idegen szonda is lehet

Az információs szabadságról szóló amerikai törvény segítségével próbálták újságírók kideríteni, hogy mit tud az USA hivatalosan arról a jelentős felfedezésről, hogy 2014-ben egy csillagközi objektum becsapódott a Földbe. Ez az objektum egyébként az, ami a Pentagon AARO vezetője szerint egy idegen szonda is lehet. Egyelőre furán késlekedik a dokumentumok kiadása.
Űr

Csillagászati léptékkel meglepően nagy esély van rá, hogy egy most felfedezett, 50 méteres aszteroida 23 év múlva eltalálja a Földet

A nemrég felfedezett 2023DW jelű aszteroida 0,16%-os valószínűséggel fogja eltalálni a bolygónkat az Európai Űrügynökség becslései szerint.
Tudás

Rendkívül ritka aszteroida felfedezést tettek magyar csillagász jóvoltából

Magyar csillagász felfedezése miatt tudták előre jelezni egy hullócsillag megjelenésének pontos helyét és idejét.
Tudás

Hatalmas mágnessel keresnék meg az óceánba csapódott, csillagközi objektumot

Lényegében az történik, ami a címet olvasva megjelenik az ember lelki szeme előtt: egy hajóról óriási mágnessel halásznák ki a legkorábbi, általunk ismert objektumot, amely belépett a mi Naprendszerünkbe, és jelenleg a Csendes-óceán mélyén pihen.
Tudás

Magyar tudósnak köszönhetően egy ősi meteor forradalmasíthatja az elektronikát, az orvosi nanotechnológiát és a lézereket

Az ötvenötezer éves, a Diablo-kanyonban talált meteorkristály tanulmányozásakor fedezett fel a Dr. Németh Péter által vezetett nemzetközi kutatócsoport olyan ritka tulajdonságokat, melyeket rengeteg ipar tud hasznosítani.
Űr

Idegen technológia is lehet a csillagközi meteor, ami 2014-ben a Csendes-óceánba zuhant

Ezt írja egy harvardi professzor, aki szerint épp ezért mindent meg kell tenni, hogy kihalásszuk CNEOS-2014-01-08 jelű meteort az óceán fenekéről, amelyről azután derült ki, hogy a csillagközi térből származik, hogy a vele kapcsolatos adatokról a Pentagon nemrég levette a titkosítást.
Űr

Nem az Oumuamua volt az első – 2014-ben belépett a Föld légkörébe egy, a csillagközi térből érkezett meteor, de a Pentagon titkolózása miatt ez csak most derült ki

Úgy tudtuk eddig, hogy az Oumuamua volt az első olyan égitest, amit az emberiség érzékelt és a csillagközi térből érkezett. Most kiderült, hogy évekkel korábban már akadt egy hasonló objektum, csak ez be is csapódott a Földbe, és az anyaga most is ott van az óceán mélyén. A tudományos munkát eddig hátráltatta az amerikai kormány titkolózása.
Tudás

A bibliai Szodomával azonosított ősi várost és lakóit egy meteor robbanása pusztíthatta el

A Tall el-Hammam városának maradványait vizsgáló régészeti kutatások felfedték az okot, ami az egykor virágzó település hirtelen pusztulása és hosszú ideig tartó elnéptelenedése mögött rejlik. A közeli Jerikót is ugyanaz a robbanás rombolhatta le 3600 évvel ezelőtt.
Űr

Videón ahogy valami hatalmas dolog telibe találja a Jupitert

A Jupiter a Naprendszerünk legnagyobb bolygója, így nem véletlen, hogy rendszeresek a becsapódások, csak ezeket aránylag ritkán sikerül ilyen szépen megörökíteni.
Űr

Hazánk szomszédságában csíptek el egy száguldó meteort

A kisméretű meteorit széthullását egy fényes villanás követte, a jelenséget meteorfigyelő kamerák rögzítették.  
Űr

Úgy néz ki megtalálták az aszteroidát, ami a dinoszauruszok vesztét okozta

Az aszteroida becsült átmérője 9,6 kilométer, coloradói kutatók szerint pedig ilyen objektumok 250 millió évente egyszer kerülnek ütközőpályára a Földdel.  
Tudás

Kétmillió dolláros meteor tett gazdaggá egy koporsókészítőt Indonéziában

Néha balszerencse hullik az égből, néha az áldás.
Űr

A jövő héten nagyon érdemes meteorokat nézni

Jövő hét közepén érkezik az ősz leglátványosabb csillaghullása. Jó idő esetén ez szuper esti program lehet. Cikkünkben összefoglaltuk röviden azt is, amit az őszi meteorokról tudni lehet.
Űr

Előbb vagy utóbb jön egy aszteroida, ami tömegek halálát okozza. Mit tehetünk, hogy ez mégse következzen be?

Bár a városokat letaroló, milliók halálát okozó aszteroidák a mozik kényelmes székeiben ülve csak egy unalmas hollywoodi klisének tűnnek, a szakértők szerint nem az a kérdés, hogy lesz-e ilyen, csupán az, hogy mikor, és mit tudunk tenni ellene. A Nemzetközi Űrhajós Szövetség által szervezett "Defending Earth from Asteroids" előadáson a védekezés első vonalában dolgozó szakemberek beszéltek arról, hogyan állunk a felkészüléssel.
Tudás

132 éve okozhatott először halálos balesetet egy lehulló meteorit

Az International Comet Quarterly című tudományos folyóirat szerint legutóbb 1825-ben jelentettek be meteoritbecsapódás okozta halálesetet, egy török kutatócsoport felfedezése alapján azonban az első ilyen eset valamivel később, 1888-ban történhetett.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.