Ember A gondolataikkal kezelhetik a számítógépet a mozgásképtelen emberek egy új agyi implantátum segítségével A Stentrode-ot eddig két embernél ültették be, akik olyan összetett feladatokat is képesek voltak végrehajtani a segítségével, mint az internetes vásárlás vagy a banki ügyeik online intézése. Ember Ausztrál kutatók olyan eszközt fejlesztettek, amely visszaadhatja az emberek látását A Melbourne-i Monash Egyetem kutatói csaknem egy évtizede dolgoznak az eszközön, amelyet hamarosan embereken is elkezdenek tesztelni. Techno Bemutatták a Neuralink működő prototípusát, amivel az agyunkat köthetjük majd rá a számítógépekre A Neuralinkkel a jövőben kezelhetővé válhatnak a neurológiai betegségek, új lehetőségeket nyithat a mozgáskorlátozottak számára, hosszú távon pedig akár azt is lehetővé teheti, hogy az emberek a gondolataikkal kommunikáljanak egymással. A mai bemutató viszont még csak az első lépés volt egy nagyon hosszú úton. Techno Elon Musk pénteken mutatja be a prototípusát annak a gépnek, amivel az emberi agy összeköthető a számítógépekkel Musk korábbi kijelentése szerint a Neuralinkkel az is lehetségessé válik, hogy közvetlenül az agyunkba streameljük a zenéket, de egyelőre nem tudni, hogy ezekből a funkciókból pénteken mennyit fogunk látni. Ember Felfedeztek egy anyagot, amivel az emberi agy összeköthető a gépekkel A Pedot nevű konjugált polimert eddig antisztatikus védőrétegként használták, de most kiderült, hogy akár implantátumok beültetésében vagy az energiatárolásban is fontos szerepe lehet. Űr A neurális hálózat a földi életre veszélyes aszteroidákat azonosított A Leideni Egyetem három csillagásza bebizonyította, hogy néhány olyan aszteroida, amit eddig veszélytelennek tartottak, eltalálhatja a Földet. A számításaikban egy mesterséges neurális hálózat segítette őket. Techno Elon Musk szerint már idén kész lehet a Neuralink, amivel ráköthetjük az agyunkat a gépekre Elon Musk vasárnap osztotta meg a hírt a Twitteren: már idén kipróbálhatják az agyba ültethető chipet az első pácienseken. Nyárra ígérik a részletek prezentálását.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!

Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.