Techno

Magyarországon is kapható lesz az Oppo új hajlítható kijelzős telefonja

Bár a hajlítható kijelzős telefonok már évek óta megjelentek a piacon, Európában és így hazánkban is egyelőre nem túl nagy a választék: a Samsung és a Huawei mellett eddig csupán a Motorola Razr telefonját lehetett megvásárolni hazánkban, ez a helyzet viszont a jelek szerint az idei évben gyökeresen meg fog változni.
Techno

Ízig-vérig ipari munkákra tervezték a világ első robbanásbiztos AR-szemüvegét

A munkavédelmi sisakra illeszthető szemüveg a legszigorúbb biztonsági követelményeknek is megfelel, és még 5G-modullal is rendelkezik.
Techno

Az Oppo új technológiájával mindössze kilenc percbe telik feltölteni egy telefon akkumulátorát

Az Oppo a február 28-án kezdődő Mobile World Congress technológiai kiállításon mutatta be az új, 240 wattos SuperVOOC töltési technológiáját, ami minden eddiginél nagyobb töltési teljesítményt ígér
Techno

Az Oppo bemutatta az eddigi legolcsóbb táblagéppé kinyitható telefont

A Samsung Galaxy Z Fold nyomdokaiban járó Oppo Find N semmivel sem drágább, mint egy hasonló képességű hagyományos telefon.
Techno

A Google után az Oppo is megpróbálkozik vele, hogy szemüveget adjon az emberekre

Az Oppo Air Glass egy monokróm kijelzőn jeleníti meg a szükséges információkat, és Kínában már a jövő év elején boltokba kerül.
Techno

Jövő héten érkezik az Oppo első kihajtható telefonja, a Find N

Rövidesen piacra dobhatják a Galaxy Z Fold sorozat újabb kihívóját.
Techno

Három márka uralja a hazai telefonpiac 80%-át

A negyedik pedig egy olyan gyártó, ami mindössze néhány hónapja van jelen Magyarországon.
Techno

Óriási az Apple előnye a prémium okostelefonok piacán

Bár az Apple globálisan már csak a harmadik legnagyobb gyártó a Samsung és a Xiaomi mögött, a 400 dollár feletti telefonok szegmensében továbbra sincs vetélytársuk.
Techno

A Xiaomi megelőzte az Apple-t, már ők a világ második legnagyobb mobilgyártója

A Canalys piackutató friss adatai szerint 2021 második negyedévében a Xiaomi több telefont adott el, mint az Apple.
Techno

Megérkezett Magyarországra a világ negyedik legnagyobb mobilmárkája

Bár az Oppo évek óta meghatározó szereplő a mobilpiacon, a kínai márkának egészen eddig nem volt hivatalos képviselete Magyarországon.
Tudás

Új, iparági szintű ökológiai mobiltelefon minősítési rendszer indul

Az új fogyasztói minősítést a Deutsche Telekom, az Orange, a Telefónica, a Telia Company és a Vodafone vezeti be annak érdekében, hogy vásárlásainknál felelős döntéseket tudjunk hozni, és könnyedén azonosíthassuk a fenntarthatóbb mobiltelefonokat.
Techno

A Tienven-1 misszió alkalmából Mars tematikájú telefont dobott piacra az Oppo

Bár érdekes módon a gyártó nem a vörös bolygóra jellemző szín mellett döntött, a Find X3 Pro Mars Exploration Edition ehelyett a mélyűrt szimbolizáló szürke árnyalatban jelenik meg, a Mars 2021 és az Utopia Planitia feliratokkal a hátlapon.
Techno

Futurisztikus látvány az Oppo új fejlesztőközpontja

Az O-Tower felhőkarcoló megtestesíti a végtelen hurok szellemiségét, melynek lényege, hogy a föld és az ég összekapcsolódik egy végtelen hurokkal, a technológia segítségével.
Techno

A Samsung a legnagyobb, az Apple a leggazdagabb, a Huawei meg sehol

2021 első három hónapjában a mobilpiac megdöntötte az első negyedéves bevételi rekordot. Ennek mindenki örülhet, kivéve egyvalakit.
Techno

Az Oppo kigördíthető kijelzős telefonja is tölthető lesz a távolból

Egyre futurisztikusabbnak tűnik az Oppo futurisztikus telefonja.
Techno

A kihajtható mobilnál is van furcsább: itt a kigördülő kijelző

Lehet, hogy már jövőre kézbe foghatjuk az első működő példányt.
Techno

Így lehet feltölteni 20 perc alatt egy mobilt

Az Oppo 125W teljesítményű gyorstöltőt jelentett be.
HELLO, EZ ITT A
RAKÉTA
Kövess minket a Facebookon!
A jövő legizgalmasabb cikkeit találod nálunk!
Hírlevél feliratkozás

Ne maradj le a jövőről! Iratkozz fel a hírlevelünkre, és minden héten elküldjük neked a legfrissebb és legérdekesebb híreket a technológia és a tudomány világából.



This site is protected by reCAPTCHA and the Google Privacy Policy and Terms of Service apply.